2013. március 1., péntek

A HETI SZAKASZ(2) KI TISZÁ -2013

VENDÉGOLDAL

IRJA:Glitsenstein Smuel rabbi

A törött edény szépsége 

Volt egyszer egy ember, aki nem nagyon szerette az anyósát. Egy alkalommal óriási ünnepséget szerveztek az anyósnak születésnapja alkalmából, és mindenki vett neki valami nagy ajándékot.  Az emberünk elment az ajándékboltba, és keresett valamit, ami szép, de nem túl drága. Amikor az üzletbe lépett, látta, hogy a főnök veszekszik az egyik alkalmazottjával, mert az véletlenül levert a polcról egy nagyon értékes porcelán vázát, ami darabokra tört.

 Ekkor támadt egy ötlete, és mondta a tulajdonosnak, hogy ahelyett, hogy a dolgozót szidja, inkább kössön vele üzletet. Miszerint ő megveszi a váza roncsait, jelképes összegért, csomagolják be, és szállítsák el az ünnepségre.  Amikor a szállító belép a terembe, csináljon úgy, mintha elesne a csomaggal. Így is lett. Ám a jelen levő vendégek közül egy javasolta, legalább nézzék meg, mi volt a szép ajándék. Hát mikor kibontják, látja mindenki, hogy a váza darabjai egyenként be vannak csomagolva szépen. Elképzelni sem szeretném, mi történt ezután az ember és anyósa között…

 

Heti szakaszunkban Mózes negyven nap után lejött a Sináj hegyről a két kőtáblával, amit az Örökkévalótól kapott, látta, hogy a nép, távollétében, egy aranyborjút készített  és elfordult a Jóistentől. Nagyon mérges és szomorú lett, dühében földhöz vágta a kőtáblákat, s azok darabokra törtek.

 Miután megbüntette azokat, akik a bálványt készítették, visszament a hegyre bocsánatot kérni az Örökkévalótól.  Nyolcvan napig volt fent a hegyen, mikor az Örökkévaló azt mondta neki: „száláchti kidvárechá” (megbocsátottam, ahogy kérted).

 

Ez volt Jom Kipur.

 

Akkor Mózes visszatért a néphez, és a törött kőtáblákat a frigyládába tették, mellé az épeket. Így őrizték mindig azután is a Szentek szentjében, a Szentély belsejében.

Miért kell őrizni a törött táblát, emlékeztetni mindig az elkövetett hibánkra, a tévedésünkre? Miért nem borítunk egyszerűen fátylat a múltra, hiszen van új tábla, minden rendben van már?

Azért, mert minden egyes ember szívében ott van ez a két kőtábla sokszorosan.

 

Életünkben újra és újra követünk el hibákat, és javítjuk őket, hibázunk, és javítunk megint. Aki nem figyel oda a hibáira, az nem tudja kijavítani sem őket, az öntelt és büszke emberré válik, aki hibátlannak hiszi magát. Az ilyen ember nem is tud közel kerülni Istenhez, hiszen magát istennek képzeli. Aki azonban fejlődni szeretne, közelebb akar kerülni az Örökkévalóhoz, annak minden hiba segít, hogy felemelkedjen, minden próba közelebb viszi a szent célhoz. Akinek a szívében háború dúl, annak adatott meg a kulcs a felemelkedéshez. Legyőzni a kísértést, kiállni a próbákat ez a legjobb út a Jóistenhez. Látjuk, hogy még azok a zsidók is, akik látták és hallották az Örökkévalót a Sináj hegyen, még ők is tévedtek, hibáztak, és éppen emiatt tudtak később olyan magasra emelkedni.

 

Igen, mi is becsomagoljuk egyenként a törött vázánk darabjait, ezzel is mutatjuk magunknak, hogy képesek vagyunk mindig még erősebben tartozni az Örökkévalóhoz, miután nap nap után megbirkózunk a bajokkal.

(Forrás: Emberbarátm a Nagyfuvaros körzet lapja).

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése