2014. április 28., hétfő

MÉGIS LEHET "hogyishivjákolni"?

Ez állhat Zoltai kényszertávozása mögött:

Feljelentés – vagy "visszavonulás"


Forrás:
 Hír TV, Magyar Nemzet,' Szombat

 

A Mazsihisz gazdasági átvilágításának eredménye miatt

 kényszerítették távozásra Zoltai Gusztávot, a Szombat

 című zsidó politika és kulturális folyóirat szerint.

 

A lap azt írja: a Mazsihisz korábbi ügyvezető igazgatójának visszavonulása mögött kompromisszum állhat. A lap szerint Zoltait a jelenlegi vezetés kényszerítette távozásra, cserébe pedig eltekintettek attól, hogy a szervezet átvilágítása után Zoltait feljelentsék gazdasági visszaélés miatt.

 A Mazsihisz egyebek között a Kozma utcai temetőnél történt visszaéléseket, egy vitatott liftberuházást és a Zsidó Nyári Fesztivál gazdálkodását vizsgálta.

 

 Az Emih köreiben tökéletes csend honol. Az egyik szóvivő, ujságirók kérdéseire válaszolva, egy szentirási verset idézet (Mislé, 24, 16) amely a káröröm kizárására hiv fel. A kollegák a zsidó ujságirőkat kérdezték, amazok meg a "rabbi"kat –  sajnos, egyikük sem tudta.

 

Részletek kövtkeznek.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése