2014. január 19., vasárnap

KISTARCSA ÉS TÁRSAI

AMIKOR AZ INTERNÁLÓ TÁBOROK FŐLEG A                 SZÉLSŐJOBB AKTIVISTÁINAK ADTAK HELYET

A magyar államvédelemben és államrendészetben már az I. világháború után is fontos szerepet játszottak a gyanús személyek elkülönítésére, megfigyelésére, és ha kellett, kitoloncolásuk előkészítésére is alkalmas internáló táborok. A főként lengyel menekültek mellett ide kerültek még a Magyarországra szökött brit, francia, kis számban belga és később amerikai hadifoglyok is, akiknek őrzése jóval liberálisabb volt az ország 1944. március 19-i megszállásáig, mint bárhol máshol az akkor németek uralta Európában, ráadásul velük a lakosság jelentékeny része szimpatizált. A magyar kormányok, - mindenekelőtt a Kállay Miklós vezette - ezzel a magatartással, azaz a „hagyományos magyar lovagias viselkedéssel", már a háború utánra szerettek volna „jó pontokat" szerezni a nyugati szövetségeseknél. A különböző menekültcsoportok elhelyezése, életük szabályozása, őrzésük, ellátásuk komoly adminisztrációs és anyagi terhet rótt a minisztériumokra, illetve az országra, -olvasható Kovács Tamás cikkében az ArchívNeten.

Sokan akartak Magyarországra jönni

„A toloncház ez idő szerinti létszáma 326 nő és 7 kiskorú gyermek. Ezek közül kórházban 29, fogházban 8, tárgyaláson 12 és szabadságon 1 internált van. Politikai okokból 16 van beutalva. Ebből kommunista 4, szoc. dem. 4 és külföldi 8. Közbiztonsági okokból internált 302. Nemzetiségi és faji megosztás szerint 268 magyar, 9 ruszin, 2 orosz, 3 szlovák, 7 szerb, 7 román, 1 olasz és 29 zsidó."

Az internálás intézményét 1939-ben hozták vissza a magyar jogrendszerbe, s ezzel együtt természetesen magukat az internálótáborokat is. Amíg azonban 1919-1924 között egy, addig 1939 után szinte tucatnyi tábor működött hosszabb-rövidebb ideig az országban. A legismertebb ilyen - és meglehetősen hosszan, korszakokon átívelően működő ‑ tábor a Budapesthez közeli Kistarcsán volt, majd megnyílt a sárvári, ricsei, a mosonmagyaróvári, a vidékiek közül kevéssé ismert barcsi, illetve Budapesten a Magdolna és a Páva utcai internáló és/vagy kisegítő táborok. Az 1944. március 15-i német megszállás után a dévidéki Bácstopolyán, illetve Budapesten a Rökk Szilárd utca 25. alatti zsidó tanítóképzőben, majd az 1944. október 15-i nyilas puccs után a komáromi erődrendszer Csillag erődjében is internálótábor működött. Tudható, hogy több tábor felett is átvették az ellenőrzést a német rendészeti és biztonsági szervek a megszállást követően, de ezek időpontjai még nem mindig tisztázottak.

Mi állt az internálás újbóli bevezetésének a hátterében? Egyértelműen a háborúra való készülés, illetve a megnövekedett számú politikai jellegű ügy. Ne feledjük, 1938 márciusától a náci Németország az Anschlusst követően közvetlen szomszédja lett Magyarországnak. Hitler és a Wehrmacht prágai bevonulása (1939. március 15.) után létrejött szlovák bábállam tulajdonképpen német kreatura volt, jelentős náci befolyással. 1939 augusztusában pedig már közvetlen német-szovjet tárgyalások zajlottak le, amelyek eredménye a Molotov-Ribbentrop paktum néven ismertté vált megállapodás volt 1939. augusztus 23-án. Romániában pedig 1943-ig véres, már-már a középkort idéző pogromok voltak.

Ilyen körülmények és események közepette sokan vártak menedéket Magyarországon és Magyarországtól. Az esetek egy jelentős részében ráadásul a menekültek tudtak valamelyest magyarul, őseik között található volt magyar anyanyelvű is, hiszen sokan még a Monarchia idején születtek. Ebből következően sokakban élt remény, hogy talán még a magyar állampolgárságot is megkaphatják... Ehhez képest a honvédelmi miniszter a következő utasítást adta a szerbiai magyarok vissza-, vagyis hazaszivárgása tárgyában (572224/19-1941 sz.) a bácskai területek visszafoglalása után:

„Bebocsátani minden esetben csak magyar fajú és állam- és közbiztonság szempontjából teljesen megbízható egyént lehet. Zsidók, g[örög] keleti vallásúak a bebocsátásnál tekintetbe nem jöhetnek." Másrészt látni kell, hogy a '30-as évek Magyarországán az egyre erősödő szélsőjobboldali pártok és mozgalmak adták a legtöbb munkát a rendőrség illetékes osztályának. A nyers erőszak irányába elmozduló szélsőjobboldali mozgalmak ellen a kormányzat is mind határozottabban igyekezett fellépni, nemkülönben az ún. „pángermán" mozgalmak ellenében is.

Míg az előbbiek németek általi támogatása nehezen bizonyítható, illetve mértéke is nehezen határozható meg, addig utóbbiaknál ez sokkal egyértelműbb volt. Tulajdonképpen az internálás intézményének bevezetése e mozgalmak tagjainak féken tartására, illetve az általuk elkövetett kisebb súlyú bűncselekmények szankcionálására szolgált. (Forrás:MULT-KOR)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése