2013. december 26., csütörtök

AZ ÁEH (ÁVO-FIÓK) FELJEGYZÉSEI A MIOK QUSLINGJEIRŐL

 

A RABBIK BESZÉDEIT IS CENZURÁZTÁK

"Az 1968. december 18-i párizsi Európai Rabbik Konferenciáján Schück Jenő ortodox főrabbi tervezett felszólalásának szövege, melyet Seifert Géza megküld az ÁEH-nak"

 SZÓL AZ EGYIK BEJEGYZÉS ABBAN A TITKOS DOKUMENTUMBAN, AMELY AZ EGYHÁZAK MÜKÖDÉSÉRŐL (VAGYIS NYOMORITÁSÁRÓL ÉS ELLENŐRZÉSÉRŐL) SZÓL, A MOST SOKAK ÁLTAL VISSZASIRT KÁDÁR-KOMMUNIZMUSBAN.

 

   Az alábbiakban néhány "mazsola" a zsidó vonatkozásu bejegyzésekből, amelyekből főleg a Miok vezetők szolgalelküsége és denunciáló készsége derül ki egyértelmüen.

 

A zsidók (vagyis az "izraeliták) 20 oldalt foglalnak el a 260 oldalas feljegyzés tömbben, amely dobozolva van az Országos Levéltárban. A főtéma a különböző elnökök (be)jelentései, vagyis denunciálásai, beszédek előzetes bemutatása/láttamozása és engedélyezése – ez a rabbikat sem kimélte.

 

(Zárójelben: amikor a 80-as évek elején egy Miok delegáció Izraelbe jövetele lett "engedélyezve", valaki aki látta, elmondta nekem hogy az elnők – Héber Imre – beszédének lapjai,egyenként voltak, a balsarokban, láttamozva. Akkor nem hittem el – most elhiszem. N-K)

 

A besúgások az izraeli követséget sem kimélték – a kapcsolatok megszakitásáig – ebben főleg a hirhedt Sós Endre jeleskedett.

 

Most pedig lássunk néháy kiemelt "mazsolát". Ahol erre szükség mutatkozik – zárójelben értelmezzük az agit-prop halandzsa nyelvét.

 

                                        . MAGYAR IZRAELITÁK ORSZÁGOS KÉPVISELETE

 

 

 Sós Endre: A budapesti Izraeli Követség növekvő aktivitása. 1965. augusztus 3

 

Seifert Gézáné: Feljegyzés, az izraeli „Új Kelet” című lap riportkészítési

szándékáról. 1977. január 3. és január 10. (Vagyís az izraeli lap irni akart a magyaroszági zsidók helyzetéről. A "Bárónő" engedélyt kért – amit nem kapott meg,)

 

 Seifert Géza: Feljegyzés Máté Miklósnak, a Budapesti Izraelita Hitközség Anna

Frank Gimnázium igazgatójának egyes ténykedéseivel kapcsolatos problémákról.

1968. szeptember 13. (Máté rabbi, az Anna Frank igazgatója, egy időben javasolta az iskola bezárását, mivel a 4 osztályban összesen 14 diák volt, nem is mind zsidó. Az ÁEH eutasitotta a javaslatot, mert "mit fognak mondani külföldön". Máténak ebből nagy kellemetlenségei voltak.)

 

Máté Miklós: Jelentés az Anna Frank Gimnáziumról. 1968. december 1.

. Máté Miklós: Tervezet a hazafias nevelés elmélyítésére az Anna Frank

Gimnáziumban. 1968. december 10.

 

 Seifert Géza: Feljegyzés az Állami Egyházügyi Hivatal részére a cionista

mozgolódásról. 1966. december 20.

 

 Seifert Géza: Az Egyezmény 25. évfordulójára. (Az "egyezmény" – az egyesülés kierőszakolása 1950-ben. Ezt akarta a főtitkár megünnepelni.)

 

 Az 1968. december 18-i párizsi Európai Rabbik Konferenciáján Schück Jenő

ortodox főrabbi tervezett felszólalásának szövege, melyet Seifert Géza megküld az

ÁEH-nak. (Itt minden kommentár fölösleges)

 

A MIOK levele az ÁEH-nak az Európai Zsidó Hitközségek Szövetsége Tanácsa

1985. június 30–július 4. között Jeruzsálemben tartandó konferenciájáról. (meghívó,

program, téma angol és magyar nyelven)

 

 Feljegyzés a Zsidó Világkongresszus Európai Tagozata 1985. május 16–19-i

strassbourgi üléséről. (Ezeken az űléseken általában a Bárónő vett részt.Szokása volt

kivenni feneketlen retiküljéből egy ÁEH által rendelkezésére bocsátott kis magnót ás felvenni az úlés egész anyagát ---- Migcsak---migcsak egyszer Dr Mose Rosen, romániai főrabbi, észrevette, felhivta az illetékesek figyelmét és a magnót – elkobozták...)

 

 Feljegyzés a Zsidó Hitközségek Európai Tanácsának 1985. május 16–19. közötti

firenzei üléséről. (Dettó)

 

 Mose D. Braun: A MIOK a talpnyalásig vitte a lojalitást a kommunista állam iránt

és Naftali Kraus: Még „hírmondónk” sem marad… — A Hét Tükre című újságról

másolat. 1986.

 

Seifert Géza: Feljegyzés Salgó Lászlóval és Beneschofsky Ilonával folytatott

beszélgetésről Berend Bélával kapcsolatban. 1975. június 2.

 

 Jegyzőkönyv a Miskolc környéki zsidó ifjúsági szervezkedésről.

1975. július 28.

 

 Lőwy Tamás ügye. Scheiber Sándor és Salgó László vitája.

1976 október/

 

Seifert Gézáné–Héber Imre: Feljegyzés az Amszterdamban 1981. március 28–30.

között tartott Európai Zsidó Hitközségek Szövetségének Tanácsa 37. évi

közgyűléséről. (A szokásos jelentés kiküldött besúgóinktól)

 

10. Feljegyzés a Zsidó Világkongresszus Európai Tagozata 1981. május 24–25. között

Brüsszelben tartott üléséről. Napirend és meghívólevél Seifert Gézáné és Héber

Imre részére angol nyelven és magyar fordításban

 

Lőwy Tamás: Emlékeztető az 1986. december 22. és 1987. január 1. között a

Keresztény–Zsidó Nemzetközi Tanácsa Jeruzsálemben tartott ifjúsági tagozatának

konferenciájáról, és a program.

 

        Egyelőre – ennyi.

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése