2013. augusztus 19., hétfő

 TÜNTETÉS A SIP UTCÁBAN: (EL)TÜNTETIK A NYOMOKAT

 MIKÖZBEN HEISLER IZRAELBEN TÁRGYAL

- AZ ÜVIG "ELŐKÉSZITI" AZ ÁTVILÁGITÁST

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

 

Pesti tudósitóink – már aki nincs szabadságon – uborkaszezónt jeleznek, amikor az elnök nyaral (Izraelben) mig az egyik alelnők (régi butordarab, rendes zsidó, nem való oda) szintén szabadságon van, valahol Magyarországon és "bölcselkedik".

A másik alelnök valahol a Kőrös mentén búslakodik, gyászolja az elveszett diktatúrát, pátyolgatja az utilaput és megtartja a kettős tagságot, hogy "ne mondják, hogy nekik volt igazuk".

 

------Közben a harmadik emeleten ádáz munka folyik a nyomok eltüntetésére. Mire a külső és független szakemberekből álló átvilágitó bizottságot kinevezik (Kunos vezetésével), addig az "örökös" mindent hogyishivjákol (a letartózatott elvtárs szavával élve és visszaélve) és minden rendben lesz. Legfeljebb az derül ki (ami már kiderült) hogy van egy uj báldóver (zsidó de üvigfüggő) aki már hosszu hónapok óta kapja magas fizetését, anélkül hogy a rábizott területen (nevelésügy) akár egy szalmaszálat is keresztbetett volna."Na és"? – mondaná erre a főpufajkás (zál).

 

(A szerk. megjegyzése: Közben Heisler Izraelben nemcsak nyaral (rokonlátogatások, tengerpart, stb) hanem tárgyal is, a WJC vezetőivel, akik "támogatásukról biztositották"; burkoltan jelezték hogy ismerik az üvig üzelmeit, stb, stb – de a kötélhúzás Pesten dől   el : sikerül-e a bolsevik módszereket eredményesen alkalmazó pufajkásnak ujabb palotaforradalommal a naiv Heislert ismét átverni, vagy ezuttal megelégszik azzal ami az izraeli bankokban van – és látványosan nyugalomba vonul. "Érdemei elismerésével")

 

. "Nem fogadnánk az utóbbira" – irja az egyik belső titkos tanácsosunk és tudósitónk az első emeletről – mert nála nem lehet tudni".

 

A RABBIK HALLGATÁSA

 

     Ordit és mennydörög a rabbik hallgatása a verőlegény ügyében. A neológ hagyományok között keresnek precedenst: ki volt az a dicső ösök között, aki úszodában, fürdőgatyában, fújta az eluli Sófárt. Nem találnak.

 

Mert ilyen nincs. Ezt még Chorin Áron sem csinálta, anno. Még a nagyszáju svihák sógór sem. Hol van a dandártábornok ilyenkor? Vagy neje, aki a betérésügyek referense  mint tapasztalt szakértő, vagy a két "vallásos rabbi" (ilyen is van) akik fügefalevélként szolgálnak a Sip utcában?

 

Hol van aki kimerné mondani hogy a király meztelen?

 

Igérjük: nem szállunk le erről, A videó a zsidó világsajtóban is meg fog jelenni.

Mivel Budán átlépték a rubikont.

 Vagy a rubi-Kohnt.

 

     KERESIK A REKTOR-PÓTLÓT

 

Azt viszont sokan kimondják, egyelőre halkan hogy az Orzsét be kell csukni.

 

Sürgösen.

 

Legalábbis az első részét, az Or-rát, ami valamikor "rabbiképző" volt. Ma már idézőjelben sem az. Nem képez "rabbi"kat,  nem képes rá, legfeljebb asztalosokat, akik még az idézőjelet sem érdemlik meg. Nincs aki rabbi" vagy akár "rabbi" akarna lenni, leszámitva egy-egy kóbor jezsuitát.

 

Amig nem csukják, mert "kár a pénzért" (az állami támogatásért), addig is most

folyik a rektorkeresés áldatlan és fáradságosan izzadó folyamata. Mindenféle akadémikus kezdőbetük kerestetnek  (PHd.,POC, S.M.O.K stb) és mindemellett még zsidó is legyen az illető, Ezt nem az állam irja el, hanem az illendőség.

 

Ez azért fontos – irja akadémiai tudósitonk, aki M.A, aki a héber betüket nem ismeri – és sürgős, mert amig nincs r-p (rektorpótlék), addig  SCH. nem mehet a Csákiba, ahonnan csak  egy ugrás az orsz.főr. Ez a kirugott elnök régi terve, de máig sem adták fel, csak halkan beszélnek róla hogy a Károly krt-i lubavitsi sülben ne hallják meg, mert ott imádkozik sábeszkor a jelenlegi V.O. (volt országos) bis hundert und zwanzig.

   Ha probléma nem oldódik meg egyhamar: van egy javaslatunk: legyen a rektor D.G.

 Ő minden szempontból megfelel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése