2014. április 11., péntek

A HETI SZAKASZ(3) ÁCHÁRÉ MOT - 2014


IRJA:SMUEL GLITSENSTEIN,  rabbi


MÁCESZ ÉS CHAMÉC MINT JELKÉPEK

 

Kedves Barátaim, Kedves Közösség!

Engedjétek meg, hogy köszöntselek Titeket pészach alkalmából! Mint tudjátok a pészach két legfontosabb, központi micvája , hogy maceszt eszünk, illetve, hogy az egész ünnepi időszakban tartózkodunk a kovászostól, nem fogyasztjuk, sőt az otthonunkban egyáltalán nem is tartunk belőle, otthon még csak nem is látunk chamect.

 

Ez a két micva hasonlónak tűnik, de mégsem ugyanaz. A széder este kivételével, amikor is kötelező maceszt enni, az egész ünnepi héten nem muszáj. Ugyanakkor az egész pészachi időszakban kötelező elkerülni a kovászost. Aki akar, ehet egész héten pl. krumplit, ha nem kívánja a maceszt, de tilos minden kovászos.

 

A chamec és a macesz jelképek. Chamec jelképezi az önteltséget, ami bölcseink szerint minden rossznak a forrása. A zsidó bölcsek úgy mondták, hogy az öntelt ember szívében már nem jut hely az Örökkévalónak.

 

Egész évben elmerülünk a mindennapok sodrásában, dolgozunk, örülünk, szomorkodunk, sikereket érünk el, fejlődünk. Hajlamosak vagyunk ilyenkor elfeledkezni arról, kinek köszönhetjük mindezt, és a sikereinket a saját ügyességünknek, és képességeinknek tudjuk be, úgy érezzük, csak mi magunk oldunk meg mindent,és könnyen önelégültté válunk. Ezért jó alkalom a pészach arra, hogy büszkeségünket háttérbe szorítva, levetkőzve legyen pár napunk, legyen egy kis időnk megtisztulni az önelégültségtől. Ezért van az, hogy tilos akár látni is az otthonunkban chamect egész héten, mert a kovászos jelképezi a hiúságot, és önteltséget.

 

A macesz ezzel szemben a szerénységet jelképezi. A macesz nem felfuvalkodott, és semmi íze nincsen. Ez jelképezi az embert, akinek nincs semmi más kívánsága, mint, hogy egész életében az isteni akarat szerint éljen, és cselekedjen. Mindenki tudja, hogy ez nagyon nehéz, és erre a szintre eljutni nehéz munka, csak keveseknek sikerül, ezért nem is kötelező mindenkinek. Macesznek lenni igazi kihívás, ezért már az is elég, ha a széder estén megpróbáljuk.

 

Azonban a kovászost elkerülni, az mindenki számára kötelező, hiszen mindannyiunknak teljesíthető feladat.

Ha minden alkalommal, pészachkor, amikor nehéznek érezzük a chamec elkerülését, és helyette mégis inkább a maceszt választjuk, érdemes belegondolnunk a jelképekbe, megérteni, és gyakorolni, mert így Isten segítségével könnyebb lesz az ünnep után is kitartani, és megmaradni a jó úton.

 

   Adja Isten,, hogy Izrael népével együtt, nekünk is sikerüljön megszabadulni az egyiptomi rabságból, és jövőre együtt ünnepeljünk (a felépült Szentélyben) Jeruzsálemben!

(Nagyfuvaros Press)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése