2013. november 16., szombat

Felajánlotta-e szolgálatait Horthy Kun Bélának?(2)

NÁCI TÁBORNOKOK IS SZOLGÁLTAK AZ 1919-ES

KOMMUNISTA DIKTARÚRA VÖRÖS HADSEREGÉBEN

Egy kis történelem

Irta Szegő Iván Miklós


Az Osztrák-Magyar Monarchia katonatisztjeinek jelentős részéhez hasonlóan Horthy Miklós is felajánlhatta szolgálatait a Tanácsköztársaságnak, Kun Béla azonban nem tartott igényt rá – legalábbis a volt népbiztos így emlékezett vissza 1919-re, amikor tizenhárom évvel később Moszkvában írt erről. A kutatások jelenlegi állása szerint nem dönthető el, hihetünk-e Kun Bélának.

Mindazonáltal Kun Béla kapott leveleket arisztokratáktól, és magától József királyi hercegtől is – ezt más forrás is megerősíti. Böhm Vilmos Károlyiék polgári demokratikus forradalma idején hadügyminiszter is volt, majd a Tanácsköztársaság alatt a hadsereg parancsnokaként is tevékenykedett. A szocdem politikus, Kun egyik fő politikai ellenfele így ír Kun és az arisztokraták kapcsolatáról a „Két forradalom tüzében” című könyvében: „A minden alkalommal intranzigensen terrorról szónokoló Kun Béla minden hozzáforduló burzsoá kérését szolgai készséggel teljesíti. József főherceg fiát külön megbízható katonákkal őrizteti, nehogy valami baja történjék. József főherceg Alcsuthon az ő jóvoltából különös gondosságban részesül. Az arisztokraták egész csoportját ő szabadítja ki a fogságból.” Böhm alighanem szólna könyvében Horthy felajánlkozásáról – ha tudott volna róla –, hiszen Horthyról is nagyon sok negatívumot sorol művében.

Dósáné idézi a Kun-tanulmányt, de nem a Horthy-felajánlkozást

Érdekesség, hogy az eredetileg kandidátusi disszertációnak készült, 1972-ben megjelent, már említett könyvében a történész Dósa Rudolfné hivatkozik ugyan a bevezetőben említett Kun Béla írásra, a 66. oldalon mégsem azt idézi Horthyról, hogy felajánlotta volna szolgálatait Kunnak, hanem ezt: „A magyar ellenforradalom a diktatúra idején demokratikus ellenforradalom volt. Az ellenforradalom csak a diktatúra bukása után nőtt át fasizmusba. A szegedi ellenkormány a bécsi ellenforradalmi grófok és környezetük, Horthy is, Bethlen is, Gömbös is, mind demokraták voltak, vagy éppen ’nemzeti szociáldemokráciával’ kacérkodtak”.

Hogy Horthy foglalkozott „szociális gondolatokkal”, arról immár kormányzóként 1920. szeptember elsején Egerben is beszélt. Az ottani gyalogezred zászlószentelésén mondott szónoklatában így fogalmazott a Pesti Hírlap 1920. szeptember 2-ai, 3. oldalon megjelent tudósítása szerint: „Ha van még valaki, aki fantasztikus elvei megvalósítását várja, annak azt mondom, hogy tegyen le róla mindörökre. Én sokat foglalkoztam szociális gondolatokkal, de láttam, hogy köztük sok a megvalósíthatatlan, mert félisteneknek kellene lennünk ahhoz, hogy az ideális kommunizmus megvalósulhasson.”

Sztójay, Jány, Werth és Beregfy is szolgált a Vörös Hadseregben

Az, hogy Horthy Miklós esetleg felajánlotta szolgálatait a Tanácsköztársaságnak, illetve Kun „népbiztos elvtársnak” nem lenne meglepő, az 1920-tól kialakuló Horthy-rendszer haderejének későbbi tábornokai közül ugyanis 1919-ben többen vezető szerepet vállaltak a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregében. Döntő többségüket nem a bolsevista eszme iránti vonzalom, hanem a haza megvédéséért érzett felelősség vitte a Vörös Hadseregbe – véli Szakály Sándor hadtörténész, aki szerint nélkülük nem működött volna sem a Horthy-féle Nemzeti Hadsereg 1919 augusztusa után, sem a Magyar Honvédség 1922 után.

A lista nem akármilyen pozíciókat betöltő katonákról szól, hanem a Nemzeti Hadsereg, illetve a magyar királyi Honvédség vezetőiről. Ketten közülük miniszterelnökök, hárman honvédelmi miniszterek (egyikük Szálasi idején), hárman a Honvéd Vezérkar főnökei, illetve a Honvédség főparancsnokai lettek.

A később németbarát miniszterelnökként és külügyminiszterként 1944-ben dicstelen szerepet játszó Sztójayn kívül Beregfy Károly honvédelmi miniszter lett Szálasi Ferenc kormányában. Őt Sztójayhoz hasonlóan 1946-ban végeztek ki. Sztójay szervezte meg a magyar katonai hírszerzést és kémelhárítást Károlyi Mihály kormánya idején, 1918 őszén, és hivatalában maradt a Tanácsköztársaság alatt is, és azt követően is ő vezette a szolgálatot 1925 augusztusáig – mondta a hvg.hu-nak Szakály Sándor, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora.

Honvédelmi miniszter volt Horthy kormányzói időszakában Csatay Lajos, és ugyancsak befolyásos tábornok lett a 2. magyar hadsereget a Donnál irányító, 1947-ben kivégzett Jány Gusztáv. A Vörös Hadsereg előbb felsorolt fő- és törzstisztjei közül a magyar királyi honvéd vezérkar főnöke lett Werth Henrik (ő a Tanácsköztársaság idején hadosztályparancsnok volt) és Szombathelyi Ferenc, illetve a Honvédség főparancsnoka volt Sónyi Hugó (a Tanácsköztársaság idején Solarcz néven ő még dandárparancsnok volt). Miniszterelnök volt Horthy elhibázott kiugrási kísérletekor Lakatos Géza, aki szintén szerepet vállalt a Vörös Hadseregben, akárcsak Győrffy-Bengyel Sándor, aki Horthy alatt, 1941-ben rövid ideig a honvédelmi miniszter helyettese, majd 1941-1942-ben közellátásügyi tárca nélküli miniszter volt.

...nem lehet cáfolni, sem kizárni

Arról, hogy Horthy Miklós felajánlotta-e szolgálatait Kun Bélának, megkérdeztük Ormos Mária történészt is. „Nincs bizonyítékom, de cáfolni sem tudom. Ismert, hogy nagyon sok későbbi ’ellenforradalmár’ jelentkezett Kun Bélánál, vagy másnál. Nem lenne meglepő, ha Horthy is ezt tette volna, mielőtt Szegedre utazott” – nyilatkozta az akadémikus a hvg.hu-nak.

Szakály Sándor sem tud megbízható adatról, hogy Horthy tényleg felajánlotta volna szolgálatait Kun Bélának. Ugyanakkor kizárni sem lehet ezt – fogalmazott a hvg.hu-nak. A hadtörténész szerint a fiatalabb tisztek jelentős része a Tanácsköztársaság és a Vörös Hadsereg megalakulásakor – nem feltétlenül ideológiai alapon – jelentkezett újra szolgálatra. Szolgálataikat elsősorban nem Kun Bélának akarták felajánlani, hanem katonai hivatásukat szerették volna folytatni.

Szerepvállalásuk egzisztenciális okokkal is magyarázható, azokban a zavaros időkben ugyanis nem nagyon akadt megfelelő polgári foglalkozás. Ez Horthyra is igaz, aki kenderesi birtokán nyugtalanul gazdálkodott-tétlenkedett pár hónapig.

A hvg.hu Szakály Sándoron, Sipos Péteren és Ormos Márián kívül több történészt is megkeresett, ők azonban nem akartak nyilatkozni, illetve óvatosságra intettek annak kapcsán, hogy mit írt a Tanácsköztársaság külügyi népbiztosa tizenhárom évvel a kommün bukása után. (Folyt.Köv.)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése