2014. január 9., csütörtök

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (39)

   A SERTÉS TILALOM MÁIG ÉRVÉNYES

"Aki a Tórát hagyományos felfogástól eltérően magyarázza/értelmezi - ha van is kezében tudás és jó cselekedet, még sincs része a jövendő világban." (uo) .

 

Ez Elázár mondásának ötödik része, melynek legsúlyosabb a mondanivalója. Az e1őzőek személyekhez kapcsolódó egyéni vétkek, de ez olyan, hogy alááshatja az egész zsidóság alapjául szolgáló Tant.

 

 Miként a Tórát sokféleképen lehet értelmezni ("hetven arca van a Tórának" - mondják Bölcseink), Elázár mondásának is különféle magyarázatot adtak.

Létezik olyan Tóra-magyarázó - mondja Lifsitz rabbi, a Tiferet Jiszráél kommentár szerzője -, aki elismeri a Tóra isteni eredetét, de azt csakis az írott Tanra vonatkoztatja, a szóbeli Tant már nem fogadja el. Bölcseink szerint pedig a szóbeli Tant az írott Tannal együtt kaptuk a Színáj hegyén, mintegy magyarázatként. Így, aki ezt az utat járja, az a szóbeli Tant a saját magyarázatával helyettesíti, ami ellentétben áll az elfogadott halachával.

 

  Meiri rabbi is hasonlóképp vélekedik, miszerint az ilyen a Tóra titkainak tudójaként tünteti fel magát, s magyarázataiban annak a véleményének ad hangot, miszerint a Tóra parancsolatait és tilalmait nem kell szó szerint venni, mert azok csak hasonlatok, és nem a Teremtőtől származó szavak.

 

   Meiri konkrét példaként a sertés fogyasztásának tilalmát hozza fel.

Eszerint az ilyen magyarázó azt állítja, hogy a sertés csak parabola, mely arra utal, hogy az emberi tulajdonságok ne legyenek tisztátalanok és visszataszítók.

Ez - teszi még hozzá Meiri - az istentagadás alapja. A parancsolatok lényege, hogy azokat szó szerint kell értelmezni és betartani, még ha azoknak van is metafizikai értelmük.

 

   Napjainkban is aktuális Elázár eme megállapítása, hiszen manapság is vannak olyanok, akik bár a Tóra nevében beszélnek, de az ellenkezőjét magyarázzák.

A Tóra és a Bölcsek tiszteletben tartják a kisebbség véleményét. Erre példa, hogy bár a halachát a többség Hillél véleménye szerint fogadta el, mégis megengedték Sámmáj híveinek, hogy Mesterük döntései szerint éljenek. Az egység megőrzése azonban megköveteli, hogy a kisebbség alávesse magát a többség határozatainak.

 

                                ***

 "Ha van is kezében tudás és jó cselekedet, nincs része a jövendő világban. "

 

  Súlyos megállapítás, melyet a kommentátorok oly módon enyhítenek, hogy azért hozzáteszik: ha nem tért meg, nem bánta meg tettét, nem tett tsuvát (Bartinora).

 

   Ben-Átár(Or háchájim)  a Tórára írott kommentárjában állítja - hasonlóképpen Ibn Ezrához -, hogy az Írásmagyarázat (nem a Biblia-kritika) nem tilos mindaddig, míg az nem irányul a halacha megváltoztatására.

Bartinora erre a "Magzatodat ne add oda, hogy elégessék a Mólochnak..." (3Mózes, 18,21) Írás-vers félremagyarázását hozza fel példának, amikor van, aki azt magyarázza bele, hogy "ne engedd, hogy fiad nem zsidó nőt vegyen feleségül", mivel ez ugyan tilos, de a vers nem erre vonatkozik, hanem valóban arra, hogy tényleg szokás volt a förtelmes Móloch nevű bálványnak az elsőszülött fiút feláldozni.

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése