2014. április 6., vasárnap

"… Négy-víz parton, három-hegyen / Mindörökké magyar legyen / A máriás ének.”

 

Bayer Zsolt Siratóéneke az "üldözött" magyarokról

(a mesümed Schück(Sik) papköltö szerzeménye)

 

- 2014. április 5., szombat

Álláspont (Eredeti cime: A TÉT)

Magyar Hirlap

„Koldusboton, törött mankón / / Jövünk búcsút járni, / Szűzmáriás magyaroknak / Kopott unokái. / Éjfél van a Duna táján. / Magyaroknak éjszakáján / Nincs más, ki virrasszon. / Baráttalan, testvértelen, / Hozzád ver a veszedelem, / Boldogságos Asszony!

Megcsúfolták, megpöködték, / Ami bennünk szép volt, / Kilencfelé hasogatták, / Ami rajtunk ép volt; / Tépett testünk megtapossák, / Ragadozók ragadozzák / Édes-kedvesünket, / Koporsónkat faragdálják. / Eléd sírjuk, magyar árvák, / A mi keservünket.

Idegenek megnevetik / Drága magyar szónkat, / Idegentől kéregetjük / Kenyerünket, sónkat. / Magyar kezek szántogatnak / Régi rögön új uraknak / Néped hegye-völgyén. / Más arat, hol mi vetettünk: / Jövevények, szolgák lettünk / Úr-apáink földjén.

Boldogasszony, ezer évig / Édesanyánk voltál, / Eleink ha hozzád sírtak, / Hozzájuk hajoltál: / Száz ostorral ostorozzon,-----: / Négy-víz parton, három-hegyen / Mindörökké magyar legyen / A máriás ének.”

Sík Sándor verse beleül a magyar lélekbe. Ki először olvassa, annak lelkébe is. Sík Sándor is beállt ezzel a versével abba a hosszú sorba, amelyben pusztulásunk váteszei állnak. A legjobbjaink állnak ott. Mert a mi váteszeink, költőink, prófétáink majd’ mindnyájan a pusztulásunkat jövendölték.

Történelmünk öröksége ez.

S elpusztíthatatlanságunk a válasz rá.

Csak egyszer, egyetlenegyszer tudnánk belegondolni, micsoda erők fogtak össze ezeregyszáz év alatt azért, hogy mi ne legyünk. És mi mégis vagyunk. Iszonyatos áldozatok, pusztulások, halálok, veszteségek, országcsonkítások után is: élünk. Így aztán ez az ezeregyszáz esztendő igenis sikertörténet. Ha így tudnánk végre nézni önmagunkra, csodákra lennénk képesek.

S most ez a tét.

Itt áll megint, egymással szemben két világ. Nincs átjárás. Nincs párbeszéd. Nincs vita. Ez a két világ önmagába zárt egység. Az egyik világ azt mondja: Merjünk nagyot álmodni! A másik pedig azt: Merjünk kicsik lenni! Hát ezért nincs kiegyezés. Mert e kettő között nem lehet.

Most az a tét, hogyan folytatódik minden. Hogy végigmegyünk-e végre a megkezdett úton, vagy visszafordulunk, hogy idegentől kéregessük kenyerünket, sónkat.

Én már nem akarok visszafordulni. Elegem van a sziszifuszi munkából. A hiábavalóságból. Ezért nagyobb a tét most mindennél. Mert most legalább harminc évre döntünk. Előre is, visszafelé is. Aki bízik a jövőjében, lehetőségeiben, munkája, kitartása, hűsége értelmében, családja boldogulásában és hazája valóságában, az legkevesebb harminc évre előre gondol és érez. S azt is tudjuk, hogy amikor a másik világ visszajött, akkor mindig visszamentünk harminc évet legalább, és onnan kellett aztán elkezdenünk megint.

Nem akarhatjuk megint újra elkezdeni. És soha nem volt még ekkora esélyünk, hogy folytathassuk. Sík Sándor versével a lelkünkben, és életre ítéltségünk tudatával. Azzal a tudattal, hogy egy nagy kultúrát, civilizációt kívülről elpusztítani nem lehet. Egy nagy kultúra csak akkor pusztul el, ha belülről elpusztítja önmagát.

Ezeregyszáz éven át nem tudtak bennünket elpusztítani. Semmilyen összefogással. Hát akkor most már ne tegyük meg azt a szívességet, hogy belülről elpusztítjuk önmagunkat. Menjünk tovább az úton. Együtt a lehetőségeinkkel és az álmainkkal. Nincs más választás - - -csak ez az egy. S aki nem megy el, az utóbb ne panaszkodjon. Az bizony rágja szégyenében az ökleit. Mert az a gyerekei, unokái jövőjét tette kockára.

Ez a tét, barátaim.

                                                                          *

EZ, Bayer Zsolt választási cikke, a jobb sorsra érdemes Magyar Hirlapban jelent meg (ne feledjük hogy valamikor izraeli tudósitója voltam a lapnak, amikor Németh majd Vince Matyi volt a főszerkesztő) .

 A választás előtti napon vajon mit sirat Bayer? A magyar multat, vagy a jövendőt (30 évre előre)?

A válasz – az idézett vers és annak költője, a zsidó rabbicsalád elfajzott sarja, Schück Álexánder-Zise (Sándor), aki itt a zsidó multat érzékelteti. Irja le, sirja el.Talán – öntudatlanul-

"Ezeregyszáz éven át nem tudtak bennünket elpusztítani. Semmilyen összefogással. Hát akkor most már ne tegyük meg azt a szívességet, hogy belülről elpusztítjuk önmagunkat. Menjünk tovább az úton. Együtt a lehetőségeinkkel és az álmainkkal. Nincs más választás holnap. Csak ez az egy. S aki nem megy el, az utóbb ne panaszkodjon. Az bizony rágja szégyenében az ökleit. Mert az a gyerekei, unokái jövőjét tette kockára-------"

 

Csak egy szót kell korrigálni:Ezeregyszáz helyett 2000.et kell irni- és itt van előttünk a zsidó sors, a kész analógia. Sik-Schück ismerte a matériát, hiszen onnan menekült-dezertált a hitehagyott mesümed, felmenői szégyene és vitte magával a másik mesümedet, a Glattert (később Radnótit), aki aztán fehérkarszallagos zsidóként lett a Sóá ünnepelt áldozata. Az első keresztelte meg az utolsót, de a végén kiderült hogy ez – nem megoldás.

   Abban is igaza van Schück-Sik próféciájának,hogy " aki nem megy el, az utóbb ne panaszkodjon. Az bizony rágja szégyenében az ökleit. Mert az a gyerekei, unokái jövőjét tette kockára-------"

Bizony, bizony most még el lehet menni. És van hová. Később – ki tudja. Valóban ez a "tét", ahogy Bayer irja  Az "itt(ott) élned és halnod kell" Bayerre és társaira vonatkozik, nem miránk.

A szerk

 

    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése