2013. június 23., vasárnap

CSÜTÖRTÖKÖT MONDUNK - HUMOR –  MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

 

HOGYAN LEGYÜNK KÖNNYEN ÉS KÉNYELMESEN

ELNÖKÖK, ALELNÖKÖK ÉS VEZETŐSÉGI TAGOK?!

  Egy régi, dörzsölt, sipuccai róka, aki mindenkit ismer és őt is mindenki ismeri,

aki minden rendszert kiszolgált és nem bánta meg – most azt mondja egyik titkos, belső

tudósitónknak, hogy elege van, mivel az utóbbi időben már nem birja leküzdeni

hányingerét. Ennélfogva nyugalomba vonul, de előbb megosztja velünk tapasztalatait, mielőtt

 csütörtőköt mondunk, ki lehet elnök, alelnök és vezetőségi tag? Érdemes hallgatni rá és 

megfogadni tanácsait. Az üvig is ennek alapján lett örökös – aztán rugalmasan 

 egy emelettel lejjebb szállitotta.

 

 

                                          Az Elnöki jelölés feltételei:

 

Előzetesen meg kell ígérnie, hogy megválasztása esetén:

 

-Az elvárások szerinti méretre vágatja magát.

-Nem kéri fel a kasszakulcspozícióban lévő mimika-mestert, hogy azonnal vonuljon nyugdíjba.

-Nem hívja fel folyton a vallás szent őreit  figyelmét testi és jellembeli hibáikra, mert ez igen sok

 időt venne el a drága idejéből.

-Nem vetet magának közösségével kétévente tízmilliós hivatali fekete autót, ki tudja miből.

-Nem furikáztatja magát közösségi költségen vidéki dácsája és Pest között naponta -  harmincnál többször - 

hivatali autóval, a ragadós példát követve.

-Nem kameráztatja be közösségi költségen házát és a környéket antiszemita atrocitásoktól tartva,

 a ragadós példát követve.

-Nem ad sofőrjének milliós munkáltatói kölcsönt, ami sose jön vissza.

-Nem szállíttatja még az ingyen kapott ballonos hidegvizet is hektoliter számra vidéki házához 

a közösség költségén, nehogy a vízcsapból megmérgezzék. Habár ez inkább más beosztásoknál lenne feltétel.

-Visszaköszön, akár magyar nyelven is, nagyfiúsan, udvariasan. Előre köszönés majd egyszer, egy új kor hajnalán.

 Egyben tudomásul veszi, hogy a „Te, idefigyelj csak!” az nem köszönés.

-Titkárnőjét megpróbálja emberként tekinteni, testtömeg indexre tekintet nélkül.

-A szervezet levélpapírja nem az ő személynevét tartalmazza a szervezet megadott e-mailjaként, a honlap 

pedig nem politikai magán honlap, hanem a zsidóság információs lapja lesz.

-Záros határidőn belül megtanulja a Gergely-naptár hónapjainak és napjainak nevét és számait.

-Szótárában legalább határozott időre zárójelbe teszi a („felszólítjuk a jelenlegi Kormányt, a felháborodással, 

megrökönyödéssel, fasiszta államtitkár, náci módszerek, mindenki fasiszta-náci, aki nem szocialista, az egyszer

és mindenkorra, a felszólítjuk a hatóságokat, hogy haladéktalanul, a bides komenisták, éljen Károlyi, 

vesszen Horthy, dúl a megállíthatatlan antiszemitizmus, megelégedéssel vesszük tudomásul) kifejezéseket, 

melyek erőltetése láthatólag nem tesz jót.

-Időben rájön arra, és nem mosolyog, megköszönve egyetértően, amikor kijelentik, hogy a mazsihiszes

 zsidók nem mások, mint „Isten ajándékai”, hanem megérti, hogy ez nem más, mint a (R.) MÁTYÁS keresztnév

 jelentésének diszkréten történő pofájába vágása.

(Mátyás, azaz Matathias, héber eredetű férfinév: jelentése: Isten ajándéka.

-Nem szervez világkongresszust, és más, finom-falat találkozókat miközben az étkezdében csökkentik a kenyéradagot.

-Legalább évente négyszer leengedi felhúzott orrát akként, hogy a földre merőlegesen álljon,

 s a Nap legalább ekkor semmiképpen ne süssön bele.

-Egyszer-egyszer, legalább hajmosáskor leveszi a kapedlijét, nemcsak amikor nagyünnepen Zuschlagol.

-Megígéri, hogy évente elmond legalább egy olyan mondatot, amely nem ÉN-nel kezdődik. .

-Megígéri, hogy megválasztása esetén költségtakarékossági okokból mindenkit elbocsát, és a

 zsidóság képviseletét a továbbiakban filmgyári statisztákkal oldja meg, féláron...

-Megígéri, hogy nem épít liftet 100%-os felárral a megbízói előlegből, vezetőségi tagként.

-Nem cseréli el hittestvéreivel azok nagy vidéki üres telkét úgy, hogy azon Ő egy lakóparkot létesít, cserébe

 pedig ad benne egy vacak lakást nekik, amit viszont ő ad bérbe a mai napig is, itt a gyógyvíz jeligére.

-Legalább magyarul megtanul helyesen írni-olvasni hamarost, illetve elkezdi erőltetni az alapvető 

héber szavak elsajátítását, az imakönyvek helyesen tartásával egyidejűleg. 

Lecsúszott tfilinek helyes visszatekeréséhez segítség: a Károly körúton. Bármikor.

 

ÁLTALÁNOS KÉRELEM: Ne jelöltesse magát elnöknek önkritikátlanul olyan, aki soha semmit nem tett 

az össz-magyarországi zsidóságért sem nyilvánosan sem diszkréten, ismertsége nulla, tapasztalata

 nulla, képzettsége nulla, empátia készsége nulla, vezetői képessége nulla, vallási ismerete nulla, 

elfogadottsága nulla, adományozó készsége nulla, stb…

 

                                  Alelnöki jelölés feltételei:

Előzetesen meg kell ígérnie, hogy megválasztása esetén:

 

-Nem fog pénztárcát lopni. Sem találni.

-Megválasztása esetén nem nevezi ki a feleségét Konyhafőnöknek és Kassza Blankának a Hannuska nevű kifőzdébe

-Nem hagyja magát posztjáról elcsábítani temetőgondnoknak, mégha aranykoporsót is igérnének, tele málnával.

-Nem hozza hírbe a zsidóságot azzal, hogy tízmilliókat vesz fel fiktív metró létesítmények menedzseléséért, 

végkielégülésként. Egyidejűleg nem nevezi korruptnak azt, aki azért egyébként tényleg korrupt.

-Megválasztása esetén majd nem kell mindenkinek farmernadrágban járnia.

-Nyilvános üléseken nem alszik el feltűnően, vagy ha igen, akkor nem horkol.

-Megígéri, hogy legalább egyszer nem kizárólag csak saját városának zsidóságáról és  

  nemzsidóságáról beszél, felpaprikázva, leszalámizva. Ezzel egyidejűleg megígéri, hogy

 éves vacsoráin Macskássy Izolda mellé kizárólag állatbarát művészembert ültet.

-Meg kell ígérnie, hogy nem kíván 160 centijével kimagasodni a többi vezető közül.

-Meg kell ígérnie, hogy nem rabolja a melót, jófiú lesz, nem avatkozik a nagyok dolgába,

 és a karmester intésére időben támogatólag hozzászól. Cserébe néhány személyre szóló pályázati összeget

 majdan talán, esetleg elnyerhet (a részletekről még meg kell állapodni). Előzetesen bemutatja, hogyan kell 

sokatmondóan hallgatni, és néha egyetértőleg csippentenie a szemével. Ezzel párhuzamosan egy héten egyszer

 gyakorolja, azt tökéletesítve a fejbiccentő (bólintó) izom (musculus sternocleidomastoideus) működését tükör előtt.

 

                                           Vezetőségi tag jelölés feltételei:

 

Előzetesen meg kell ígérnie, hogy megválasztása esetére:

 

.- Legyen tagja a Szépkorúak Társaságának.

 

- Hiteles orvosi igazolást hozzon a Fül-Orr-Gégészetről és a Szemészetről, hogy minden kétséget kizáróan 

süket, vak és néma, nem üti orrát más dolgába. Ennyi elég is jövőbeni fényes karrierjéhez.

-Korábban, a Munkásőrségnél vagy más emberbarát egyleteknél keltezett igazolások

 nem elfogadhatóak. Ezeket meg kell újítani.

 

Minden tisztségnél alapvető elvárás, hogy a jelölt egy levegővétellel el tudja mondani

 egymás után háromszor fennhangon:

Éljen a MAZSIHISZ és annak örökös nagy vezére. Ami a neve. Szent! Szent! Szent!

 

                                                                  * * *

   Háát igen. Aztán majd csütörtökön kiderül hány vitéz tart a sipuccába, milyen lesz a vidéki felhozatal, lesz-e qorum vagy a nagy meleg/özönviz  elmossa az egészet .

 Mindenképpen: az üvig győzelme már biztositva van----

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése