A HETI SZAKASZ(5) – NÁSZÓ – 2O14

IRJA:GLITSENSTEIN SMUÉL, rabbi

NAZIREUSOK ÉS APÁCAKOLOSTOROK

A legvitézebb férfi a Bibliában kétségtelenül Sámson. Lebírta a legvadabb bestiákat és az ellenséges filiszteusok ezreit tette ártalmatlanná  puszta kezével. Végül hajvágással birták le – Delila levágta a haját, s ő ezzel elveszítette az erejét.

 

Egy ilyen ártatlan dolog hogyan foszthatta meg az erejétől? A válasz az, hogy Sámson nazireus volt. S amint az eheti Tóra-szakaszban olvashatjuk, a nazireusok szent fogadalma tiltja a hajvágást, a holtakkal való érintkezést és a boritalt.

A nazirfogadalom lejárta után bizonyos engesztelő áldozatokat kellett bemutatni a Templomban. A Talmud megkérdi: miért kell a nazireusnak, aki voltaképpen mégiscsak önként vett magára olyan tilalmakat, melyek túlterjednek a törvényen, engesztelő áldozatot bemutatnia? Miféle bűnt követett el? Az egyik talmudi álláspont szerint az, hogy megtagadta magától a borital élvezetét,, önmagában is vétek.

Mármost a kérdés a következő: miért rossz megtagadni önmagunktól bármit? A Teremtő megengedte nekünk, hogy élvezzük a szőlő gyümölcsét, de miért rossz nem  nem (ki)használni az engedélyt? Csak talán nem vonnak felelősségre azért, mert nem fogyasztok mindent, ami kóser? Vétkes lennék, mert nem ragaszkodom a fagylalthoz, noha épp most kapott kósersági bizonyítványt egy népszerű jégkrémmárka? És ha a lábamat se tettem be a trendi kóser éttermekbe, engesztelést kell végeznem?

A válasznak, mint kitűnik, több köze van a hozzáállásunkhoz, mint a vétekhez. Mi az élet helyes módja? Hogyan kell közelítenünk az isteni teremtéshez és az anyagi világhoz? El kell-e különítenünk magunkat a társadalomtól ahhoz, hogy szentek lehessünk? Vissza kell-e utasítanunk mindent, ami nem teljesen spirituális természetű, attól való féltünkben, hogy beszennyezi az istenfélelmünket?

Vannak a cölibátust támogató irányzatok, melyek tisztelettel kezelik azokat, akik elrekesztik magukat a világ hétköznapi küszködéseitől.

A testet alapvetően tisztátalannak látják, a házasságot pedig egy az ideálisnál nagyobb engedménynek az emberi esendőség felé. Aztán olyanok is vannak, akik a hegymászásban keresik a menekvést az emberi elől a spirituális világokba. A mennyek országa sokkal ragyogóbb és szebb, mint a hétköznapok zsúfolt városi terek és mellékutcák.

A judaizmus másképp tekint a dologra. Nem követi sem az elutasítók, sem az elmenekülők útját. Mi szeretjük és magunkhoz öleljük az Örökkévaló világát. Vannak persze bizonyos irányelvek, sőt szabályok és törvények is. De a Tóra teremtette kereteken belül nekünk együtt kell működnünk a Mindenható univerzumával. „Kezdetben teremtette az Örökkévaló az eget és a földet." A föld is, bizony, része az ő hatalmas, örök tervének. Ennek a tervnek része, hogy a földi lények, a férfi és a nő, idejüket és erőiket, javaikat és bölcsességüket az anyagi világ istenséggel való „elárasztására" fordítsák.

Minden micva, amit elvégzünk, ehhez járul hozzá. Vesszük a fizikai létezőt, és átalakítjuk spirituálissá, nem azzal, hogy elkülönítjük magunkat tőle vagy elfutunk előle, hanem azzal, hogy konfrontálódunk vele, és valami szent  céllal bíró mederbe tereljük.

„Nincsen zsidó apácakolostor" – tartja a mondás. A jesiva sem kolostor, hanem iskola, amely diákjait arra neveli, hogy spirituális értéket hozzanak létre az anyagi világban. A nazireus tehát, aki önnön morális gyöngesége miatt találta szükségesnek, hogy elkülönüljön attól, amit a Teremtő megengedett élveznünk, valamiképpen vétkes. S a dolgokhoz való hozzáállása némi engesztelést szükségessé tesz.

A judaizmus magasabbrendű, túlvilági életre hív fel e-világban. Ne engedjük, hogy a társadalom üressége lehúzzon minket, hanem hívjuk mi ki azt a jóra való változás iránti tántoríthatatlan ragaszkodásunkkal!

És mindenesetre igyuk a szőlő levét, de ne felejtsünk el kiddust mondani és „lecháimot"!

 

(Nagyfuvaros Press)