2013. szeptember 2., hétfő

A REBBE ÉS ÉN (11)

 

           A   TÁNJÁ – BEIRUTBAN

     Hol nyomtassuk ki BeIrútban a Tánját? Katonáink nem foglalták el BeIrútot, hogyan nyomtathatnánk BeIrútban? Azt mondtuk magunkban: ki mondhatja, hogy ki kell nyomtatni BeIrútban? BeIrút közelében fogjuk kinyomtatni. És akkor hirtelen, kocsi érkezik Cfátról – három chászid, három barát. Azért jöttek, hogy minket megkeressenek; a Rebbe új utasítást adott, a Tánjá kinyomtatására. Éjszaka jöttek, de nem engedték be őket. Le is lőhették volna őket – aki az éjszaka közepén mászkál – ezt hívják kijárási tilalomnak. Reggelig vártak a felkeresésünkkel.

Hogy szóltak az új utasítások? Öt vagy hat utasítás volt: hogy BeIrútban nyomtassuk ki a Tánját; hogy a helynek BeIrútnak kell lennie, a háláchá szerint. Ha házassági vagy válólevelet írnánk ott, hitelesen BeIrútnak tudnánk nevezni a helyet, ez fontos – ezeknek a dokumentu-moknak pontosnak kell lenniük. A Rebbe azt mondta, hogy az ilyen célú dokumentumok esetében is fontos, hogy a hely tényleg BeIrút legyen.

 

 Kettes számú utasítás: ha lehetséges, a Tánját az elnöki palota közelében nyomtassuk ki, de csak ha BeIrút határain belülre esik a nyomda. Hármas pont: ott osszuk ki a Tánját, az ott élő zsidók közt, még mielőtt beköttetnénk – a papíríveket, rakjuk össze, és osszuk szét. Négyes pont: a város nevét arabul is írjuk rá. Ötös pont: kerüljük a veszélyes helyzeteket!

 

De hiszen az egész hely csupa veszedelem volt! De míg ezt az utasítást meg nem kaptuk, nem is igen törődtünk vele. Azután kicsit óvatosabbak lettünk. Elindultunk BeIrútba. Nehéz út volt bejutni a városokba, mert az autóutakat tönkretették – itt is, ott is bombatölcsérek szakították fel a pályatestet. Az utcákon is nehéz volt előrehaladni. Igyekeztünk feltűnés nélkül közlekedni. És akkor hirtelen megláttuk BeIrútot messziről, és az elnöki palotát.

Megkérdeztük egy arabtól: „Ez már Bejrút?” Mert a Rebbe azt mondta nekünk, hogy a Tánját az elnöki palota közelében nyomtassuk ki, de csakis ha a nyomda már BeIrúton belül van.

Megkérdeztük tehát: „Ez már BeIrút?” Azt mondta: „Az.” Erre

 kérdeztem: „Tényleg BeIrúton belül vagyunk?” „Nem, ez még Baabda.” – válaszolta.Nem voltunk boldogok a hírtől. Elmentünk a katonai támaszpontra, ami igen közel volt. Közöltük velük, hogy a Tánját BeIrútban kell kinyomtatnunk.

„De nem vagyunk Bejrútban.”

 De mi tudtuk, hogy ha a Rebbe azt mondta, hogy csakis BeIrútba menjünk, a Rebbe tudja. Nem mondott volna ilyet, ha még nem lettünk volna ott, ő pontosan tudja, hogy állnak az ügyek.

Azt mondtuk nekik: „A Rebbe azt mondta nekünk, hogy BeIrúton belül kell lennie, mondják meg nekünk az igazat!”

Végül azt mondták: „Rendben, nem foglaltuk el egész Bejrútot, de már belül vagyunk, a szélén, ez itt már BeIrút. Mi vagyunk az első csapat a fronton – és ez már BeIrút.” Elvitt bennünket a fronton egy csendesebb helyre, egy garázs mellé. Tíz-tizenöt katona volt ott. Az egyik katona egy kis tankon ült, aminek nagy ágyúcsöve volt, vagy micsoda. Ez a szó szoros értelmében a front volt, és BeIrút határán belül. „Fél mérfölddel arrébb állnak a terroristák. Tudniuk kell, hol is vannak.”. Nagyon komoly helyzet volt. Ott maradtunk, és elkezdtük nyomtatni a Tánját. Tanórákat is tartottunk ott.

 

  Egy nap, a Rebbe az Ohelbe ment, az Előző Rebbe sírjához, és megkérdezte a titkárát:„A Tánjá, amit tegnap nyomtattak, készen van már?” El akarta vinni az Ohelbe. Mikor ezt meghallottuk, valahányszor kinyomtattuk a Tánját, és visszatértünk Libanonból, ahelyett, hogy Cfátra mentünk volna, egyikünk kiment a repülőtérre, hogy találjon valakit, aki New Yorkba megy, és elviszi a Rebbének a Tánját, még mielőtt bekötnék. Egy alkalommal, emlékszem, tudtuk, hogy a Rebbe másnap megy az Ohelbe, és találtunk valakit, Branover professzor fiát, Dannyt, nem tudom, emlékszik-e rá; és odaadtuk neki a Tánját, és mondtuk neki: „A Kennedy repülőtérről menjen egyenesen az Ohelbe. Adja oda Krinsky rabbinak, hogy adja át a Rebbének.

 

 Így működött ez egész idő alatt. Nem a közelében, hanem BeIrútban magában.

 

És minthogy az emberek szeretik az izgalmas dolgokat, ott volt a bizonyíték, hogy a városban vannak, egy Tánjá, amit BeIrútban nyomtattak, és még arra is volt idejük, hogy eljuttassák ide! Mikor kinyomtatták, tartottak egy fárbrengent a katonákkal, lechájimot ittak, felköszöntötték a katonákat, és az egész zsidó népre is áldomást ittak.

 

Ez napokkal korábban történt, mert nyilván időbe került, hogy a Tánjá megérkezzen, hogy itt lehessen ma az asztalon. És belül ebben a Tánjában az áll, hogy Bejrútban nyomtatták! Nem kellett volna azt mondaniuk, hogy még nem vagyunk BeIrútban. Máris BeIrútban va-gyunk – itt van az asztalon a Tánjá, és abban BeIrút áll.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése