2013. december 24., kedd

MAGYAR "HOLOKAUSZT EMLÉKÉV" –  CIVIL ALAP(2)

1.8 millárd ft – kik kapnak mennyit és mire?

Csak az utcaseprők és a vécénénik nem kapnak * Lehet tiltakozni

A TELJES LISTA ITT LÁTHATÓ (klikk a dokumentumot szóra)

A társadalmi aktivitás növelése, valamint a Magyar Holokauszt Emlékév céljainak társadalmasítása érdekében meghirdetett Civil Alap-2014 pályázati programmal kapcsolatban a Miniszterelnökség nyilvánosságra hozta a támogatásra előterjesztett pályázatok neveit tartalmazó dokumentumot – adta hírül a kormányportál.

 A Kormány 1688/2013. (IX. 30.) Korm. határozatával másfél milliárd forintos kerettel  ( közben már felemelték 1.8 milliárdra – a szerk.)pályázati programot hozott hoz létre a 2014-es Magyar Holokauszt Emlékévben megvalósuló civil és önkormányzati kezdeményezések támogatására.

 A kezdeményezés célja az volt, hogy az emlékévet, annak céljait a magyarországi zsidó közösségek, valamint a civil szféra bevonásával megismertessék a társadalommal, segítsék a szembenézést a történelemmel, valamint ösztönözzék a társadalmi aktivitást.

A november 15-ig beérkezett pályázatokat az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága – a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelően – véleményezte és rangsorolta, majd a mellékelt dokumentumban foglalt előterjesztést tette a Miniszterelnökséget vezető államtitkár felé. Korm. határozat szerinti, a Civil Alap-2014 pályázati program lebonyolítására biztosítandó 1 500 millió (1.8 milliárd!!) forint pénzügyi keret erejéig.

                                                               ***

    Sorolhatnánk naphosszat az abszurdnál abszurdabb "tételeket" ki kap mennyit és miért – de hagyjuk ezt a kedves olvasóra. Itt- ott a zsidók is kapnak egy kis koncot, hogy ne mondják hogy a kormány teljesen kisajátitotta magának  és kedvenceinek a Sóát.

Mi értelme hogy megkérdőjelezzük  a kalocsai Szt, István gimnázium jogosultságát, ahol a mesümed Radnótit ünneplik, vagy a a berlini magyar nagykövetséget, vagy Kolozsvárt és  Beregszászt ,amelyek szintén "magyarok", hiszen "Csonka Magyarország nem ország".

 

Vegye az érdeklődö olvasó a fáradságot, klikkeljen a fenti "dokumentumot" szóra és olvassa  végig a listát. Megéri: a végén ki fog derülni neki, hogy az utcaseprők és vécénénikék szakszervezetén kivúl – senki nincs  megröviditve. Mindenki kap a Sóából, nem kell tolakodni...

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése