2014. április 29., kedd

 

"Nem tudtam a Veritasszal kötött megállapodásról"

Szita Szabolcs: SZÉGYENLETES

A Holokauszt Dokumentációs Központ ügyvezető igazgatóját Ausztriában értük el telefonon. A 168 Órának elmondta: nem vezeti tovább az intézetet. Hozzátette, a megkérdezése nélkül jött létre a szerződés a Veritasszal. Amelyet szégyenletesnek tart.

 

SÁNDOR ZSUZSANNA írása.

 

A Holocaust Dokumentációs Központ (Holokauszt Emlékközpont) történész ügyvezető igazgatóját Grazban hívtuk fel. A 168 Órának megerősítette: valóban távozik posztjáról, ugyanis május 3-án lejár a hároméves munkaszerződése. 

Őt egyébként még 2011-ben, Navracsics Tibor, akkori Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter nevezte ki. A Holokauszt Emlékközpont a kormány által fenntartott, központi költségvetésből finanszírozott kutatóközpont és emlékhely. Igazgatói pozíciójára pályázattal választanak vezetőt. 

Kérdeztük Szita Szabolcsot, nem kíván-e újra pályázni?
– Nekem senki egy szót sem mondott arról, hogyan lesz tovább. Sőt, arról sem tudok, hogy egyáltalán lesz-e igazgatói pályázat.
 
– De hiszen május 3. mindjárt itt van. Ki vezeti akkor tovább az intézményt?
– Nem tudom, ki lesz az utódom. Engem nem kértek a folytatásra. Nagy hallgatás van az egész körül.

Tegyük hozzá: az állami kutatóközpont folyamatos működtetéséhez az igazgatói pályázatot legalább két hónapja ki kellett volna már írni. Elképesztő, hogy a pályázat annyira titkos, az intézmény vezetője sem hallott róla. Esetleg mindez összefügg azzal, hogy a Holokauszt Emlékközpont pár napja együttműködési megállapodást kötött a Szakály Sándor vezette Veritasl?

– Én erről a szerződésről sem tudtam. A megkérdezésem nélkül kötötték meg, miközben külföldön tartózkodom. Ez az egész ügy rendkívül méltatlan és zavaros.
 

Ennél többet azonban egyelőre nem akart a nyilvánossággal közölni Szita Szabolcs.

A két kormányzati kutatóintézet szerződésének egyik aláírója Szakály Sándor, a Veritas igazgatója volt. A horthysta Vitézi Rend történésze leginkább arról vált híressé, hogy „rendvédelmi eljárásnak" nevezte a húszezer magyar zsidó deportálását Kamanyec Podolszkijba. Az áldozatok többségét elpusztították Ukrajnában.
 

Egyébként a Kamanyec Podolszkij vérengzésekkel kapcsolatban Holokauszt Emlékközpont munkatársai is komoly kutatásokat végeztek. Eddig. Lehet, hogy ezentúl – a Veritassal együttműködve – már másféle ideológiai Igazságokat kell kiszolgálniuk?
 

A Holokauszt Emlékközpont közalapítványként működik, a kilenctagú kuratóriumát Haraszti György történész vezeti. Ő írta alá a megállapodást Szakállyal. (Lapzártánkig nem sikerült Harasztit elérni.)

A Holokauszt Emlékközpont kuratóriumi tagjainak megbízatása is három évre szól, vagyis az ő szerződésük is éppen most jár le. Nekik nem kell pályázniuk, őket ugyanis a kormány közvetlenül nevezi ki. Vajon három éves mandátumok lejárta előtt pár nappal miért kötöttek hosszú távú megállapodást a történelemhamisító, a holokausztot relativizáló Veritasszal? Esetleg így reméltek jó pontokat szerezni a kormánynál újabb kinevezésükhöz?

A Holokauszt Emlékközpontnál külsősként dolgozó történészek csak háttérben merték elmondani: teljes káosz van az intézetben. Senki nem tud semmit. De a Veritasszal kötött szerződés ijesztő jövőt sejtet.

                                                             *

     Az egyoldalunak tünő tudósitással szemben – ezidáig nem sikerült, megfelelő, objektiv tudósitást találni. Az emberek félnek és hallgatnak. Ez jellemzi a pillanatnyi helyzetet.

A szerk.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése