2013. március 16., szombat

 A HETI SZAKASZ  CHASZID SZEMSZÖGBŐLCÁV 2013

 

                    A MENNYISÉGBŐL MINŐSÉG LESZ

 

     Cáv heti szakasz a második amely az áldozatok törvényeivel foglalkozik, az előző, Vájikrá után. Nagyrészt ez a szakasz kiegésziti az előzőt és hozzátesz azokhoz az utasitásokhoz, amelyeket már az előzőben találunk.

 

Ennek ellenére, amikor a szakasz  emliti azokat az áldozatokat, amelyekről már szó volt az előzőben is – azzal kezdi hogy "Ez az Olá tana", "Ez a minchá tana" és a többi. Ez magyarázatra szorul, mivel – általában – egy ilyen kezdés azt jelzi, hogy itt valami új dologrol van szó – valamelyik micvának a részletes ismertetéséről.

Itt azonban ez nem állja meg a helyét, mivel azon áldozatok legtöbb halachája és részletes utasitásai már ismertek az előző szakaszból.

 

 Mit jelentsen tehát itt az "Ez az Olá tana" (Zot torát háolá) bevezetés?

 

          A BEVEZETÉS JELENTÉSE

 

     A bevezető szavakra (Zot torát háolá) megjegyzi Rási , hogy mindenütt ahol a Tóra (Tan) áll – ott ez valamit tanit amit nélküle nem tudnánk. Itt az Olá – vagyis az égő-áldozatnál -  arra tanit, hogy az Olá minden fajtájának egy a "használati utasitása": ha már 'felment' – nem megy le.

 

     Igy magyarázza Rási még egy alkalommala Minchá áldozatnál is. Azonban három további alkalommal , ahol szintén használja az Irás a "Zot torát" kifejezést – az "ásám", "slámim" és "chátát" áldozatfajtáknál – Rási nem mond semmit.

 

Ebből arra lehet következtetnünk, hogy az a regula, hogy ez a kifejezés amely valami többletre tanit bennünket – csak ott érvényes ahol ez a két szó – Zot torát- fölösleges. Azonban ahol ez szükséges, vagyis ahol a Tóra egy sor uj intézkedést, szabályt és háláchát hoz – ott ez a bevezetés helyénvaló és szükséges.

 

     MENNYISÉG ÉS MINŐSÉG

 

       Amikor jövünk és megvizsgáljuk, mik is azok az új chalachák amelyekkel szakaszunkban találkozunk – kiderül hogy az Ásám és Todá áldozatok vonatkozásában minden  új , ezek egyáltalán nem fordultak elő Vájikrá szakaszában, mig a Chátát már részletesen tárgyalva volt ott.

A lényeges ujitás szakaszunkban az a mondat amely kimondja hogy "azon a helyen ahol levágják az olá (égő)áldozatot – vágják le a Chátát áldozatot is"(2.Mózes,6. 18). Ebből megtudjuk – mintegy mellékesen – hol kell a Chátát áldozatot  levágni.

 

      Ebből azt a konklúziót lehet leszűrni, hogy a többlet amit szakaszunkban találunk az előzővel szemben – két részre oszlik: van  minőségi többlet, vagyis további részletek a már előbb emlitettekre vonatkozólag és mennyiségbeli többlet, további uj áldozatok, amelyek eddig egyáltalán nem voltak emlitve.

 

     JÖN A NAGY FÉNY

 

         Az a tény hogy mindkét többlet egyazon bevezetést kapja – Zot Torát – arra utal hogy a minőség és a mennyiség azonos elbirálás alá esik. Néha valóban úgy tünhet hogy csak a minőség számit és a mennyiség nem jelent igazi eredményt.

   Itt azonban a Tóra arra tanit bennünket, hogy a mennyiség is nagyon fontos lehet és végeredményben a mennyiségbeli többletből jön a minőség növekedése is.

 

    Igy van ez a zsidó emberek szivének közelitésével mennybeli atyjukhoz. Minél több zsidóval foglalkozunk, minél több embert közelitünk a Tórához és a parancsolatok betartásához – olyan zsidókat is akik egyelőre nem néznek ki "megfelelőnek" erre – annál nagyobb, hatalmasabb Fény támad, amely minőségében is nagy, és hatásos lesz.

 

Ez a Fény  fogja eliminálni a galut korlátait és elhozni az igazi és teljes megváltást-

 

                                 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése