2014. április 8., kedd

PESZÁcH A KovnÓI GETTÓBAN
A micva teljesítése beáztatott macesszel
 Kérdés: 5702 (1942) telén, több hónappal pészách előtt a kovnói gettó zsidói közül sokan törni kezdték a fejüket, hogyan tudnák tel-jesíteni a pészáchi maceszevés micváját. Akkoriban még a legalap-vetőbb élelmiszerekhez sem lehetett hozzájutni a gettóban, nem-hogy fehér liszthez, amiből rendesen a maceszt sütik. A gettórabok bármit megettek, amit a kezük közé tudtak kaparintani, mert a napi adagokban kiosztott feketekenyér sosem volt elég ahhoz, hogy el-verje az éhséget, és a németeknek gondja volt rá, nehogy élelem jusson be kívülről a gettóba.Épp e szorongatott helyzet miatt az emberek mindent meg-tettek, nehogy úrrá legyen rajtuk a depresszió vagy a fásultság, hogy megőrizzék életkedvüket, lelkierejüket, reménykedve, hogy a gonosz erők végül összeroppannak, és a rabok kiszabadulnak. A gettó rabjai közül sokan felismerték, hogy csak egyféleképpen szállhatnak szembe átkozott német elnyomóik akaratával, mégpe-dig úgy, hogy továbbra is valamilyen formában folytatják a Tóra tanulmányozását, és megtartják a micvákat, hogy ily módon őrizzék meg zsidó mivoltukat.E cél érdekében megszerveztem egy férfiakból álló kis titkos csoportot, amely csoport vállalkozott rá, hogy megtalálja az útját és módját annak, miképpen lehetne lisztet szerezni a maceszsütéshez, hogy ha többet nem is, de legalább azt a micvát teljesíthessük, hogy széder este egy olajbogyónyi maceszt megeszünk. Csoportunk egyik tagja volt Moshe Goldkorn – vegyen elégtételt érte az Örök-kévaló! –, egy lengyel zsidó, aki megszökött a német gyilkosok elől, és átjutott Litvániába, hogy aztán velünk együtt őt is bezárják a kovnói gettóba. Ez az ember a Jordan Brigádban dolgozott, és így gyakran érintkezett litvánokkal, akikkel lisztre tudott cserélni külön-féle dolgokat.
A következő problémánk az volt, hogyan hozzuk be a lisztet a gettóba, mivel a németek éberen őrizték a gettó minden egyes be-járatát, és arra különösen ügyeltek, hogy semmiféle élelmiszer ne kerülhessen be a kapukon át.
De Goldkorn magára vállalta – szó szerint élete kockáztatásá-val –, hogy lisztet szerez, és időről időre becsempész egy keveset a gettóba. Óriási örömet szerzett neki a tudat, hogy zsidók számára lehetővé teheti a maceszevés fontos micvájának teljesítését.
A lisztet egy titkos helyen végtelenül nagy gonddal őriztük, nehogy bármi baja essék. Aprócska adagonként Goldkorn becsem-pészett annyi lisztet, amennyi elegendő volt annyi macesz sütésé-hez, amelyből közel 100 embernek fejenként egy olajbogyónyi ju-tott. Ahogy közeledett a pészách, e csoport tagjainak életük koc-káztatásával sikerült megsütni a maceszlapokat a C blokkban, a die Kleine Werkstaten-ben, ahol a kenyeret sütötték a gettócsaládok-nak. A Werkstaten igazgatóinak segítségével a csoportnak sikerült 10 nap alatt, a háláchá szerint előkészített sütőben megsütnie az összes maceszt.
Mindnyájuk közül Goldkorn volt a legboldogabb, mert neki ju-tott az a privilégium, hogy behozhatta a lisztet, s nem csak saját magának, de más zsidóknak is. Akkoriban tényleg óriási micva volt az, amit Goldkorn teljesített. Azzal, hogy ilyen sok ember számára biztosította a lehetőséget, hogy a háláchával összhangban tegyenek eleget a szabadságünnep ezen előírásának, reményt élesztett a töb-bi zsidóban, hogy talán mégis életben maradnak, és német ellensé-geik vereségét követően örömmel ülhetik meg újra ezt az ünnepet.
Pészách előtt két nappal este Goldkorn hazatérőben volt a munkából. Feltartóztatta a német rendőrség és megmotozta. Egy kis zacskó lisztet találtak nála. Amikor a németek ráeszméltek, hogy valakinek volt mersze ellenszegülni a rendeletüknek – ugyanis szigo-rúan megparancsolták, hogy senki sem vihet be semmiféle élelmet a gettóba –, iszonyatosan megverték, de ami a legrosszabb, kitörték az összes fogát is. Goldkorn ennek ellenére a Teremtője iránti nagy-nagy szeretettel fogadta a szenvedéseket, tudván, hogy oly sok más zsidónak tette lehetővé egy értékes micva teljesítését.
Ezt követően Goldkorn egy komoly problémával keresett meg. Miközben beszélt, könnyekben tört ki. „Így, hogy kiverték a fogaimat, hogy teljesíthetem az olajbogyónyi macesz elfogyasztásá-nak micváját? Mivel chászid családból származom, ahol a szokás az, hogy pészáchkor sosem eszünk beáztatott (gebrokszt) maceszt, ho-gyan törhetném meg most ezt a szokást? Van-e számomra valami-féle mód arra, hogy teljesítsem a maceszevés micváját?”
Válasz: Az a szokás, hogy a maceszt sosem áztatják be a hagyo-mányos előírások szigorítása. A háláchá nem tiltja meg a macesz beáztatását. Engedélyeztem a kérdezőnek, hogy beáztassa vízbe a maceszt, annak ellenére, hogy olyan chászidok leszármazottja volt, akik között az volt szokásban, hogy nem esznek beáztatott maceszt pészáchkor – egyszerűen azon okból kifolyólag, mert más módon nem tudta volna teljesíteni a micvát, amelyért ráadásul az életét kockáztatta. De azért utasítottam, hogy folyamodjon engedélyért egy háromtagú bét dinhez, amely majd semmisnek nyilvánítja azt az őseitől ráhagyományozódott szokásban rejlő fogadalmat – amelyhez ő egész eddigi életében tartotta magát – hogy nem eszik beáztatott maceszt pészáchkor.
Miután felállítottunk egy bét dint, amely semmisnek nyilvání-totta a „fogadalmát”, ő végre teljesíthette a micvát, és megevett egy olajbogyónyi maceszt, együtt a többiekkel, akik, hála neki, szin-tén teljesíthették ezt a micvát. Noha még mindig voltak fájdalmai, és tele volt szörnyű, a német vadállatok kegyetlen veréséből szár-mazó sebekkel, öröme határtalan volt, és telve volt  hálával az Örökkévaló iránt, aki a maceszevés megtiszteltetésében részesítette  őt-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése