2014. április 13., vasárnap

 

AZ ÁTVILÁGOSITÁS "EREDMÉNYE"  ZOLTAI LEMONDÁSA; ¸

DE RÉSZLETEK "PONGYOLA LENNE" - HEISLER

 

 

Tagadja a Mazsihisz vezetése, hogy a szervezetnél feltárt visszaélések miatt mondott le posztjáról Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató. Erről a Szombat című folyóirat írt. A hitközségek szövetségének vezetői ma ismerték meg a jelentést, de részleteket nem árultak el.

    A Szombat című zsidó politikai és kulturális folyóirat szerdán írt arról, hogy Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója nem a német megszállás áldozatainak emléket állító emlékmű miatt mondott le. A lap szerint azért, mert a szervezet átvilágítását végző cég visszaéléseket állapított meg a gazdálkodásban. A lap azt írja, hogy egy zsidó temetőnél, egy liftberuházásnál és a Zsidó Nyári Fesztivál gazdálkodásában voltak visszaélések. A jelentést vasárnap zárt ajtók mögött ismertették a Mazsihisz vezetőivel.

 

A hatórás megbeszélés után Feldmájer Péter, a szervezet korábbi elnöke nem akart nyilatkozni.

– Miért mondott le Zoltai Gusztáv?
– Ebben a kérdésben Heisler elnök úr nyilatkozik.
– De az igaz-e, ami a Szombat napilapban megjelent, hogy voltak visszaélések több projekt ügyében az elmúlt években?
– Ebben a kérdésben Heisler elnök úr nyilatkozik.

Heisler András, a Mazsihisz tavaly nyáron megválasztott elnöke szerint Zoltai egészsége és kora miatt mondott le, valamint azért, mert – holokauszttúlélőként – nem értett egyet a Szabadság térre tervezett emlékmű felépítésével.

„Tételesen a Kozma utcai temetőről egy szó sincs az anyagban, tételesen liftberuházásról egy szó sincs az anyagban, mégpedig annak okán, hogy ezek a történések 2011-ben voltak, és az átvilágítás 2012-től 2013 júniusáig tart” – mondta Heisler.Mazsihisz: Nem a visszaélések miatt

Ennél többet Zoltai Gusztáv sem mondott.

– Azt meg tudja-e erősíteni, ami a Szombat című folyóiratban megjelent?
– Semmit nem tudok megerősíteni, az ég világon semmit. Tessék Heisler urat hívni.

 

Heisler András az átvilágítás eredményéről nem árult el részleteket, úgy fogalmazott: túl pongyola lenne, ha néhány dolgot kiemelne a jelentésből. (Magyar Nemzet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése