2013. december 10., kedd

Szegedi Csanádot kitoloncolták Kanadából

"A helyi zsidó közösség (Mazsihisz?)

járt közben hogy utasitsák ki" – a meghivó

 

A korábbi Jobbik-képviselő a montreali zsidó közösség előtt tartott volna előadást, de a bevándorlási hatóság hazaküldte őt.

Mint mondják, valami nem volt rendben Szegedi papírjaival, ezért ültették fel az első Magyarországra tartó gépre. A zsidó gyökereit nemrég felfedező, majd ezért a Jobbikból is távozó Szegedi Csanád a Chabad nevű vallásos közösség előtt beszélt volna megtéréséről, előadásának pedig az „Utam a gyűlölködéstől a gyűlölet elleni harcig” címet adta.

Azonban miután leszállt a gépe, a bevándorlási hatóság emberei szinte azonnal kiutasították Kanadából, mondván: valami nincsen rendben a papírjaival. Az európai parlamenti képviselőt meghívó Devorah Shanowitz az eset után úgy fogalmazott a Montreal Gazette-nek, hogy véleménye szerint a helyi zsidó közösség közbenjárása után nem engedték be Szegedit az országba, mert az előadást ellenzők levelet írtak a hatóságoknak, amiben beszámoltak a korábbi szélsőjobbos képviselő politikai tevékenységéről.

A korábban még a kanadai hóesésben fotózkodó Szegedi állítólag igen csalódott, a már idézett Shanowitz állítja: meghívásával nem akarták legitimálni Szegedit, csak a történetére, a megtérésére lettek volna kíváncsiak. „Ő már más utakon jár, ez érdekelt volna minket” – fogalmazott.

(Forrás: Hir24)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése