2014. április 30., szerda

A HIVATALOS   JELENTÉS (Á LÁ(Á lÁ SZABAD NÉP)

Mindenképpen felépül az „emlékmű"

Orbán Viktorral találkoztak a Mazsihisz vezetői

 A KORMÁNY "UJRA GONDOLJA" 

A SORSOK HÁZA KONCEPCIÓJÁT


Orbán Viktor meghívására szerdán délelőtt, a miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában folytattak tárgyalásokat a Mazsihisz vezetői. Az „őszinte hangú megbeszélésen", a kormányzat részéről Lázár János, miniszterelnökséget vezető államtitkár és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is részt vett. A tárgyalófelek áttekintették azokat a kérdéseket, amelyek feszültségeket okoznak a kormány és a magyar zsidó közösség között.



A Sorsok Házával kapcsolatban a tárgyaló felek megállapodtak, hogy közösen egy utolsó kísérletet tesznek egy olyan együttműködési rendszer kialakítására, amelynek segítségével garantálni lehet a történelem hiteles bemutatását, a magyar zsidó közösség szempontjai szerint. Amennyiben az együttműködés formáiban sikerül megállapodni, akkor a Mazsihisz Közgyűlése újra tárgyalja korábbi döntését és a kormányzat tovább dolgozik a gyakorlati megvalósításon, de ha a Mazsihisz által fontosnak tartott elvi szempontok sérülnek, akkor – a miniszterelnök válasza szerint – a kormányzat újra gondolja a Sorsok Háza megvalósítását.
 

A megbeszélésen szóba került az „Együttélés Háza" munkacímen jegyzett elképzelés, amely a tervek szerint a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga épületében jönne létre.
 

A Mazsihisz vezetői a találkozón átadták a miniszterelnöknek az ezzel kapcsolatos terveket. A felek eszmét cseréltek az elképzelésről, amelyhez a miniszterelnök és a kormányzat jelen lévő képviselői érzékenyen és nyitottan viszonyultak.
 

A Szabadság téri emlékművel kapcsolatban a Mazsihisz vezetői kifejtették fenntartásaikat és ellenérzéseiket, amire válaszul a miniszterelnök megerősítette, hogy ebben a kérdésben „nincs mozgástere" ahhoz, hogy elmozduljon a korábbi koncepciótól.

A tárgyaló felek közösen rögzítették, hogy ebben a kérdésben továbbra is fennáll a konfliktus a Mazsihisz és a kormányzat között.

A megbeszélésen szóba került még számos, a magyar zsidó közösséget érintő kérdés. A felek megállapodtak abban, hogy a közeljövőben folytatják a megbeszéléseket.
 

A Mazsihisz részéről a találkozón Heisler András, a Mazsihisz elnöke; Tordai Péter, a BZSH elnöke és Kardos Péter főrabbi, holokauszt túlélő vettek részt.

 
(A MAZSIHISZ HIVATALOS HONLAPJA)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése