A BÁÁL SEM  TOV - A CHASZIDIZMUS MEGALAPITÓJA(23)

NAFTALI KRAUS ÚJ KÖNYVE (ŐSI 23) – FOLYTATÁSOKBAN

 

 

A megváltott pásztordal (Szól a kakas?...)

Egyszer volt… A Báál Sém Tov tanítványaival a mezőt járta, amikor látják és hallják, hogy egy pásztor furulyáján egy csodálatos dallam kel életre.

Nagy élvezettel és megkülönböztetett figyelemmel hallgatták a dalt, majd amikor a pásztor befejezte, a Báál Sém Tov adott neki egy krajcárt és kérte, énekelje el még egyszer. A pásztor örült a váratlan pénznek, és még nagyobb lelkesedéssel és odaadással énekelte el a dalt, furulyáján kísérve.

Ez másodszor is megismétlődött, egy további krajcár kíséretében és a tanítványok igyekeztek megtanulni a dalt.

Amikor harmadszorra is kérte a Báál Sém Tov a pásztort, egy krajcár ígéretével, hogy dalolja el ismét – kiderült, hogy a pásztor... elfelejtette a dallamot.

Ennek utána azt mondta a Báál Sém Tov a tanítványainak:

– Hála a jó Istennek sikerült betartanom a foglyok kiváltásának (pidjon svujim) parancsolatát. Ugyanis ezt a dalt a leviták énekelték annak idején a Szentélyben. A nagy pusztulás után a dal is „fogságba esett" és száműzetésbe ment, ide-oda hánykolódott, amíg csak eljutott ehhez az egyszerű pásztorhoz. Most sikerült megváltanom a szent dalt a „külsők" kezéből, és visszahelyezni azt szent gyökerei helyére.[1]

Honnan tudta?

Egyszer volt… A Báál Sém Tov egy szombatot Brodiban töltött. Volt ott akkoriban két nagy rabbi, akik a haszidizmus és a Báál Sém Tov ellenzői voltak, egyikük a Nodá biJehudá, aki később mint prágai főrabbi vált ismertté. Miután a két rabbi, a szombat kimenetele után, elbúcsúzott a sábesztól és elmondta a hávdálát, majd rágyújtottak csibukjaikra és jó hangulatban voltak, azt mondta egyikük a társának: Jöjjön, menjünk el reb Jiszráélhoz, a haszidok rebbejéhez, és nézzük meg, mit csinál ilyenkor, a szombat kimenetele után.

Amikor megérkeztek a haszid beszemedresbe, a Báál Sém Tov és hívei valamint tanítványai még a „harmadik lakoma" (szeudá slisit) kellős közepén tartottak, és az odatartozó dalokat énekelték, nagy átszellemültséggel, a szombat estéli félhomályban.

A két rabbi a sötétben állt és figyelt, majd időről időre diszkréten megmosolyogták, amit a haszidok, a Báál Sém Tovval az élükön csinálnak.

Egyszerre csak, mintha a Báál Sém Tov felocsúdott volna átszellemültségéből, és azt mondta:

– Úgy érzem, hogy vannak itt valakik, akik gúnyolódnak rajtunk...

A megjegyzés meglepte a leskelődő rabbikat, és egyikük indignálódva mondta:

– Honnan tudja ezt, jó uram? Csak nem az a helyzet, hogy Ön rendelkezik a „szent szellemmel" (ruách hákódes)?

– Nem, drága rabbi úr. Nem vagyok én próféta, és az apám sem volt az. Azonban a helyzet az, hogyha valaki igazából és tiszta szívvel szereti zsidó testvérét, akkor mintha eggyé válna vele, és úgy ismeri annak gondolatait, mint a sajátját... – hangzott a Báál Sém Tov válasza.

A vidám bűnvallomás

Egyszer volt… a Báál Sém Tov megérkezett egy kisvárosba Ros Hásáná előtt és érdeklődött, hogy és miképpen szokott a kántoruk imádkozni a nagy ünnepeken? Azt a választ kapta, hogy a kántor furcsa szokása a bűnvallomást (ál chét) vidám dallammal prezentálni.

A Báál Sém Tov megkérte, hívják oda a kántort, mert szeretne beszélni vele. Amikor az megjött, a Báál Sém Tov megkérdezte, mi az oka szokásának, ezt válaszolta:

– Ez úgy van, reb Jiszróél, hogy amikor egy szolga a király szennycsatornáját takarítja, hogy a királyi palota és udvar tiszta legyen – elképzelhető, hogy az a szolga ilyenkor szomorú? Nem, dehogy. Ellenkezőleg, ő örül, hogy abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a király közelében lehet, és szolgálhatja urát a tisztasági munkálatok által. Csoda tehát, hogy vidám dalokat hallat, miközben munkáját végzi?

– Ha ezen gondolat jegyében imádkozol – kívánom magamnak, hogy én is ezen a piedesztálon lehessek...– válaszolta neki a Báál Sém Tov.

Kétszer por és hamu

Lvovban (Lemberg) élt egy rabbi, reb Chájim Kohén Rappaport, aki élesen ellenezte a haszidizmust, és nem fogadta el a Báál Sém Tov tanítását.

Egyszer, amint a rabbi szobájában ült és a Tórával foglalatoskodott, bejött hozzá egy ismeretlen ember, aki egy szegény kéregető benyomását keltette, vállán tarisznyájával.

A rabbi köszöntötte az ismert Sólem Áléchemmel és megkérdezte, kihez van szerencséje. A vendég azt válaszolta, hogy ő „por és hamu" (ismert bibliai idióma, ami azt jelenti, hogy senki és semmi), és ez a neve valamint egész mibenléte.

– És kicsoda ön? – kérdezte a vendég a rabbit.

– Én is por és hamu vagyok – válaszolta a rabbi.

– Na, ha ez így van, akkor miért legyen vita közöttünk?!...– mondta a vendég.

Ekkor értette meg a rabbi, hogy vendége nem más, mint a Báál Sém Tov...

Élijáhu próféta – háromszor

A zsidó hagyományban köztudott, hogy Élijáhu (Illés) próféta, aki a Biblia tanúsága szerint élve ment az égbe (lásd 2Királyok 2.), azóta is járja a világot, különböző öltözetekben, segíti itt-ott az üldözött zsidókat, minden briszen (körülmetélés) jelen van; a szédereken iszik a számára előkészített pohár borból stb. Idekapcsolódik az alábbi történet.

Egyszer volt, hogy a Báál Sém Tov tanítványai kérték mesterüket, mutassa meg nekik Élijáhut. A Báál Sém Tov megígérte.

Valamivel később a Báál Sém Tov keresett tanházában egy bizonyos könyvet – és azt nem találta. Azt mondták tanítványai, hogy saját szemükkel látták, amint egy kéregető ajrech itt ült, és a könyv előtte volt. A Báál Sém Tov megkérte, menjenek ki az utcára, és keressék meg azt az embert.

Meg is találták, és a könyvet a kabátja alatt. Jól összeszidták, mondván neki, hogy képzeli azt, hogy ül a beszemedresben és ellop onnan egy könyvet?!

Látták és hallották ezt a járókelők és már-már ott tartott a dolog, hogy jól összeverik a „tolvajt", amikor jött a Báál Sém Tov és kimentette kezeik közül.

Egy más alkalommal volt egy brit milá, amelyen a Báál Sém Tov és tanítványai is részt vettek. Itt lefüleltek egy idegent, amint sietve elhagyja a helyszínt és a kezében egy ezüstkanál. Sokaknak úgy tűnt, hogy ugyanaz az ember, aki annak idején ellopta a könyvet. Őt is meg akarták verni, de a Báál Sém Tov most is kimentette kezeik közül.

Egy időre rá a Báál Sém Tov és tanítványai a mezőn sétáltak, amikor találkoztak egy katonával, aki lovagolt és oldalán nagy kard függött. A katona tüzet kért tőlük, hogy meggyújthassa pipáját. Miután adtak neki, a vitéz katona megköszönte, majd megkérdezte a Báál Sém Tovhoz fordulva:

– Hogy vagy Jiszrolcse?

A Báál Sém Tov azt válaszolta, hogy hála Istennek, hála Istennek.

Leugrott a katona a ló hátáról, a Báál Sém Tov nyakába borult és megcsókolta, majd felpattant a lovára és eltűnt.

Ekkor mondta a Báál Sém Tov a tanítványainak:

– Most láttátok harmadszor Élijáhut. Először egy könyvtolvaj, másodszor pedig egy ezüstkanál tolvaj szerepében…Folyt.köv.)

)

---

[1]  A magyar haszid legenda szerint a nagykállói cádik, Taub Ájzik rabbi környezetében is volt egy ilyen eset. Ő is „megváltott" egy dalt egy magyarpásztortól. Ez a híres „Szól a kakas már" kezdetű magyar-zsidó népdal.