2014. április 8., kedd

Zoltai fenyeget: 

"ha kell, magam bontom le"

Népszava|2014. ápr 08. 16:14, frissítve: 2014. ápr 08. 20:38

 

Tüntetők bontották a kordont, amelyet a német megszállás áldozatainak tiszteletére a budapesti Szabadság térre tervezett emlékmű talapzata köré állítottak az építők – tegnap.

 

"Amit építenek estig, azt az állampolgári engedetlenség jeleként, ha kell, lebontom reggelig, még ha börtönbe is csuknak érte – holokauszt-túlélőként legfeljebb 70 év után ismét bezárnak” – kommentálta felháborodottan a Népszava online-nak Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója a hírt., hogy a Szabadság téren megkezdték a vitatott német megszállási emlékmű építését.

 A választások után két nappal a munkások felvonulása azért ért mindenkit meglepetésként, mert korábban a Mazsihisz tiltakozására Orbán Viktor egyeztetést ígért a témában, javasolva, hogy húsvét után üljenek tárgyalóasztalhoz.

hirdetés

 

Előzőleg a heves hazai és nemzetközi tiltakozás ellenére sem tett le a kormány a vitatott üzenetű és szimbolikájú - nem mellesleg mintegy 300 millió forint közpénzbe kerülő - alkotás létrehozásáról, csak a befejezés határidejét tolta ki az eredeti március 19-i dátumról május 31-re. A Kormányzati Információs Központ is elismerte, hogy - noha még nem volt egyeztetés a kormány és a Mazsihisz között e témában - "megkezdődtek az emlékmű építésének munkálatai". Heisler András, a Mazsihisz elnöke lapunk kérdésére annyit tudott mondani: "botrány". Egyúttal jelezte: értékelniük kell a történteket. Tordai Péter, a Mazsihisz alelnöke ehhez hozzátette: "óriási a csalódásunk, és inkorrektnek tartom a lépést".

A munkálatok megkezdésével másfél hónap alatt másodjára is becsapta Orbán Viktor a Mazsihiszt: először azzal, hogy februárban a más mellett éppen a tervezett '44-es emlékművel szembeni aggályaiknak hangot adó szervezetnek késve - a választási kampányt vélhetően tudatosan bevárva - írt válaszlevelében elodázta az egyeztetést a Mazsihisszel, miközben csupán politikai érdeke miatt a választások utánra halasztotta az avatást. Akkor jelent meg a Magyar Közlönyben másodszor az emlékművel kapcsolatos döntés: az átadás halasztásáról szóló, míg előzőleg, december 31-én teljesen váratlanul és mindenféle előzetes egyeztetés nélkül magáról az emlékmű építéséről szóló.

A Szabadság téren már kedd délután megjelentek a Tiszta Emlékezet csoport aktivistái, hogy tiltakozzanak, este pedig a Demokratikus Koalíció és a Liberálisok mellett több más csoport szervezett is tiltakozó akciót. Az Orbán-kormány ragaszkodása az emlékműhöz azért is érthetetlen, mert korábban a Mazsihisz közgyűlése amiatt döntött úgy, hogy távol marad a holokauszt emlékév hivatalos, állami eseményeitől, mert így kívánt tiltakozni a kormány emlékezetpolitikája és a német megszállási emlékmű ellen. Kedd estig félezren írták alá a kormány emlékezetpolitikája elleni tiltakozó petíciót.

Kordon bontás 2.0

Kedd este tüntetők lebontották azt a kordont, amelyet a német megszállás áldozatainak tiszteletére a budapesti Szabadság térre tervezett emlékmű talapzata köré állítottak az építők- adta hírül az MTI.

Lengyel Tibor

*

A MAZSIHISZ IDÉZI ZOLTAI

FENYEGETÉSÉT ("LEBONTOM") – A NÉPSZAVÁBÓL

Tegnap idézte a Mazsihisz könyomatosa a Népszava hirét ls ab ban Zoltai "bontó" fenyegetését.

„Amit építenek estig, azt az állampolgári engedetlenség jeleként, ha kell, lebontom reggelig, még ha börtönbe is csuknak érte – holokauszt-túlélőként legfeljebb 70 év után ismét bezárnak” – kommentálta felháborodottan a Népszava online-nak Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója a hírt.



Megkezdődtek a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó budapesti emlékmű építésének munkálatai – tájékoztatta a Kormányzati Információs Központ kedden az MTI-t. A központ közölte, a munkát egy kormányhatározat szerint május 31-ig kell befejezni.

A határidőt a Magyar Közlönyben február 19-én megjelent kormányhatározattal módosították március 19-ről május 31-re. A határozat rögzítette: a kormány társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszállásának 70. évfordulója alkalmából megvalósuljon a megszállás áldozatainak emléket állító emlékmű, Budapest V. kerületében, a Szabadság téren.

Az emlékműállítás tervét több szervezet és ellenzéki pártok élesen bírálták, azzal érvelve, hogy a magyar állam felelősségéről kívánja elterelni a figyelmet, valamint összemossa az áldozatokat és az elkövetőket. A kormányzat úgy reagált: az emlékmű a náci megszállás minden áldozatáról megemlékezik.

A választások után két nappal a munkások felvonulása azért ért mindenkit meglepetésként, mert korábban a Mazsihisz tiltakozására Orbán Viktor egyeztetést ígért a témában, javasolva, hogy húsvét után üljenek tárgyalóasztalhoz.
 (MTI)

 

Eddig a Maysihis

 

Heisker elnök – hir szerint – "botrány"nak nevezte a töténést.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése