| | | | AZ EMIH SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA PROGRAMOT HIRDET |
| | KÖVES:A tiltakozással párhuzamosan alternatív programra is szükség van Az utóbbi hetekben patthelyzet közeli állapot kezd kialakulni a Magyar Kormány , a zsidó szervezetek és az izraeli nagykövet, Ilan Mor kezdeményezésére meghirdetett Holokauszt Emlékév, és a hetvenéves évforduló kapcsán rendezett megemlékezés körül. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, mint ahogy nevében is hirdeti egy hit-közösség, mely elsődleges – ha nem egyedüli – céljának a nagy múltú magyarországi zsidó hitélet és közösségi élet jövőjének a biztosítását tekinti. Hisszük, hogy a közösségépítés, a pozitív zsidó identitás, a zsidó tudományok és zsidó kultúra széleskörű megismertetése és megszerettetése a biztos jövő kulcsa. Az utóbbi napokban több olyan szimbolikus jelentőségű gesztus lett a közbeszéd tárgya, amellyel kapcsolatban a Mazsihisz – kompromisszumot nem ismerő hangon – jelölt ki bizonyos határokat. Megkerülhetetlen, hogy ezek a hangok, ultimátumszerű kijelentések a feszültség súlyát érzékeltetendő megjelenjenek a közbeszédben, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy ez a párbeszéd kilépjen a gesztusok és ellen gesztusok közegéből. Erre pedig csak akkor van lehetőség, ha a problematikus gócok mentén nem csak tiltakozunk, hanem alternatív programot hirdetünk. A sajtó munkatársai – a Mazsihisz által megjelentetett nyilatkozatok után – kerestek engem személyesen is, illetve hitközségünket kollegáimon keresztül. Hangsúlyozni szeretném azonban: a cél elkerülni, hogy az amúgy is kisszámú aktív zsidó közösség egy egymásra licitáló nyilatkozat-háború csapdájába kerüljön. Fontosnak tartjuk a Mazsihisz nyilatkozatait, és úgy gondoljuk, hogy az antiszemitizmus legkisebb jelének elítélése a zsidó közösség minden tagjának kötelessége. Ebben a kérdésben együtt ke ll tennünk.Ennek az eszmének a szellemében vezeti Heisler András MAZSIHISZ elnök és Bodnár Dániel EMIH vezetőségi tag a Tett és Védelem Alapítványt. I. Túlélők – személyes tapasztalat A Holokauszt hetvenedik évfordulója nem csak egy évforduló, hanem egy korszakváltásnak is szomorú fordulópontja. Az elmúlt hét évtized kerek dátumai közül feltehetőleg eza mostani az utolsó, amelynek értékelhető számban részesei még élő szüleink, nagyszüleink, dédszüleink : a magyarországi holokauszt-túlélők.2013.december elsejei állapot szerint 7764 túlélő él, akik közül hatvanheten 100 évesek, vagy ennél idősebbek, ezerkétszázkilencvenöten 90 évesek, vagy énnél idősebbek és a 80 évet négyezer egyszá ;zhetvenhatan töltötték be. A következő kerek évfordulón sokan feltehetően már nem lesznek velünk. Az évfordulónak ezt a felbecsülhetetlen értékét nem lehet figyelmen kívül hagyni, mint ahogy azt sem, hogy Magyarország az egyetlen ország ahol a zsidó közösség tagjai, csak úgy mint a túlélők, honi, helyi zsidók, nem a háború után áttelepült menekültek. Magyarország az egyetlen, ahol a Holokauszt után, a poklok pokla után is számottevő hazai zsidóközösség maradt helyben. Ez az emlékezést is nehezebbé teszi, egyben egy olyan érték, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Utolsó lehetőségünk, hogy a túlélők számára morális elégtételt nyújtsunk.Táplálkozzunk abból a tudásból és abból a tragikus élettapasztalásból, amelyet számukra, számunkra a Holokauszt jelent. Spielbergtől, a Jad Vasemig ma már mindenki felismeri, hogy a fiatal nemzedék figyelemfelkeltésének és bevonásának legjobb eszköze a túlélők személyes elbeszélésének és a túlélők személyes élettörténetének integrálása az emlékezésbe. Az EMIH egy olyan program alkotását javasolja, amelyben a 7764 túlélő a lehető legjelentősebb mértékben interaktív platformot kap, a fiatal nemzedékkel való személyes kapcsolatfelvételre, a történelem kreatív feldolgozásának fiatalokkal való közös munkájára, személyes élettörténetük feldolgozására és megörökítésére. Ez történhet a külföldi és hazai példák mintájára kölcsönös „örökbe-fogadás" programokon, életút videók készítésén és feldolgozásán, családi emlékek megörökítésén keresztül egyaránt. Az mindenképpen fontos, hogy – ahogy azt a kormányzat is fontosnak tartja – a fiatal nemzedék az eddigieknél aktívabb részvételt és inputot kaphasson és ebben ezúttal ne a történészek, hanem maguk a túlélők kaphassák az oroszlánrészt. II. Túlélők – fokozott morális felelősség A túlélők felé fennáll egy másik jelentős morális kötelességünk. Mint a túlélők szimbolikus kártalanításával foglalkozó Mazsökkurátoraszomorú, közvetlen tapasztalatokból ismeremaz említett 7764 ezer túlélő egészségügyi és szociális problémáit. A helyzet nem egyedi, a magyar társadalom időskorúinak nagy része hasonló problémákkal küzd. Az orvosi ellátás és a szociális és mentálhigiéniás helyzet mindenütt komoly feladatokat ró a közösségekre. Ugyanakkor fontos hangsulyozni, hogy hetven évvel a tömeggyilkosság után is fokozott morális felelősségünk van azokkal az emberekkel szemben, akiket a Horthy rendszer által szentesített négy zsidótörvénnyel először tanuláshoz való jogaiktól, majd fokozatosan emberi jogaiktól megfosztottak, majd egzisztenciájukból és vagyonukból kifosztottak és következetesen a halálba küldtek. A ma még fellelhető túlélők szociális helyzete katasztrofális és lehetőségeikenaz elmúlt húsz évben lezajlott kárpótlási folyamatokbansem sikerült érdemben javítanunk. Erkölcsi kötelességünk, hogy a magyar Kormány által meghirdetett példátlan erőforrásokat rendelkezésre bocsájtó közel hétmilliárdos emlékprogramban erre is gondoljunk, és közösen, a helyzetüket segítő lehetőségeket is kidolgozzuk. Ez tehát érdemi programjavaslatunk második pontja. III. 1000 éves együttélés A harmadik pont pedig a hiteles történelmi emlékezés. Egyetlen komoly történésznek, egyetlen magára valamit is adó polgárnak sem lehet kétsége afelől, milyen súlyos volt a Horthy rendszer zsidótörvényeiben, a '44-es deportálásokban és a II. Világháborúban a Magyar Államigazgatás részvétele, milyen nagy volt az egész társadalom és véleményformáló elit felelőssége. Ez nem egy szaktörténészi kérdés, ez egy morális kérdés. Csak úgy, mint az egyes-ember számára, úgy a nemzet egésze sz&aac ute;mára sem könnyű a múlttal való szembenézés, különösen nem ha több évtizedes hallgatással van terhelve, különösen ha a „honi zsidóközösséggel" való szembenézés mindezt nehezíti. A megszállás emlékműve, az Alaptörvény által lefektetett '44 utáni felelősség elodázása, mind jelei a sok ideje halogatott építkező, őszinte szembenézésnek, jelei az ötvenes évekből ránk maradt maszatolás rossz hagyományainak. Nekünk,a zsidó közösségnek a feladatunk ennek a nehéz szembenézés olyamatnak a segítése, lehetséges könnyítése. A történelmi tények maszatolása számunkra fá jdalmas, de legfőképp a magyar nemzet egésze számára zsákutca, egy felelősséget vállaló, alkotó, önálló, büszke nemzet jövője szempontjából. Van azonban egy támaszték, ami segítheti a múlt értékelését: ez pedig annak a keveset emlegetett ezeréves együttélésnek a feldolgozása, amely szebb és kevésbé szép szakaszaival együtt, összességében meghatározó értékeket teremtett mind a magyar zsidóság mind pedig a magyar nemzet egésze számára. Nincs alkalmasabb időpont egy az ezeréves együttélés, a magyar zsidóság múzeumának meghirdetésére, mint a mostani évforduló. A zsidóságról, zsidókról, holokausztról egyre több szó esik a közbeszédben. Eközben a zsidó vallásról, kultúráról, a magyar zsidó történelemről vajmi keveset tud a közvélemény. Közel 15 éve, hogy rabbija vagyok a Sziget fesztivál, Zsidó sátrának. Annál építőbb tapasztalatokat, mint amilyeneket a „kérdezd a rabbit standnál" szereztem a hozzám intézett kérdésekből kevés alkalommal kaphattam. Számos nemzetközi példa, így pl. a varsói, vagy a moszkvai zsidó múzeum is mind-mind arra emlékeztetnek, hogy nem lehet úgy a Holokausztról beszélni, hogy ne beszélnénk zsidóságról, zsidó közösségről, múltról és annak jelenéről.
הל | 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése