2014. április 13., vasárnap

MAZSIHIBAUMANN ZSÓFIA 2014. 04. 13. 19:00

Nincs  üv.ig

Majd májusban * ADDIG HEISLER ÉS TORDAI AZ

ÜV.IG.EK IS * KÜLSŐ EMBERT FOGNAK

VÁLASZTANI, AKI NEM NŐ A FEJÜNKRE" -

MONDJA AZ EGYIK ALELNÖK

Forrás: MTI/Kovács Attila

A Mazsihisz ügyvezetője a megszállási emlékmű miatt mondott le. Most meghívásos pályázatot írnak ki az új vezető kiválasztására. Várhatóan május végén döntenek a személyéről.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) együttes vasárnapi vezetőségi ülésén született meg a döntés. Az ügyvezető megválasztásáig Heisler András, a Mazsihisz elnöke tölti be a tisztséget. A szervezet korábbi ügyvezető igazgatója, Zoltai Gusztáv a múlt héten mondott le. A BZSH-ban ugyancsak az elnököt, Tordai Pétert bízták meg az ügyvezető igazgatói jogkör ellátásával.


A Mazsihisz elnöke elmondta, az ülés fontos pontja volt a Mazsihisz és a BZSH szervezeti, jogi és gazdasági átvilágítása, amely eredményesen zárult. Az átvilágítás számos, a szervezetek működését jellemző anomáliára felhívta a figyelmet, aminek nyomán lehetőség nyílik a hibák kijavítására.

Heisler András hangsúlyozta, Zoltai Gusztáv szóban és írásban is azzal indokolta döntését, hogy nem kíván a magyar közéletben dolgozni. Ugyanakkor nyilvánvalóan komplex helyzetelemzés alapján hozta meg elhatározását, sok egyéb szempontot
– így korát, munkatársainak körét, a jövő feladatait és az átvilágítás esetleges(---) eredményét – is figyelembe véve.

Heisler András a Szabadság téri szobor ügyével kapcsolatban korábbi álláspontját megerősítve azt mondta, hogy a Mazsihisz értékközpontúan közelíti meg a német megszállás áldozatai emlékművének kérdését, és nem kíván belefolyni a pártpolitikai csatározásokba. Véleménye szerint a sok tiltakozás azonban azt jelzi, hogy ez nem „zsidó ügy, hanem a magyar társadalom ügye”.

Az új ügyvezető igazgatót várhatóan a Mazsihisz, illetve a BZSH május 22-én és 25-én megtartandó közgyűlésén választják majd meg.

                                               *

     ÉRTESÜLÉSÜNK SZERINT A TERV  AZ, HOGY EGY ALAPSZABÁLY VÁLTOZTATÁSSAL NEM A KÖZGYÜLÉS TAGJÁT FOGJÁK VÁLASZTANI, HANEM EGY KÜLSŐ SZAKEMBERT, "AKI NEM NŐ A FEJÜNKRE" – MONDTA AZ EGYIK ALELNÖK, MAJD HOZZÁTETTE HOGY Ö BIZONY NEM CÉLOZ "SENKIRE ÉS SEMMIRE"- (PESTI TUDÓSITÓNK A SIPUCCA KÖRNYÉKÉN)

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése