DÁNIEL KÖNYVE:ÖTÖDIK FEJEZET

 

MENÉ TEKEL: VÉGZETES FELIRAT A FALON

     

Bélsácár király megszentségteleníti a jeruzsálemi Szentély edényeit * A következmények nem maradnak el * Amit a király csillagászai nem tudnak: héberül olvasni * Ismét Dánielre van szükség a felirat megfejtésére * Aki „megméretett és könnyűnek találtatott”, vagyis a Bábelt megszemélyesítő királyt még azon az éjszakán meggyilkolják * Ki ölte meg Bélsácárt és miért? Vége a babiloni érának

 

„Bélsácár király nagy lakomát csapott ezer főrendi emberének, és velük együtt itta a bort. A bor hatására megparancsolta Bélsácár, hogy hozzák elő az arany és ezüst edényeket, amelyeket apja, Nebukodnecár, zsákmányolt (annak idején) a jeruzsálemi Szentélyből, és azokból igyanak a király és nagyjai, valamint  feleségei és ágyasai.

 

   Ekkor elő is hozták az arany-edényeket, amelyeket a jeruzsálemi templomból,

  az Isten házából hoztak el, és a király azokból ivott főuraival, feleségeivel és ágyasaival együtt. Itták a bort, és közben dicsőítették az aranyból, ezüstből, rézből, vasból, fából és kőből készült isteneket.

 

    Egyszerre csak egy emberi kéz ujjai jelentek meg, és írni kezdtek a királyi palota meszelt falára, a lámpával szemben. A király pedig nézte a kezet, amint írt. (Ekkor)  a király arckifejezése megváltozott, gyötrő gondolatai támadtak, dereka elernyedt, és térdei remegtek. Hangosan követelte, hogy vezessék elé a varázslókat, kaldeusokat és jósokat (vagyis csillagászokat).

 

   Azután (amikor azok megjöttek) így szólott a király Babilon bölcseihez: Aki elolvassa ezt írást, és megfejti nekem (értelmét), az bíbort fog ölteni, aranyláncot kap a nyakára, és rangjában harmadik ember lesz az országban!

 

    Ekkor jött a király minden bölcse, de nem tudták az írást elolvasni, és üzenetét megfejteni a királynak. Erre Bélsácár király még jobban megrémült, arca belesápadt, és főurai is tanácstalanok voltak.” (Dániel 5,1–9)

 

     A lakoma – amely valószínűleg valami győzelmet volt hivatott ünnepelni (Joszifon^*) – nem különbözött a szokásos pogány tivornyáktól. Ettek, ittak, vedelték a bort stb. (nem releváns, de pikáns részletek a midrásokban). Éljen Bélsácár a király! Nebukodnecárról szó se essen – nem is esik –, nem tudni él-e, hal-e. Bélsácárt mint fiát tünteti itt fel a krónikás, bár egyes források szerint az unokája volt. (A nem zsidó forrásokat – lásd az  első Függelékben).

 

     Nekünk e könyvben Dániel küldetése, mondanivalója a fontos és nem letűnt birodalmak deklasszált uralkodóinak hiedelmei. Az itt megjelenő FELIRAT – amely a világirodalomban is helyet foglal – elmondja a pogányoknak általában, (nemcsak a  letűnt babiloni despotáknak), hogy megmérettek és könnyűnek találtattak.

 

Ebben a fejezetben láthatóan felgyorsulnak az események. Aznap – mondják nem hivatalos zsidó források – Bélsácár nagy győzelmet aratott a perzsákon. Aznap telt le a Jeremiás által megjövendölt hetven év, és mivel láthatóan nem jött megváltás a zsidóknak – a győzelemittas király azt gondolta, hogy már nem is jön, és ennek „tiszteletére” hozatta elő és szentségtelenítette meg a jeruzsálemi Szentély szent edényeit (Száádjá^*).

 

     Eszerint a „felirat” az utolsó pillanatban jött, hogy megfékezze a dekadens pogányok randalírozását, és tudtára adja Bélsácárnak, hogy ő az utolsó babiloni király.

 

                                                                       *

            Egyes kommentátoraink kapcsolatot látnak a jeruzsálemi edények ivászaton való használata, és az ottani „istentisztelet” között, amelyben a résztvevők dicsőítették fémből, fából és kőből készült isteneiket. Ibn Ezra^* egybeveszi a „két rosszat”, amit csináltak, vagyis a szent edények használata magában véve is egyfajta pogánykodás volt. Abarbanel^* még részletesebb: a babiloni főurak, a tivornya résztvevői látván, hogy a király és társai megszentségtelenítik a Szentély edényeit – ebben a zsidók Istenének „ernyedtségét” látták, miután nem volt képes megvédeni országát, városát és Szentélyét, és most nem képes megakadályozni a szent edények profanizálását – ennek „logikus” következményeként dicsőítették bálványaikat, legyenek azok akár fából vagy kőből. A fa és kő-isteneket a Tóra is említi (vö. 5Móz 28,36), míg a réz  és vas-bálványok itt jelennek meg először.

 

Amikor a „kéz” megjelent, és kezdte írni a feliratot – a részeg főurak talán észre sem vették. A király – aki ezer emberrel szemben vedelte a bort (és egyes magyarázatok szerint jobban bírta, mint bárki más) – volt az, aki észre - és szívre vette. Nem tudta, mit jelent, nem tudta elolvasni, és ha tudja is, nem értette volna a szavak jelentését, de mint a rossz lelkiismeretű emberek, rosszat sejtett.

 

    Ez csak fokozódott, amikor bölcseiről ismét csak kiderült, hogy mit ér bölcsességük. A király kétségbe volt esve, és ekkor jött el – ismét – Dániel órája.

 

          „Ekkor a(z anya)királynő, aki hallotta a király és főurainak beszédét, bement a mulatozókhoz, és azt mondta: Király, örökké élj! Ne gyötörjenek gondolataid, és arcod színe se változzon el (vagyis: ne sápadozzál)! Van országodban egy ember, akiben szent, isteni lélek van. Apád idejében őt úgy ismerték meg, mint akinek világos esze (értelme) van, és bölcsessége isteni bölcsesség. Apád, Nebukodnecár király a mágusok, varázslók, csillagjósok és csillagászok elöljárójává tette, ó király! (Miért?) Mivel Dánielben, akit a király Béltsácárnak nevezett el, kiváló szellem, tudás és értelem lakozik – az álmok megfejtésére, a titkok felfedésére és a legnehezebb kérdések megoldására. Hivasd hát ide Dánielt, és ő majd megadja a (szükséges) magyarázatot.

 

     Dánielt a király elé vezették, és a király így szólott hozzá: Te vagy az a zsidó foglyok közül  való Dániel, akit apám, a király hozott ide Júdeából? Azt hallottam felőled, hogy isteni lélek, világos értelem és rendkívüli bölcsesség van benned. Idehozták nekem a bölcseket és varázslókat, hogy olvassák el ezt az írást, és magyarázzák meg nekem, de ők nem voltak képesek megmagyarázni. Rólad pedig azt hallottam, hogy meg tudod magyarázni, ami magyarázatra szorul, és képes vagy megfejteni a rejtélyeket.

 

    Ha tehát most el tudod olvasni ezt az írást, és meg tudod nekem magyarázni, akkor bíborba öltözhetsz, aranyláncot kapsz a nyakadra, és rangban harmadik leszel  országomban.

 

    Dániel pedig így válaszolt a királynak: Ajándékaidat  tartsd meg magadnak, és juttatásaidat add másnak! De az írást elolvasom, és értelmét elmondom neked.

 

  Ó király! A felséges Örökkévaló Isten királyságot, nagyságot, méltóságot és  dicsőséget adott apádnak, Nebukodnecárnak. Akkora hatalmat adott neki, hogy remegtek és rettegtek tőle a különböző nyelvű népek és nemzetek. Megölte, akit akart, és életben hagyta, akit kedve tartotta. Fölemelte, akit akart, és megalázta, akit akart.

 

De amikor (apád) szíve felfuvalkodott, és lelke kevély lett – letaszították királyi trónjáról, és méltóságát elvették tőle. Száműzték az emberek közül, és csak annyi esze (vagy: értelme) maradt, mint az állatoknak. A vadszamarak között tanyázott, és füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét, amíg csak el nem ismerte, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek királysága fölött, és azt ülteti trónra, akit akar.

 

   (Ellenben) te, Bélsácár, aki a fia vagy, nem alázkodtál meg, bár mindezt tudtad. A mennyek ura fölé helyezted magadat, (hiszen) az ő házának edényeit hozták elibéd, és te azokból bort ittál főrangú embereiddel, feleségeiddel és ágyasaiddal együtt, miközben dicsőítettétek az ezüstből, aranyból, rézből, vasból, fából és kőből csinált isteneket, amelyek nem látnak, nem hallanak, és semmit  sem tudnak. (Ezzel szemben) azt az Istent, akinek kezében van az életed és minden ténykedésed – nem dicsőítetted. Ezért küldte ő ezt a kezet, és íratta föl ezt az írást.

 

    És ez az az írás, ami felíratott (a falra): Mené mené tekél upárszin. Melynek jelentése pedig az, hogy mené – Isten számba vette a királyságodat, és annak betelt (vagyis: véget vet neki). A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyűnek (érdemtelennek) talált. Parszin (P. R. Sz.) feldaraboltatik királyságod, és Médiának, (illetve) Perzsiának adatik.

 

Ekkor Bélsácár parancsára Dánielt bíborba öltöztették, nyakára aranyláncot tettek, és kihirdették, hogy rangban ő a harmadik ember az országban.

 

    Még azon az éjszakán megölték Bélsácárt, a  kaldeusok királyát.” (Dániel 5,10–30)

 

    Dráma drámát követ ebben a rövid fejezetben. Először is megtudjuk – hivatalosan –, hogy Bélsácár a király, anélkül, hogy az Írás egy szót ejtene Nebukodnecár haláláról, temetéséről, utódjáról. Hogy volt egy Evil-Mörodách nevezetű király is? Erről tessék talán a Királyok  második könyvében (25,27) vagy Jeremiásnál olvasni (52,31). Mi, itt nem tudunk róla.

Pedig Bélsácár annyira „itt van”, hogy egy nagy győzelmet(?) ünnepel, iszik, mint ezer kefekötő, megszentségteleníti a zsidó Szentély edényeit, megkapja a falra írott isteni üzenetet, és a fejezet végén, stílusosan, meg is gyilkolják, ahogy egy ilyen nagy királyhoz illik.

 

   Mi az,  ami ezt a fejezetet az előbbiekkel – és a következővel – összeköti? – kérdezi Dáát Mikrá, és válaszából az derül ki, hogy ez egyrészt Dániel személye – másrészt a zsidó történelem, Jeremiás próféciájának megvalósulása a hetven évre kiszabott Babilon Birodalom végéről, ami itt következett be, Bélsácár meggyilkolásával.

 

   Dáát Mikrá* idézi Abarbanelt*, aki hosszasan tárgyalja ezt. Konklúziója: ahogy a Biblia nem történelemkönyv, és nem elsődleges célja a zsidó nép történetének megrajzolása – úgy Dániel könyve sem a Babilon Birodalom története, és királyai életének leírása – hanem csupáncsak a tanulság, ami Dániel személyével függ össze. Ha Jesája megjövendölte, hogy Cirus (Kóres) fogja a zsidókat a fogságból hazaengedni, és Dániel könyve bizonyítja, hogy a próféta igazat szólt – ez a  könyv egyik célja és rendeltetése. (A másik fő cél – a Messiás  eljövetele és annak számításai – a könyv második felében található.)

 

 Ebből a szempontból teljesen közömbös, hogy a történészek hány babiloni királyt tartanak számon, és hogy a korabeli pogány történetírás  részben eltagadta az olyan eseményeket, mint Nebukodnecár búskomorság jellegű betegsége, és távolléte a tróntól hosszú ideig.

 

      Hasonlóképpen érdekes, de nem meglepő, hogy az ó-egyiptomi történetírók sem dicsekedtek el a tíz csapással, a fáraó megszégyenülésével, és a hatszázezernyi felnőtt férfi rabszolgahad kényszerű szabadon engedésével. Ez a sztori csaknem kizárólag a Tórából ismert, de nem jelenik meg az egyiptomi fáraók győzelmi, öndicsérő obeliszkjein.

                                                            *

      Mondhatnánk, hogy ez a fejezet  és benne a mené tekél (vagy „magyarul:” mene tekel) üzenete tette Dániel könyvét világhírűvé? Nyugodtan állíthatjuk ezt. A FELIRAT A FALON egy magábanálló jelenség volt, amilyenhez fogható sem addig, sem azóta nem volt a nem zsidó világban. Isteni üzenet egy dorbézoló goj királynak, héber betűkkel (ámbár arameusul) – ki hallott még ilyet? A zsidókat – ha kellett – prófétái által szólította meg az Örökkévaló Isten, általuk „üzent” nekik. Néha ezek a próféták szenteltek egy-egy fejezetet a környező szomszéd népeknek, ami legtöbbször keserű panasz nemtelen Izrael-ellenes viselkedésükre. De üzenet a falon? Amit szégyenszemre egy júdeai zsidónak kell megfejteni? Ilyen még nem volt.

 

   Hogy éppen itt ért végett a babiloni éra – annak oka egyrészt az, hogy letelt a jeremiási hetven év (a babiloni számítások szerint csak hatvanhat), és ennek megfelelően már jelentkezett a világ forgószínpadán a perzsa–méd éra, a négy „királyság” közül a második. Másrészt -  ami lehet, hogy sietette a folyamatot -  az a két megnevezett király, Nebukodnecár és (fia vagy unokája?) Bélsácár féktelenül gőgös fennhéjázása. Az ilyeneket a Gondviselés nem tűri hosszú ideig, és ahogy a zsidó megváltást néha sietteti – ha azok érdemesek rá –, úgy a goj despotákat is „érdemeiknek” megfelelően kezeli. Gondoljunk bele: Hitler (JMS – emléke töröltessék ki) és bandája mindössze tizenkét évig  uralkodott (1933-1945), és ez alatt a rövid idő alatt mennyi mindent „értek el”.

 

       Ki  ölte meg Bélsácárt, és milyen körülmények között – az Írás nem említi. Elég, hogy az utolsó vers kimondja a szentenciát: „Betelt” a babiloni királyság, elvégeztetett. Úgy látszik, hogy Bélsácár nem érti, nem érzékeli, amit Dániel mond neki. Ahelyett, hogy menekülne vagy tenne valamit, hogy a bőrét mentse – aranyláncot tesz Dániel nyakába, kitünteti, és kinevezi harmadik embernek, ahogy ígérte.

 

                                                                *

  Mi történik itt? A király részeg volt (ne felejtsük el, hogy ezer emberrel versenyt ivott), nem fogta fel, mit mond a kitüntetett, aki a megfejtés során alaposan lehordta őt mindenki előtt. És mi az, hogy „megölték”? Merényletet követtek el ellene? Palotaforradalom tört ki? És ki jött helyette? Hiszen tudjuk, hogy ő volt az utolsó babiloni király?

 

     Gersonidés^* az egyetlen a hagyományos exegéták közül, aki foglalkozik Bélsácár halálával. A többieket talán azért nem érdekli ez, mivel ha a birodalomnak vége – a felirat alapján –, akkor a király annyinak sem számít, mint egy döglött kutya. Gersonidés szerint – és ezt egyes külső midrások is alátámasztják – Bélsácár háborúban esett el, amit az országára támadó perzsák ellen vívott. Ez egyben a psát^* is, bár  kissé megnehezíti a dolgot, hogy sokan a lakomát győzelmi tornak tartják.

 

Kérdéses az is, hogyan és miért jutalmazta meg Bélsácár a feliratot megfejtő Dánielt azonnal, miért nem várt egy kicsit, legalább másnapig? Málbim^* válasza a logikus kérdésre az, hogy Bélsácár nem gondolta, hogy a felirat jelezte pusztulás azonnali, hanem abban a hitben volt, hogy az majd egyszer, egy későbbi időpontban valósul meg, ha egyáltalán. Ezért, hogy ne lássék hálátlannak, azonnal kinevezte Dánielt harmadik embernek, az ezzel járó aranylánccal.

 

  Joszifon^* könyvében Bélsácár halála sokkal színesebb és drámaibb. Szerinte egyik szolgája ölte meg, miután mindenki elment, és a király nyugovóra tért. Amaz annyira szívére vette a feliratot, és a benne rejlő figyelmeztetést, hogy azonnal cselekedett: megölte álmában királyát, és annak levágott fejét elvitte Cirus (Kóres) és Dárius táborába, elvárt jutalom ellenében.

 

         Így ért véget a babiloni (nagy)hatalom, beteljesülvén ezzel Izrael prófétáinak jövendölése, és elkezdődött a perzsa–méd  korszak, amely megcsillogtatta a hazatérés lehetőségét.

(folyt-köv-)