2013. február 21., csütörtök

A ZSIDÓ TÖRTÉNELEM „PURIM”-JAI


Aki figyelmesen követte Eszter könyvének fordulatait, az észrevehette, hogy ebben nincsenek látványos csodák és természetfeletti jelenségek; a perzsa antiszemitákra nem zúdul tíz csapás és nem válik ketté a tenger, hámánt nem az égből jövő tűz emészti el, hanem a saját maga készítette bitófára kötik fel, amikor fordul a kocka. Eszter könyvének történéseiben a csoda a háttérben húzódik meg, és természetes módon jut kifejezésre. Talán ez az oka annak, hogy az egész Megillában Isten neve nincs is megemlítve.

* * *


Eszter könyve kapcsán világossá vált, hogy ha egy eseménynek nem adnak vallási keretet – elmerülhet a feledés homályában, miként egy sor eseménnyel ez meg is történt, s csupán a Megillát Táánit-ban maradt fenn ezekre némi homályos utalás.
Így, tehát, bekerült az imarendbe az „Ál hániszim” (a csodákért) c. betoldás (lásd a Sámuel imája cimü imakönyvet), mely röviden, és a Megillánál is visszafogottabban szól Hámán tervének meghiúsulásáról, s hogy Isten „végtelen irgalmában” megmentette a veszélyeztetett zsidókat. Isten neve egyébként nincs leírva, mindössze a „TE” utal rá, és a „végtelen irgalom”.

* * *


Purim az egyetlen olyan ünnep, melynek nyomán több hasonló ünnep keletkezett. Nevezetesen, ezek olyan megemlékezések voltak, melyekkel zsidó közösségek szerencsés megmenekülésüket ünnepelhették. De nemcsak közösségek, hanem nagyobb családok is Purimnak nevezték el esetenkénti megmenekülésüket egy-egy helyi pogrom során.
Érdekes jelenség, hogy ezekre az ún. magán-Purimokra a Talmudban halachikus magyarázatot találunk. A Talmud előírja, hogy ha egy magánember életveszélyből megmenekül, köteles áldást mondani. (Bráchot 54a) Hasonlóképpen a Sulchán áruchban (Orách Chájim, 686) is fellelhető e szokás előírása, Ábrahám Combiner (Mágén Ábrahám) megjegyzésében. (Uo.)
Egyes közösségekben a magán-Purim előtti napon böjtölni is szoktak – Eszter böjtjére való emlékeztetésül –, majd felolvassák, egy Megillaszerű tekercsről, a csodás megmenekülés történetét, amit Eszter könyvének stílusában szoktak megfogalmazni. Egyes helyeken a Hállél és Ál hániszim imát is el szokták mondani, valamint adományokat adnak a szegényeknek és kiadós lakomát is rendeznek, melyek nélkül nem képzelhető el zsidó ünnep.

* * *


A magán-Purimok listája hosszú, mint maga a zsidó gólesz.
Legrégebbi eseményként a franciaországi Breche városában történteket jegyezték fel, 1191-ben, annak emlékére, hogy a helyi hatóságok kivégeztek egy embert, aki pogromot szervezett a zsidók ellen, s ily módon azok megmenekültek.
A következő esemény 1200-ból származik, Perzsiából, (Siráz városa), ahol megengedték a zsidóknak, hogy – zsidók maradjanak, miután előzőleg kényszeríteni akarták őket arra, hogy felvegyék az iszlám vallást.
A kovnói hitközség 1783. Ádár hó 7-ét ünnepelte meg magán-Purimként – egy héttel a valódi Purim előtt –, mert ezen a napon adta meg a király a zsidóknak a polgári jogot. Ez egy ritka alkalom, amikor egyértelműen pozitív eseményt ünnepeltek meg.
1806. Hesván hó 4-én a bulgáriai Vidin városka zsidói menekültek meg a teljes kiirtástól. A vád az volt, hogy a város vezetőjét a zsidó orvos ölte meg.
Az újkorban, a legutolsó magán-Purimot a casablancai zsidók ünnepelték, 1943-ban, annak örömére, hogy nem következett be a feltételezett náci megszállás.
A fenti első és utolsó magán-Purim között közel száz olyan eseményt jegyzett fel a zsidó történetírás, melyben az üldöztetés vagy életveszély szerencsés megmeneküléssel végződött.
Magyar vonatkozású magán-Purimról is van tudomásunk. 1684 óta emlékeztek meg a budai zsidók az ún. budai-Purimról (Elul hó 10.), annak emlékére, hogy egy ízben megmenekültek a vérfürdő elől, bár nemsokára a császári seregek – Buda török uralom alól való megszabadulása után – nagy vérfürdőt rendeztek.
A régi Palesztinában, Erec Jiszráélban, Hebronban, Tibériásban, Damaszkuszban, Kairóban is jegyeztek fel ún. magán-Purim eseményeket, amikor is fanatikus iszlám harcosok próbálták a zsidókat hitük elhagyására kényszeríteni. Magán-Purimot természeti csapások alól való megmenekülés emlékére is tartottak. Ilyen volt a négy anconai Purim közül legalább kettő (1690 és 1775), amikor földrengéstől, ill. tűzvésztől menekültek meg.
1742-ben Leghorn zsidó közössége menekült meg egy pusztító földrengés során, csodával határos módon.
1757. Tammuz 15-én beomlott egy zsidó iskola tetőszerkezete, de senki nem sérült meg, nem voltak halottak.

* * *


Hogy milyen kevéssel beérték a zsidók, hogy hálaadó ünnepet tartsanak, mi sem jellemzőbb, mint a „veronai Purim”, amit 1607. Tammuz hó 20- n ünnepeltek. Ennek kiváltó oka az volt, hogy ezen a napon engedték meg a hatóságok, hogy azontúl a gettó kapuját belülről lehessen bezárni, ahelyett, hogy – mint addig – kívülről zárták rá a zsidókra.
Említésre méltó, hogy Svédországban, Dániában és Finnországban egyetlen magán-Purimot sem jegyeztek fel, hasonlóképp Ausztriában sem, de Prágában többet is.

* * *


Az ismert „családi-Purim” legrégebbi esetét 1309-ben jegyezték fel, amikor is Smuel Hánágid, egy rágalmazás miatt, halálos veszedelemtől menekült meg.
Hasonlóképpen a biztos halált kerülte el Hanoch Mose, a prágai Altschuler család feje, de szerencsésen életben maradt egy rablógyilkos támadása után a jeruzsálemi Rafael Mejuchász is, miként a krakkói Szegáll család is életben maradt, 1657-ben, miután egy pogrom során a folyóba vetették őket...
Az ősi Purim „utódai” sem voltak kevésbé drámaiak. Az ősi ima nyomán elmondhatjuk: „Atyánk, királyunk, tégy azok megmentésére, akik tűzbe és vízbe mentek neved megszentelésére.”

Sajnos, ez mindmáig aktuális...

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése