AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI(33)

                   AZ ÁRVALÁNY ELŐBBRE VALÓ

 

 A Bartóta faluból való Elázár rabbi szokta mondani: Adj neki [Istennek] a magáéból, hisz te magad és minden, ami a tiéd, úgyis az övé. Miként azt Dávid, a zsoltáros király is mondta: (1 Krónikák, 29,14): "Hiszen minden tőled ered, és a te kezedből adunk neked". (Atyák, 3, 7).

 

 Elázár, Jósua ben Chánánjá tanítványa és Akiba társa költőien fejezi ki azt a gondolatot, hogy az ember ne legyen szűkmarkú, amikor a jótékonyság gyakorlásáról van szó, hanem jó szívvel adjon és minél többet, hisz úgyis minden a Jóistené, és a vagyon, a pénz csak letétben van az embernél, pusztán abból a célból, hogy azzal helyesen sáfárkodjon.

 

  A Talmudból tudjuk, hogy Elázár nem csak vizet prédikált, hanem maga is jó példával járt elöl. Köztudott volt róla, hogy minden pénzét jótékony célra adta,..ezért az adománygyűjtők igyekeztek elkerülni őt, mert tudták, hogy nem jómódú ember.

 

  Megtörtént, hogy lánya részére kelengyét venni ment a piacra. Meglátták őt a cedáká-gábék, akik jótékony célra éppen pénzt gyűjtöttek, és igyekeztek elbújni előle. Ő azonban észrevette őket és utánuk futott. Kiszedte belőlük, mire gyűjtenek. Kiderült, hogy két árva házasulandó fiatal kelengyéjére. Ekkor minden pénzét odaadta a gábéknak, mondván, hogy azok a fiatalok előbbre valók, mint a saját lánya... (Táánit, 24)

                                      ***

  Elképzelhető, hogy Elázár (ben Jehuda) mondása és az előző Misnák között olyan összefüggés van, miszerint nem elég buzdítani a Tóra-tanulásra, hanem azokat, akik erre adják a fejüket, el is kell tartani, és biztosítani kell számukra a gondtalan életet. (Jehuda Hárél: Lév Ávot). A bagdadi exilarch (Rés Gáluta), Joszéf Chájim rabbi, Birchát Ávot című könyvében egy hasonlattal él: Vannak emberek, akiknek ha azt mondják, használják ki a szombatot elmélyülésre, Tóra-tanulásra, azzal hárítják el ezt a felszólítást, hogy ne akarják őket bezárni egy szobába azon az egyetlen napon, amikor a sok munkától megfáradva végre sétálhatnának a szabadban...

 

Ezek az emberek nem tudják, hogy a szombat sem az övék, nem szüleiktől örökölték, és nem a népek törvényeiből tanulták. A szombat is az Örökkévalótói való, azt is Ő adta a zsidó népnek...

 A KORONA ÉS A VIRÁGCSOKOR

 "Jákob rabbi szokta mondani: Ha valaki úton van, és közben Tórát tanul, majd félbeszakítja tanulmányát és azt mondja: milyen szép ez a fa, milyen szép ez a barázda - az Írás szerint ez olyan, mintha halálos bűnt követett volna el. " (Atyák, 3,7).

 

 A fenti mondás megértéséhez hosszas magyarázat szükséges, hiszen a zsidó ember még áldást is köteles mondani a természet szépségeire. Hogyan lehet tehát halálos bűn az, ha egy fa vagy barázda láttán tetszését nyilvánítja?

 

A hangsúly azonban Tóra-tanulás "félbeszakításán" van. Amikor valaki tanul, akkor azt teljes figyelemmel, odaadással kell csinálnia. Ha eközben bámészkodik és a tájat figyeli, az nem tanulás, hanem csak annak megjátszása.

 

Bartinora szerint a fa és a barázda csak példázat, bármit fel lehet hozni, ami a figyelmet a tanulásról eltereli, de ha valaki úton van, akkor legygyakrabban mégiscsak a táj az, ami felkelti figyelmét. Az út azért fontos ebben a példázatban, mert az utak általában veszélyesek, de a Tóra-tanulás védelmet nyújt a zsidó embernek, viszont, ha abbahagyja a tanulást, ez a védelem megszűnik.

 

  Hasonló módon - vélik mások - ugyanez a helyzet, amikor valaki otthon tanul, és egy nem lényeges ok miatt félbeszakítja a tanulást.

 

                                  ***

 

A dolgok megértéséhez azt is tudni kell, hogy az Atyák idejében mindössze a Tóra öt könyve és a próféták könyvei léteztek mint írott "tudásanyag". Ezenkívül volt még az ún. "Szóbeli Tan", mely - miután nem is volt szabad leírni - a szó szoros értelmében szóbeli volt, úgy tanulták meg, hogy azt betéve tudják. Erre vonatkozik a Tórában előírt kötelesség:

"És tanítsd meg fiaidat, és beszélj róla (a Tóráról), amikor otthon ülsz, vagy amikor az utat járod". (5Mózes, 6, 7). Érthető mÓdon nagy fontosságot tulajdonítottak annak, hogy amikor valaki járja az utakat, közben tanuljon, ismételgesse a Biblia-verseket, mondja fel a Misnákat. S ha valaki ezt elmulasztotta megtenni, azt a tanaiták élesen eIítélték.

 

                                   ***

A fent említett Jákob rabbi, teljes nevén Jákob Korsai, az Usa(Galilea)beli bölcsek egyike, Jehuda, a Fejedelem tanítója. Más verziók szerint ennek a Misnának a szerzője Simon rabbi, az ismert Bár-Jocháj, a római megszállók esküdt ellensége.

 

A római megszálló hatalom szigorúan tiltotta a Tóra nyilvános oktatását, de útközben viszonylag veszélytelenül lehetett tanulni. Innen azután a szigorú tiltás, hogy azt még a természet szépségéért sem szabad félbeszakítani (Lév Ávot).

 

Cháféc Chájjim egy hasonlattal magyarázta meg a tanulás félbeszakításának lényegét. Ha valaki akár egy kis időre is felhagy a Tóra-tanulással  -magyarázza - az olyan, mintha valaki a vasúti sínekból kivenne két-három méternyit a talpfákkal együtt. E néhány méternyi sín kivétele tönkretehet egy egész vasútvonalat s óriási szerencsétlenséget okozhat.

 

                                     ***

 

 A pozsonyi Ktáv Szófér Misna-magyarázata így szól: Gyakran előfordul, hogy valaki kénytelen abbahagyni tanulmányait, hogy megélhetést biztosítson magának és a családjának. Az ilyen esetekben természetesen a tanulás szüneteltetése nem számít véteknek, mivel ez kényszerhelyzet szülte körülmény.

Ha azonban nem kényszerűségből hagyja abba a tanulást, hanem azért, mert a köznapi dolgokban - üzlet, munka - élvezetet talál, vagyis azt mondja: "milyen szép ez..." -, ez már egészen más elbírálás alá esik...

 

A mezritsi Mággid pedig ekként értelmezi: Aki a táj szépségét dicséri:

a természetet, Isten művét dicséri. Akkor miért vétkes?

 

A király egyik kedves hívének - így a hasonlat - egy drágakövekkel kirakott koronát adott ajándékba. A koronát egy szépséges virágcsokor kíséretében adta át, s a megajándékozott a virágcsokrot agyondicsérte, míg az értékes koronáról egy szót sem ejtett...