MÁSOK MONDJÁK(DE NEM AZ ANTISZEMITIZMUSRÓL)

AMIKOR EGY  UJSÁGIRÓ KIÁBRÁNDUL A

BALOLDALBÓL ÉS "PROPAGANDISTA" LESZ

"NEM KELL SZITANI A KONFLIKTUSOKAT"

 

-mondja Varró Szilvia, aki másfél évtizedig dolgozott a Magyar Narancs és a Népszabadság újságírójaként; oknyomozó írásaiért Pulitzer-emlékdíjat kapott. Mégis kiszállt. Kommunikációs és lobbicéget hozott létre, szociális, etnikai, társadalmilag fontos ügyekben segít. Azt mondja, ennek most több értelme van, mint szítani a konfliktusokat. Varró Szilviával, az X Kommunikációs Központ (XKK) igazgatójával KRUG EMÍLIA beszélgetett.

-          

– Az áll a névjegykártyádon: Varró Szilvia propagandista?

– Igen, vállalom, átálltam a propaganda oldalára. A munkámmal hatni akartam, és azt éreztem, újságíróként ez már nem lehetséges. Gettómédiába szorultam. A váltás a cigánygyilkosságok környékén jött, akkor azt láttam: nincs értelme, hogy megint odamegyek, megírom, milyen gyűlölet van Magyarországon, aztán lapozunk. Egyre erősödött bennem, hogy társadalmi ügyeket akarok tolni, ilyenek szolgálatába állítani a kommunikációs tudásomat. 

– Érdekes, hogy a gettómédia szót használtad. Nemrég Pikó András nyilatkozott nekünk, és ugyanezt mondta. 

– Igen, olvastam, és láttam a fotókat, az egyiken épp szónokol. És azon gondolkoztam, ez jó-e, vagy sem. Most először éreztem: rendben van, hogy egy újságíró kifejezi az ellenszenvét egy konkrét ügyben. Holott tíz éve azt gondoltam volna, újságíró politikai demonstrációra lehetőleg akkor menjen, amikor tudósít.

– A helyzet változott meg.

 

–         Az is, meg én is. Már látom, hogy baloldali újságíróként én is szemellenzősen írtam. Nem tudom, vezetett-e valahova, hogy amikor volt egy helyi konfliktus, az összes többi kollégával együtt én is rárepültem, és szítottam a hangulatot. Lehet, hogy ettől az ott élő embereknek csak rosszabb lett. Amikor romákat tréningezünk, ma már inkább lebeszéljük őket a médiáról. Megkérdezem tőlük: biztos jó lesz-e nekik, ha a 168 Óra megírja, hogy náci a polgármesterük? 

– De attól még a Ká.info megírja, hogy az illető rendes ember.

– Én gyakran azt láttam: nem tettem hozzá többet, mint amennyit a Ká.info elvett. Néha talán pont éleztem a konfliktust, nem tompítottam. Alapos és korrekt újságíró voltam, de nem tudtam hozzájárulni, hogy a helyzet változzon.

– Azért ne tagadd meg a munkásságod.

– Nem, csak kritikusabb vagyok. Szűk látókörű voltam, saját ágenda szerint mentem, ami arról szólt: itt van egy náci, elnyomó többség és egy megnyomorított kisebbség. Ami számos esetben így is volt, de ha ezt sulykolom, attól a helyzet még nem javul. Most új utakat próbálok keresni. Hiszek az újságírók bevonásában. Van néhány jobboldali újságíró, akit sikerül becsábítani a romaügyekbe. A lelkeket egyesével lehet áthozni. Most több eszközöm van, és nem köt az újságírói etika. Korábban nyomasztóan komolyan vettem, kicentiztem, mindenkit megkérdeztem. De ez nem működik. Nem tudunk objektívek lenni. Mint újságíró krónikás vagyok, most viszont aktívan alakítani akarom a körülöttem levőket. 

– És sikerül?

– Mikor hogy. Például az otthon szülés témájában lett törvény. Azért fontos ez, mert minden tevékenységet ennek rendeltünk alá. Nem lett volna a Fidesz-kormány idején otthonszülési törvény, ha a Népszabadság írogat ötkolumnás cikkeket róla. Ha sikert akarok elérni, muszáj valamennyire számítani a másik oldalra. Amikor a liberálisok voltak hatalmon, az otthon szülésről úgy beszéltünk, mint a nő szabad választásáról, és emancipatorikus elvként használtuk. Amikor jött a Fidesz-kormány, átálltunk a „fogy a magyar, miért nem szülnek a magyar anyák” vonalra. Ha egyfajta tolmácsként le tudjuk fordítani az ügyet az embereknek és a hatalomnak, időnként lehet eredményeket elérni. 

– Miből éltek?

– Külföldi pályázati forrásokból, és most már szerencsére vannak piaci megrendeléseink is, amiből finanszírozni tudjuk ezt a nem piaci szegmenst. 

– Azért az XKK a Hallgatói Hálózat kapcsán került a címlapokra. A jobboldal rögvest megtalálta bennetek Soros György leányvállalatát.

– Nem vagyunk Soros leányvállalata. De büszke vagyok rá, hogy a Nyílt Társadalom Intézet is támogatott minket, ahogy szinte a legtöbb hazai progresszív kezdeményezést.

– Van még svung a diákmozgalomban? 

– Csak akkor, ha sikerül újabb csoportokat bevonniuk. Akkor akár megteremthetik a szélsőjobboldali fiatalság ellensúlyát. 2006–2007-ben sokat interjúztam jobbikos fiatalokkal: akkor még súgva mondták, hova tartoznak. Aztán jött a lélektani áttörés, és két év múlva menő, vagány dolog lett jobbikosnak lenni. Kérdés, hogy ez itt megtörténik-e. Trendi lesz-e, hogy a fiatalok kezükbe veszik az életüket, elmondják a véleményüket: nem akarják, hogy a fejük fölött döntsenek. A budapesti balliberális értelmiségieket kicsit elsodorta ez a ’68-as hevület, de miután elkezdtem szisztematikusan nézni a Blikket és a bulvárt...

– ...azt látod, már Zuglóig se ér a hév.

– Így van. Szélesíteniük kellene a bázist, behozni új témákat. A diákok nagyon jól kommunikálnak, de van egy lélektani határ, amelyen nem tudnak átlépni, se új embereket megszólítani. Például a hátrányos helyzetűek sehol sincsenek, se a szakiskolások, akikből ez a rendszer csinál hülyét. Számos csoport nem érzi magáénak ezt az ügyet, és ebben nagy veszélyt látok. Az az illúzió él Budapesten, hogy valami történik. Holott nem nagyon karcoljuk még a felületet sem. Sehol nincs még a kritikus tömeg. Mindezzel együtt nyilván nekem is csillog a szemem, amikor látom a középiskolásokat, hogy a Lájksuli című új projektünkben azon gondolkoznak, milyen oktatást szeretnének, mit várnak az iskolától, vagyis kicsit öntudatosodnak. De még nagyon az elején járunk. 

– Vannak, akik kérik, de nem segítetek nekik?

– Persze. Volt olyan, hogy jobbikosok jöttek volna kommunikációs tréningre.

– Provokáció?

– Nyilván. Mondták, hogy találkozzunk, és kérdezték, mibe kerül. 

– A Jobbik ügyeibe rengetegszer belegyalogoltál. Valahol nyilatkoztad, az lenne a lényeg, hogy megtaláljuk az utat, amelyik a szemellenzős politikailag korrekt beszéd meg a náci nyelvezet között van. Meglett?

– Ezer ilyen konfliktust láttam közelről. Amikor valaki a szabolcsi faluban neveli a gyerekeit, és abból a krumpliból etetné őket, amit elloptak, akkor tényleg nehéz meghallani azt a retorikát, hogy a másik sokkal szegényebb, kirekesztett, és nem veszik fel sehova dolgozni. A Jobbiknak leegyszerűsítő válasza van, mi hosszú szociológiai kutatásokat citálunk arról, hogy az elnyomás, a diszkrimináció hova vezet. Azt hiszem, a húr most mindkét oldalon annyira túlfeszített, hogy lehetetlen jól kommunikálni. Próbáltunk az XKK-val jó nyelvezetet találni...

– ...mondjuk, amikor beszélgetni hívtátok Pesty Lászlót a finoman szólva egyoldalú, romákról szóló köztévés dokumentumfilmje után.

– Akkor ott voltál?

– Döbbenetes veszekedés lett. A jórészt cigány közönség minősíthetetlen stílusban leordította Pesty fejét. 

– Az nekem arról szólt, hogy a párbeszéd, legalábbis egyelőre, kudarcra van ítélve.

– Ott jöttél rá?

– Ott. Pesty csinált egy rossz, klisészerű, gyűlöletkeltő filmet. Erre válaszul jött egy dogmatikus attitűd, amely nácit faragott belőle. A beszélgetés előtt négyszer ültünk le, hogy milyen helyszínekre menjen, segítünk, adunk kapcsolatokat, helyrehozhatja. Pesty bocsánatot kért a film után. 

– Jó, de azért nem most jött az egyetemről. 

– Benne volt nyitottság arra, hogy meghallgassa a másik fél érveit. Csaknem két évtizeden keresztül én is gyakran bélyegeztem meg embereket, mert tőlem radikálisan eltérően gondolkodtak kisebbségi, főleg romaügyekben. Hiba volt. És hiba volt elengedni Pesty nyilván előítéletes közönségét. Hiba volt nem elkezdeni meggyúrni Pestyt, hanem falhoz állítani. Nagy felelősségünk van abban, hogy a Jobbik akkorára duzzadt, amekkora. Jó lenne átbeszélni a szokásos narrativákon.

 (Forrás: Sófár - 168 Óra)