2013. május 18., szombat

HIRÜK A VILÁGBAN Törölték a magyar nyilas"harcos" 

meccsét Prágában; Tetóján halált kér a zsidókra

A civilben cukrász Petrovszki Attila horogkereszttel, Hitler- és Szálasi-portréval és Halál a zsidókra-felirattal a testén indult volna a Heroes Gate MMA-versenyen. Miután a cseh médiában kirobbant az ügy, a prágai önkormányzat, a sportminisztérium és a rendezvény támogatói is tiltakozni kezdtek szereplése ellen.

A szervezők ma ezt a közleményt adták ki:

Bejelentjük, hogy a 10. Heroes Gate küzdelmeiből töröljük a magyar versenyző mérkőzését, így eleget teszünk a társadalom, különböző cégek, állami szervezetek illetve a média részéről érkező, ránk nehezedő nyomásnak. Megjegyezzük, hogy a magyar versenyző managementje által került hozzánk, és szervezetünk a sportoló eddigi teljesítménye és statisztikája alapján került be a programunkba. Sajnálatos módon, nem volt tudomásunk tetoválásairól, és bevalljuk, arról külön információt nem kértünk.”

Korábban a szervezők még azzal védekeztek, hogy a versenyző pólóban fog pályára lépni.

Petrovszkit tizenkét éve egyszer már kitiltották Csehországból. Magyarországon közben szerepelt például a 2010-es IV. Pokol Kapuja nevű rendezvényen.via( Slovensko, do toho).

------ÉS A "MAGYAR" SZENNYCSATORNA INTERPRETÁCIÓJA

 A hirhedt magyarországi, de Amerikából üzemeltetett szennycsatorna, amelyet a "nemzeti kormány" amely mint tudjuk, "harcol az antiszemitizmus ellen"- már évek óta próbál-igyekszik betiltani – szintén letette a garast "harcosunk" ügyében:

"Csehországban is a zsidók és cigányok diktálnak: kizáratták a versenyből a horogkeresztes MMA-harcosunkat

 Törölték a meccsek sorából Petrovszki Attila mérkőzését. Csütörtök délelőtt már a Prágai Engergetikai Vállalat is visszalépett a rendezvény támogatásától, és más civil szervezetek is tiltakozó levelükkel keresték meg a szervezőket.

"Bejelentjük, hogy a 10. Heroes Gate küzdelmeiből töröljük a magyar versenyző mérkőzését, így eleget teszünk a társadalom, különböző cégek, állami szervezetek illetve a média részéről érkező, ránk nehezedő nyomásnak. Megjegyezzük, hogy a magyar versenyző menedzsmentje által került hozzánk, szervezetünk a sportoló eddigi teljesítménye és statisztikája alapján került be a programunkba. Sajnálatos módon nem volt tudomásunk tetoválásairól, és bevalljuk, arról külön információt nem kértünk" - áll a szervezők által az idnes.cz szerkesztőségébe eljuttatott közleményben.

A cseh "antifasiszták" persze örülnek a fejleményeknek, hiszen manapság még azt is ezek a lúdtalpas senkik döntik el, hogy ki sportolhat, és ki nem.--------"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése