2014. február 11., kedd

EGY "ELFOGULT" NYITÓ IMA A MAZSIHISZ KÖZGYÜLÉSÉN

AMIKOR EGY RABBI KÉRI A HIVEKET HOGY

NE  HALLGASSANAK  RÁ, MERT NEM OBJEKTIV

 

Megkaptuk üzenetedet. 3000 éve azt parancsoltad: Laj Tiskoch – Ne felejts! És amikor az utóbbi 70 esztendőben megpróbáltuk – Te mindig küldtél valakit vagy valamit, aki, vagy ami emlékeztetett – fogalmazott nyitó imájában Kardos Péter főrabbi a Mazsihisz vasárnapi rendkívüli közgyűlésén.

 Alábbiakban az elhangzott nyitó ima:

 


Ribajnaj sel ajlom
Örökkévaló Istenünk, a Világ Ura!

Tisztelt Közgyűlés!


Engedtessék meg, hogy egy tanítással és két kéréssel mondjam el a nyitóimát.

A TANÍTÁS!

Két szó: HOCHMÓ – BÖLCSESSÉG.
BRÓCHÓ – ÁLDÁS.
Hochmó – bölcsesség. A bölcsességtekre apellálok ezen a délelőttön, amikor többségteket az indokolt indulat hozott el ide. S a kérdés eldöntése: VELÜK vagy NÉLÜLÜK.

Az első kérésem: ne hallgassatok rám!

Ne hallgassatok rám, mert elfogult vagyok! mert túlélő vagyok!
Mert apámat, akit a legjobban szerettem a világon – megölték.
Mert anyámat egy nyilas – szemem láttára – korbáccsal megütötte.
Döntésetekben ne hallgassatok rám, mert elfogult vagyok.
A bölcsességetekre hallgassatok, mert a magyar zsidóság újkori történelmében egyedülálló helyzetbe kerültetek.
Mert ma nemcsak a magyar zsidóság jelenét, de a jövőjét is meghatározó óráknak cselekvő részesei vagytok.

Mert eljött a kérdés: VELÜK vagy NÉLÜLÜK.

BRÓCHÓ – AZ ÁLDÁS.

A hagyományt követő zsidó ember szinte mindenre áldást, bróchét mond. Van egy másik fogalom: bróche lövátóle – a hiába mondott áldás. Ilyen például, ha egy pohár vízzel kezünkben elmondjuk a bróchét – de nem iszunk belőle. Bróche lövátóle – a hiába mondott áldás. Törvényeink szerint ez bűnnek számít.

Van egy olyan bróche, SEHECHEJÓNU VÖKIMÓNU VÖHIGIÓNU LÁZMÁN HÁZE –, amit akkor mondunk, amikor hálát adunk Istennek, ha valami jót megérhettünk. Ha én ezt a bróchét, előlegezve döntéseteket, elmondom magamban, az lenne a második kérésem:

NE HAGYJÁTOK A RABBIT A BŰNBEN. (vagyis ne legyen áldása hiábavaló)
 

Elhangzott 2014. február 9-én a Mazsihisz rendkívüli közgyűlésén, amelyen a holokauszt 70. évfordulója alkalmából tartott emlékév kapcsán kívántak dönteni a Kormánnyal való további együttműködésről, illetve a távolmaradásról.

 

Az un. "záróimát" a svihák mondta el.

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése