2014. április 14., hétfő

A BÁÁL SEM  TOV - A CHASZIDIZMUS MEGALAPITÓJA(21)

NAFTALI KRAUS ÚJ KÖNYVE (ŐSI 23) – FOLYTATÁSOKBAN

A furulya és a sátán

 Élt egyszer egy kis faluban egy egyszerű zsidó, aki a nagy ünnepekkor a Báál Sém Tov templomában szokott imádkozni. Volt neki egy meglehetősen nehézfejű fia, aki még a betűket sem tudta megtanulni, és így imádkozni sem tudott.

Miután a gyerek már betöltötte 13. életévét, és így „bár micva” volt, apja magával vitte a templomba Jom Kipurkor. A fiú zsebében ott volt kedvenc furulyája, amivel furulyázni szokott, amikor a nyájat őrizte a mezőn. Apja nem tudott erről.

A gyerek természetesen unatkozott, mivel imádkozni nem tudott, és egyszer csak azt mondta az apjának, hogy szeretne furulyázni...

A szerencsétlen apa megrémült: még, hogy furulyázni a szent napon, ezen a szent helyen. Megtiltotta a fiának, hogy a furulyát kivegye a zsebéből.

A Mincha ima idején a gyerek újra szükségét érezte, hogy valamit tegyen, és mivel csak furulyázni tudott – elővette a furulyát, de apja ismét legorombította.

Azonban a Nöilá (záró) ima idején, a gyerek már nem volt képes uralkodni magán: elővette a furulyát és megszólaltatta jó hangosan, hogy a jelenlevők megrémültek és nem tudták mire vélni a dolgot.

A szegény falusi zsidó nem tudta hová tegye magát szégyenében, de a jelenlevő a Báál Sém Tov nagy skajachot mondott a gyereknek, és megdicsérte, hogy a furulya hangjával megtévesztette a sátánt, aki ily módon nem tud vádaskodni és ártani a zsidóknak. Azt is hozzátette a Báál Sém Tov, hogy a furulyaszó megerősítette őt imájában, és emelte annak szellemi szintjét.

Mivel – mondta a Báál Sém Tov – ez a fiú nem tud az égvilágon semmit. Amikor látta, hogy a zsidók imádkoznak és bocsánatért esedeznek, feltámadt és lángra lobbant benne az isteni szikra, és teljes szívéből furulyázott, és ez kedvezően fogadtatott az Örökkévaló trónusa előtt, és segítségünkre volt, hogy az imák „felszálljanak”.

A falusi zsidó és a héber ábécé

Egyszer volt egy falusi zsidó, aki a világon semmit nem tanult, és semmit sem tudott a zsidóságból – kivéve a héber ábécét, az alef-bészt. Nagyon fájlalta tudatlanságát, de nem volt mit tennie.

Egyszer, ahogy magában üldögélt és a héber betűket morzsolgatta, eszébe jutott valami, és azt mondta az Örökkévalónak:

– Drága, jó Istenem! Te tudod jól, hogy én tudatlan vagyok, nem tanultam, sajnos semmit. Te teremtetted az alef-bészt, belőle tevődnek össze a zsidók imái. Én egy tudatlan senki vagyok, aki nem képes imádkozni a sziderl (imakönyv). Íme, atyám az égben, odaadom neked az alef-bész betűit, és állíts te belőlük össze imákat, áldásokat és hálaadó zsolozsmákat. Neked ez nem nehéz, és te jobb imákat fogsz csinálni a betűkből, mint én...

Két jó barát és a Báál Sém Tov tanácsa

Egyszer a Báál Sém Tov imaházába bejött egy ember, hogy köszöntse őt. A Báál Sém Tov üdvözölte, majd megkérdezte, miben lehetne szolgálatára?

Amaz azt válaszolta, hogy semmi különleges kívánsága, vagy kérése-kérdése nincs. Véletlenül erre járt, Medzibusban, és gondolta, ha már itt van, illik felkeresni reb Jiszráélt, akinek híre bejárja a világot, és üdvözölni a rebbét. Ezen kívül valóban nincs szüksége semmire. A megélhetése, hála Istennek megvan, háza népe egészséges, az Örökkévalónak legyen hála.

– Mivel önnek semmire nincs szüksége, elmondok önnek egy történetet – mondta neki a Báál Sém Tov.

– Egyszer volt – fogott a Báál Sém Tov a történetbe – egy bizonyos városban, élt együtt két barát. Együtt cseperedtek fel, együtt tanultak a chéderben, majd a jesivában. Nagy egyetértés, sőt szeretet volt közöttük, és el sem tudták képzelni, hogy valaha is útjaik szétválnak.

Azonban ember tervez… Amikor eljött az ideje, hogy megházasodjanak, egyiküknek egy városabeli lányt ajánlottak, míg barátja benőlt egy berdicsevi családba. Mielőtt egyikük elhagyta szülőrosát, a két barát megegyezett, hogy állandóan levelezni fognak, és így tartják a kapcsolatot.

Eleinte ez valóan így is volt. De az idők folyamán, a nagy elfoglaltság miatt, a levelek egyre csökkentek, mígnem a levelezés teljesen abbamaradt.

ß ß ß

Egy ideig mindkettejüknek jól ment. Egyszer azonban megfordult a sors kereke, és a Berdicsevben lakó jó barát, több nagy üzletre ráfizetett, mígnem teljesen tönkrement úgy, hogy napi betevő falatja sem volt, és a család valósággal éhezett. Ekkor eszébe jutott gyerekkori barátja, akiről hallotta, hogy meggazdagodott és elhatározta, hogy felkeresi és segítségét kéri.

Ez meg is történt, és a két jó barát leült beszélgetni és felelevenítették a régi barátságot, említettek gyerekkori emlékeket, és közben a berdicsevi elmesélte szorult helyzetét, és barátja segítségét kérte, hogy családja ne éhezzen.

– Nemcsak kisegítelek szorult helyzetedből – mondta a jó barát, hanem hajlandó vagyok rendelkezésedre bocsátani fele vagyonomat. Igen, jól hallottad, fele vagyonomat. Hiszen gyerekkori jó barátok vagyunk, mintha testvérek lennénk, lelkem együtt érez veled. Tehát: ahogy mondom, fele vagyonom a tied, ahogy Bölcseink mondták: „Ami az enyém, az a tied”. (Atyák 5:10.). Erre kezet adok neked, és írásba is foglalom.

A mondást tett követte. A jó barát valóban berdicsevi barátjának adta fele vagyonát. Az hazament, kifizette tartozásait és újabb üzleteket kötött. Idővel a szerencse mellé szegőtt, jó üzleteket csinált, és meggazdagodott.

Ezzel szemben, barátja, aki kisegítette a bajban és fele vagyonát neki adta – hirtelen elveszítette minden pénzét, és földönfutóvá vált.

Ekkor eszébe jutott berdicsevi barátja, akit annak idején olyan bőkezűen kisegített. Nosza, elutazott Berdicsevbe, ahol örömmel hallotta, hogy barátja milyen gazdag, milyen jól megy neki. Biztos volt benne, hogy barátja viszonozni fogja egykori nagylelkűségét.

Mily nagy volt azonban csalódása, amikor barátja azt mondta, hogy nem hajlandó segíteni rajta, és ezt meg is indokolta:

– Valóban emlékszem arra a nagy szívességre, amit tettél nekem, drága barátom, és azt nem felejtettem el, mégsem áll módomban most segíteni rajtad. Hogy miért nem?

– Azért, mert mint te is tudod, a szerencse kereke forgandó. Egyszer te – egyszer én. Amikor te meggazdagodsz – én elszegényedek, és fordítva. És mivel minden embernek elsősorban a saját érdekét kell nézni – megértheted, hogy nem vagyok hajlandó saját kezemmel megásni a gödröt, amibe bele fogok esni...

Így és még ígyebbül beszélt a szívtelen barát, és a vendég, az elszegényedett, de jószívű barát, csalódottan és leverten tért haza. Azonban nem vesztette el a reményt… Városában akadtak jószívű emberek, akik kisegítették szorultságából. Lassan-lassan magához tért, jó üzleteket csinált, és Isten segítségével – a szerencse forgandó – kilábalt a bajból, és újra gazdag ember lett.

Barátja, ezzel szemben – ahogy ő maga megjövendölte ismét elszegényedett és koldusbotra jutott.

Ennek utána, évek múltán, mindkét barát elhunyt és a égi felsőbíróság elé került. A jószívű barát azonnal a mennyországba került, míg kegyetlen, önző barátját a túloldalra küldték. Itt azonban történt valami, teljesen precedens nélküli, még az égi bíróságon is: a jószívű barát feltételt állított: csak akkor hajlandó elfoglalni megérdemelt helyét a mennyországban, ha barátja is mellé kerül!

Nagy ribillió támadt az égben – ilyen még nem volt! –, és a felsőbíróság perújítást rendelt el. Az új határozat lélekvándorlásról beszélt. A két férfi újra lejön erre a világra, újra megszületnek, együtt nevelkednek – és a jószívű, nemes lelkű barát szegény lesz, mint a templom egere. Ha gazdag barátja most kisegíti bajából – a jövőben megérdemelt helyére kerül a mennyországba. Ha nem – akkor nem.

ß ß ß

– Minden így is történt, ahogy elhatároztatott – folytatta a Báál Sém Tov az elbeszélését.

De amikor a szegény ember eljött jómódú barátjához, hogy segítségét kérje, az ajtóban egy morcos ajtónállót talált, aki hangosan és durván elutasította. A szegény kéregető ott állt a ház előtt, és kiabálva kérte engedjék a tulajdonos elé. Néhány lépcsőt már sikerült is felmennie, de ekkor a tulajdonos kijött, és felháborodottan utasította a szolgát, hogy azonnal kergesse el a kéregetőt. Annak nem is kellett többet mondani; durván ellökte a szegény embert, aki legurult a lépcsőkön, mivel éhes és beteg volt a sok nélkülözéstől – ott, helyben szörnyethalt.

ß ß ß

Amikor a vendég meghallotta a Báál Sém Tov utolsó szavait, nagyot kiáltott és elájult.

Amikor magához tért, keserves sírásban tört ki:

– Jaj nekem – kiáltotta. – Én vagyok ez a rossz, gonosz ember, aki megkeményítette szívét egy szerencsétlen emberrel szemben. Én parancsoltam meg a szolgának, hogy távolítsa el a kéregetőt. Amaz, nem szándékosan, de erősen meglökte, és a szegény ember meghalt.

            És te azt mondtad, hogy nincs szükséged sem segítségre, sem tanácsra! Hát van olyan ember, akinek nem kell egy kis segítség). vagy jó tanács?... – mondta a Báál Sém Tov.(Folyt,köv

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése