2013. december 22., vasárnap

MAGYAR "HOLOKAUSZT EMLÉKÉV" –  CIVIL ALAP

1.5 millárd ft – kik kapnak mennyit és mire?

A társadalmi aktivitás növelése, valamint a Magyar Holokauszt Emlékév céljainak társadalmasítása érdekében meghirdetett Civil Alap-2014 pályázati programmal kapcsolatban a Miniszterelnökség nyilvánosságra hozta a támogatásra előterjesztett pályázatok neveit tartalmazó dokumentumot – adta hírül a kormányportál.

 A Kormány 1688/2013. (IX. 30.) Korm. határozatával másfél milliárd forintos kerettel pályázati programot hozott hoz létre a 2014-es Magyar Holokauszt Emlékévben megvalósuló civil és önkormányzati kezdeményezések támogatására.

 A kezdeményezés célja az volt, hogy az emlékévet, annak céljait a magyarországi zsidó közösségek, valamint a civil szféra bevonásával megismertessék a társadalommal, segítsék a szembenézést a történelemmel, valamint ösztönözzék a társadalmi aktivitást.

A november 15-ig beérkezett pályázatokat az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága – a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelően – véleményezte és rangsorolta, majd a mellékelt dokumentumban foglalt előterjesztést tette a Miniszterelnökséget vezető államtitkár felé. Korm. határozat szerinti, a Civil Alap-2014 pályázati program lebonyolítására biztosítandó 1 500 millió forint pénzügyi keret erejéig

 

A gyanutlan olvasó elképzelni nem tudja, kik kapnak mennyit és miért, mire. A galut hosszuságu listát nem áll módunkban közölni, de abból igyekszünk izelitőt adni olvasóinknak.

 

 *Ime a listában nem az első (ez Polgár Ernő)  -  a BETHLEN UTCAI PATIKA BT. Aki/ami mindössze 1 millió forintot kap "a Magyar zsidó gyógyszerészek életképe hazánkban a Trianoni békekötéstől a hazai gyógyszertárak államosításáig". Ez valószinüleg múlhatatlanul fontos a holokauszttudat erősitésére a "nemzeti" patikárusok körében.

 *Aztán itt van több mint 5 millió a nemlétező szabadkai hitközségnek és egyéb vajdasági "zsidó" intézményeknek ami a NagyMagyarország képét vetiti vissza, mintha ez nem tartozna Szerbiához.

*Van pénz, röpködnek a milliók, nem kell tolakodni. Régi ismerősünk, a veterán joréd, Erdei-Grünwald Mihály csupán 8 milliót kap 3 rövidfilm készitésére, anélkül hogy tudnánk, miről fognak szólni ezek a filmek.

*Halmos Sándor, aus Debrecen is kap egy milliót (igazán nem sok) de a cél homályos: "Magyar holokauszttal kapcsolatos szakmai kiadvány", amit valószinüleg a KNDK-ás "Mühely" fog láttamozni.

 (Folytatjuk).

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése