2013. február 9., szombat

 A HETI SZIDRA CHASZID SZEMSZÖGBŐL  TRUMÁ 2013

 

     VENNI VAGY ADNI – ADOMÁNYT?

 

    "ÉS VEGYETEK NEKEM – ADOMÁNYT" (2.Mózes, 25, 1)

 

      A szakaszt nyitó versre "És vegyetek nekem adományt", azt mondja Rási: "nekem – vagyis "a nevemre". Ez azt jelenti, hogy a Hajléknak szánt adomány kimondottan és hangsulyozottan az Örökkévalónak kell hogy legyen szánva, minden mellékgondolat nélkül.

 

Felmerül a kérdés miben különbözik ez a micve a többitől, hogy itt a Tóra hangsulyozza, hogy különleges szándék szükséges  a teljesitéséhez?

 

 A LÉNYEG A CSELEKVÉS

 

    Mégjobban aláhúzza a kérdést az a tény, hogy éppen ennél a parancsolatnál lenne logikus ha azt mondanánk, hogy itt a cselekvés a fontos és nem a szándék-

 

A Báál Sém Tov felhoz két példát arra, hogy vannak micvek ahol a lényeg a cselekvés és nem az áhitat szándéka.

 

Az egyik példa a mikveban (rituális fürdő) való alámerülés. Itt ez a lényeg – maga az alámerülés. A halacha szerint akkor is teljesitette valaki a parancsolatot, ha szándék nélkül került viz alá, vagyis egy hullám ellepte – ezzel az illető de-facto tisztának számit.

 

    A másik példa a cedáká – a jótékonyság. Itt is a lényeg a cselekvés. A nélkülöző szempontjából teljesen mindegy mi volt az adakozó szándéka.

 

    Miért van az hogy a Tóra itt hangsulyozza az adakozó szándékát – éppen a Hajlék javára történő adakozás esetében?

 

     HAJLÉK A SZIVEKBEN

 

      Mi volt a Hajlék létesitésének célja?

  A Tóra ezt úgy határozza  meg, hogy "Létesitsetek nekem egy Szentélyt, hogy bennük lakózzam" (2. Mózes, 25, 1). Rögtön felmerül a kérdés: Miért nem benne, a Szentélyben, hanem bennük? Mit jelentsen ez?

 

    A magyarázat az hogy valóban "bennük" – minden egyes zsidó lélekben.

 

     A Hajlék  létesitése erőt és lehetőséget ad minden zsidő embernek megszentelni a  mindennapi életét és abból Isten házát csinálni. Elvárják töle és lehetővé teszik neki, hogy az Örökkévalót szolgálja, nem csak amikor imádkozik, Tórát tanul vagy a parancsolatokat teljesiti – hanem akkor is amikor eszik vagy iszik, vagy mindennapos ügyeit intézi – amikor mindezt istenes módon teszi, aszerint a követelmény szerint, hogy "minden utadon ismerd meg Őt"! (Példabeszédek,3,6).

 

A Hajlék felállitása tehát lehetővé tette  minden zsidónak hogy egész mindenségét – életét! – az Örökkévalóhoz kösse, rögzitse.

 

   A SZEGÉNY EMBER FELADATA                            

                       

        Ennek fényében, ami öszeköti a Hajlék felállitásának parancsát azzal a kötelességgel hogy minden zsidó, személyében és elkötelezettségében egy isteni Hajlék legyen – meg fogjuk érteni miért mondja az Irás hogy "vegyenek nekem adományt", ahelyett ami talán nyelvtanilag helyesebb lenne hogy "adjanak" adományt.

 

     Ugyanis a jótékonyság területén van aki a cedóket adja és van aki kapja. Az utóbbi a szegény ember, a rászoruló, a nélkülöző. Aki ezt előre megfontolt szándékkal teszi – ez az aki adja az adományt. Tudja, megfontolja hogy erre a nélkülözőnek nagy szüksége van.

 

   Milyen gondolata, meggondolása, megfontolt szándéka  lehet a szegény embernek? Az hogy kenyeret visz haza a családjának?

 

   Erre és itt mondja ki a Tóra hogy a cedóke vétele – elfogadása – is Isten nevében kell hogy történjen. Ez a kényszerű és nem örömteli cselekedet, mint a szegény által az adomány elfogadása – szintén része az istenszolgálatnak!

 

         Mert nem véletlen az, hogy valaki szegény, nincstelen mig egy másik gazdag és minden földi jóban dúskál. Ez az isteni akarat megnyilvánulása: az egyik szegény mig a másik gazdag- A szegénynek tudnia kell, hogy az a tény, hogy mások kegyéből kénytelen élni – az Örökkévaló akarata, mépedig azért hogy legyen kegy – cheszed  - legyenek jó cselekedetek a világon.

 

  Amikor a rászoruló "veszi" az adományt, éreznie kell, hogy ezzel ő társává válik az isteni tervnek és  teljesiti feladatát a világon. Tehát ha összegezzük a dolgot, azt mondhatjuk, hogy nemcsak a cödoke adása hanem az elfogadása is -része az isteni tervnek és igy magának a zsidó Istenszolgálatnak.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése