2014. január 24., péntek

    A BÁÁL SÉM TOV – A CHASZIDIZMUS MEGALAPITÓJA (8)

NAFTALI KRAUS ÚJ KÖNYVE (ŐSI 23) - FOLYTATÁSOKBAN

A Báál Sém Tov népszerűsége egyhamar tetőfokára hágott, már kénytelen volt írnokot alkalmazni – reb Cvi Szofér személyében –, olyan nagy volt a kereslet amulettjeire, melyek gyógyító erejében sokan hittek.

Rengeteget utazott, messze földön sok helyen járt, és elterjedtek hírek arról, hogy a föld „megugrik neki”, vagyis, hogy többnapos, esetleges többhetes utakat néhány óra alatt képes megtenni. A róla szóló történetek tele vannak ilyen leírásokkal.

Életrajzírói szerint nemcsak a környékbeli országokat és városokat járta be – 29 helyet említenek a krónikások, Podóliában, Galíciában, Ukrajnában – hanem Romániában (Pietro-nemc) és Máramarosban, valamint Magyarországon is járt (Nagykállón, Szerencsen és Zomborban).

A Báál Sém Tov sajnálatosan rövid életében hosszú időt töltött Medzibus városában, ahol tanháza volt. Egy nemrég feltárt adat szerint, az ottani hitközségtől kapott házban lakott, amiért nem kellett fizetnie. A hivatalos okiratokban, mint „Doktor” Jiszráél Báál, Sém Tov szerepel, ami arra mutat, hogy a hatóságok is elismerték gyógyító tevékenységét.

Élete vége felé részt vett – vagy legalábbis jelen volt – a frankistákkal folytatott utolsó vitában, melyet egy zsidógyű püs-pök kényszerített ki. Amikor a frankistákat legyőzték és kényszeríttették őket, hogy hagyják el a zsidóságot, a zsidó vezetők örültek, de a Báál Sém Tov elsírta magát, mondván, hogy „amíg egy zsidó csak egy szállal is kötődik a zsidósághoz, addig van remény, hogy meg fog térni. De ha elhagyja a zsidóságot és kitér belőle – akkor az örökre elveszett”.

6. fejezet

Tevékeny évek

A Báál Sém Tov sokrétű tevékenysége – miután felfedte magát – két főszre osztható. Chábád források szerint eleinte és elsősorban a szegény, elesett emberek megsegítésével foglalkozott, gyógyított és amuletteket osztogatott. Ezt ő úgy fogalmazta meg, hogy ezek az emberek tekinthetők a „zsidóság testének” és elsősorban a beteg testet kell meggyógyítani és csak azután a lelket. A „lélek” szerinte a zsidóság vezetői, a rabbik, a jesivák fejei, akik közül egyesek eleinte igen csak tartózkodóan viseltettek a Báál Sém Tov újszínű tanításai iránt.

Miután azonban felfedte magát és beutazta a környező országokat, nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy neves rabbikkal találkozzon és meggyőzze őket tanításai helyességél.

Mozgósítani, aktivizálni akarta a teljesen apatikus zsidó tömegeket, amelyeket a pogromok, a frankista fertő és az azt megelőző sabtájizmus teljesen demoralizált. Félő volt, hogy a zsidóság kettészakad és a nagyobb fele a tanulatlan, szegény sorsú, pária sorban élőmegek – eltűnik, felszívódik, illetve az uralkodó egyház karmaiba kerülve elvész a zsidóság számára.

A vékony tanult réteg jól látta ezt a veszélyt, de nem tudott tenni ellene. Sokan a nagy és elismert rabbik közül azért hezitáltak, mert egyrészt a Báál Sém Tov módszerei nem mindig tetszettek nekik, de másrészt azt gondolták – hátha ez segít.

Az is a történethez tartozik, hogy az ellenzés enyhébb volt a Báál Sém Tov idejében, mint egy nemzedékkel később a Chábád megalapítója, a ljadi Snéor Zálmán rabbi ellen. Feltehetően azért, mert a Báál Sém Tov által hirdetett mély tanítások csak egy nemzedékkel később érték el a tanult rétegek tömegeit is a tudatlan, ám hóórecek után. Ugyanis Snéor Zálmán rabbi egy nagy tudású, széles látókörű, tálmid cháchám volt, aki a Chábádban egyesítette a Báál Sém Tov-i szívszolgálatot, a litván talmudisták odaadó tóratanulásával – ami számára egy érme két oldala volt –, és ezt nem bocsátották meg neki a haszidizmus ellenzői.

Tartozunk az igazságnak azzal, hogy nagyon sok rabbi és jesivavezető, akikkel a Báál Sém Tov személyesen találkozott, „hagyták magukat meggyőzni”. Vagy hívévé szegődtek, vagy legalább tompították az ellenzés élét. Őket a Báál Sém Tov észérvekkel és a talmudista pilpul segítségével próbálta meggyőzni.

Célja az volt, hogy a szellemi vezetőket ne csak meggyőzni próbálja az „egyszerű zsidók” fontosságáról és szellemi felemelésük nélkülözhetetlenségéről. Nekik, a rabbiknak és neves jesivaveze-tőknek, megmutatta azt az utat, amelyet a tanult zsidóknak járniuk kell és lehet; hogy ötvözzék az istenfélelmet és a lélek felemelkedését ismeretlen régiókba – a Tóra tanulás fontosságával és alapvető szükségességével.

Megtanította őket – kellő tapintatossággal – az ima fontosságára, amit nem kell fölösleges időpazarlásnak tekinteni a tanulás „rovására”; az imára való lelki előkészületek (elmélyedés, ijun tfilá) szükségességére (amit a Talmudban, az „első jámborok”-nak, hászidim hárisonim-nak nevezettek annak idején megtettek) – és nagyrészük „hagyta magát meggyőzni”.

Nevezzük ezt akár új útnak az istenszolgálatban, vagy azon felfogás új interpretációjának, amely már a Talmudban is kifejezésre jut. Ez nem a „vagy-vagy”-ot hirdeti, hanem összekapcsolja a kettőt. Talán nem nagy szerénytelenség, ha 250 év távlatából, azt mondjuk, hogy körvonalakban ez az az út, amelyet később szellemi „unokája”, a ljadi Snéor Zálmán megvalósított és ezzel megvetette alapját a mai Chábád mozgalomnak.

Akik viszont igazán elkeseredett és kérlelhetetlen ellenzői voltak a kibontakozó haszid mozgalomnak, azok éppenséggel az „újítók” voltak, de a barikád másik oldaláról. Ezek voltak a Nyugat-Európából (főleg Berlinből) jö „felvilágosultak” (mászkilim), akik, az orosz cári kormány segítségére voltak a zsidók zsidótlanításában.

ß ß ß

Hogyan gyógyított a Báál Sém Tov? Nincsenek részletes leírások arról, hogy milyen „gyógyszereket” használt, bár bizonyára ismerte egyes füvek és növények gyógyhatását. Amulettjeinek elsősorban szellemi, lelki hatása volt, így aztán aféle lélek és test doktorának ismerték sokan.

Elsősorban türelmesen meghallgatta a pácienst, hagyta, hogy kibeszélje magát, és az elmondta búját-baját. Milyen nehéz, kibírhatatlan a helyzete a falujában, ahol gyakran ő az egyetlen zsidó, a megélhetés labilis, nincs kivel egy szót váltania, nincs zsinagóga, ahol imádkozhatna, nincs, aki a gyerekét tanítsa a héber ábécére stb.

A Báál Sém Tov türelmesen meghallgatta, majd azzal vigasztalta a hozzá fordulót, hogy nagy az ő érdeme, hogy itt, ebben az Isten háta mögötti faluban ő képviseli a jó Istent és a zsidóságot. Ha erre vetődik egy vándor zsidó, ő ad neki szállást, kóser kosztot, és szól hozzá egy jó szót. Ez a vendéglátás (háchnászát orchim) nagyon nagy micva ám, és nem szabad ezt félvállról venni. Bár én lennék a helyedben – mondta ilyenkor a Báál Sém Tov. Nincs zsinagóga? Hiszen az itt van nálad, a kocsmában. Az Örökkévaló mindenütt ott van, telve vele az egész világ, és Ő mindig veled van, nem hagy el egy percre sem. Ittléted és tevékenységed megszenteli az Örökkévaló nevét a világon.

Ezt mondván a Báál Sém Tov egy gyógyfüvet adott át páciensének, mondván: ebbe az Örökkévaló adott gyógyerőt, ahogy ő adja meg a gyümölcs ízét, meg a mindennapi kenyér jóllakató hatását, mivel „minden tőle ered”.

Egy ilyen „kezelés” után a delikvens már egész másként látta a világot, mint eddig. Soha életében senki nem beszélt vele így. Lassan elfogadta, hogy helyzete nem is olyan nagyon rossz – hiszen lehetne sokkal rosszabb is – és van kire támaszkodnia. Ez nem más, mint az Örökkévaló maga, aki őt ide küldte és rávette, hogy bérelje ki ezt a kocsmát, ami nem jó, de nélküle még rosszabb lenne. (FOLYT.KÖV

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése