2013. június 14., péntek

HETI SZAKASZ - CHUKÁT(3)

VENDÉGOLDAL

IRJA GLITSENSTEIN SMUÉLrabbi

 

NEM HELYÉNVALÓ MAGAVISELET

 

Életfogytiglan, mert a vádlott tilosban ment át az úton? Húsz év közterületen rágózásért? Ez még a szingapúri büntetőjog mércéjével mérve is rettentő túlzásnak tűnik!

Az e-heti Tóra-szakaszban mégis azt tapasztaljuk, hogy Mózestől büntetésképpen megtagadtatik az ígéret földjére való belépés, egy látszólag csekélyke kihágásért,azért mert ráütött a sziklára, nem pedig szólt hozzá.

A nép vízért kiáltott a pusztában. Az Örökkévaló azt mondta Mózesnek, hogy szóljon az egyik sziklához (nyilván hogy kérje szépen), és megígérte neki, hogy csoda módon víz fog előtörni abból. A kommentárok megvilágítják Mózes mögöttes okait, hogy miért is ütött a sziklára, ahelyett, hogy szólt volna hozzá, mindenesetre a végén csak bekövetkezett a csoda, s a nép szomját olthatta.

Ha manapság egy hétköznapi rabbi vizet fakaszt a sziklából, még ha többre is van szüksége ehhez, mint szelíd rábeszélésre, a század csodájaként ünnepelnénk,  és minimum megnyerné vele a kémiai Nobel-díjat.

Mi volt hát Mózes bűne? Ha úgy van is (amint a Tóra mondja), hogy az Örökkévaló nevének nagyobb szentségére lett volna, ha csak szól a kőhöz, akkor is: ilyen csekély kihágásért ilyen súlyos büntetés?

 

A válasz, amit erre kapunk, az, hogy a felelősség mindig egyénre szabott. Ha a gyerek ront el valamit, az mindenestül megbocsátandó. Ha felnőtt, akinek több esze is lehetett volna, annak kevésbé vagyunk hajlamosak megbocsátani. Hasonlóképpen többet várunk el felnőttek közt is attól, aki  fontos állást tölt be mint mástól.

Egy közönséges munkaruhán a pecsét nem akkora tragédia, mint egy finom kelmén. A farmernadrágon a folt nemhogy elfogadható, egyenesen kívánatos. Egyesek külön fizetnek is az előre foltozott farmerért. Ugyanaz a folt egy selyemruhán: föl se lehet venni. Mózes olyan volt, mint a legfinomabb selyem, s ezért a legcsekélyebb, leghalványabb bűn is súlyos kihágásnak minősült  az esetében, s a büntetés is ennek megfelelő.


Eszembe jut a jól ismert jiddis kifejezés – esz paszt nist: azaz „ez nem helyénvaló” – magyarázata A. J. Twersky rabbi egyik 

korai könyvéből. Neki mondta gyerekkorában az édesapja, ha valami rosszfát tett a tűzre, hogy esz paszt nist, azaz az esetedben, fiam, az ilyen viselkedés nem helyénvaló. Az ilyen dorgálás nemhogy nem rendíti meg a gyermeki önképet, hanem megerősíti azt. A bölcs apa azt mondja ezzel a gyermeknek: „különleges vagy, fontos vagy, egy olyan lény, amilyen te vagy, ilyesmit nem engedhet meg magának”.

 Vannak olyan viselkedési mintáink, amik nem szükségképpen vétkesek, törvényszegők, de megbecsült családi háttérből érkezve mégis esz paszt nist: „nem való”. Ez az a kritika, ami képes a gyermeki önbecsülést felépíteni.

 

Micsoda gyönyörű dolog, hogy a dorgálásban is találhatunk megerősítést és elismerést.

Ahogy ezeket a sorokat írom, eszembe jut a chüpe szertartása a házasságkötési rítusból. Az arámi ketubá felolvasása után általában a magyar kivonatot szoktam a lényegről felolvasni. Abban található ez a régies kifejezés: „ahogyan az egy zsidó férjhez illendő”. A vőlegény kötelességei menyasszonya iránt nyernek kifejezést ebben a régies zamatú formulában, amely arra figyelmezteti őt, hogy elvárják tőle, viselkedjék megfelelően, „arra hívott el, hogy „papok birodalma és szent nép” legyenek.     az egy zsidó férjhez illik”. Igen, többet várunk el, mi zsidók, a férjtől. Vannak hagyományos etikai normáink és egy szent hagyományunk, amihez tartjuk magunkat. Mindegy, mit enged meg magának körülöttünk a világ, egy zsidó férj számára esz paszt nist.

Mózes a legnagyobb próféta volt a földön. Számára a mérce is a legmagasabb tehát. Minket, egyszerű halandókat szerencsére nem ehhez a magas mércéhez mérnek. A magunkéhoz azonban igen. Ahhoz a standardhoz, ami a zsidókat illeti, akiket az Örökkévaló arra arra hívott el, hogy „papok birodalma és szent nép” legyenek.    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése