2012. november 23., péntek

HETI SZAKASZ(3) VÁJÉCÉ – 2012

VENDÉGOLDAL

IRJA SLOMÓ KÖVES rabbi

 

                    Jákob és a hullámvasút

„Az élet olyan, mint egy hullámvasút.”


Ádám rendkívül sikeres üzletember volt. Amihez csak hozzányúlt, arannyá változott. Mindenben szerencsére lelt. Gyönyörű családja, óriási vagyona, a közéletben elismert helye boldog emberré tehette volna. Egy szép reggelen mégis behívta titkárnőjét, és a következő utasítást adta:


-    Huszonnégy órán belül minden vagyonomat tegyétek pénzzé és vegyetek gyémántokat. A drágaköveket tegyétek be egy bőröndbe, azt vigyétek ki a főtérre és hagyjátok a tér közepén.
Két nap múlva a titkárnő kopogott az ajtaján:
-    Igazgató úr! Megtettük, amit kért. A bőröndöt elhelyeztük a város legforgalmasabb terén, benne a milliárdos értékű drágakövekkel. Mi a további teendőnk?
-    Holnap térjetek vissza a helyszínre – mondta Ádám – és nézzétek meg, hogy ott van-e még a koffer a vagyonommal!

Másnap hüledezve tért vissza a titkárnő, kezében a súlyos bőrönddel:
-    Tisztelettel jelentem főnök úr, hogy a bőrönd érintetlen. Hihetetlen, de a forgalom ellenére senki nem nyúlt a kofferhez. Az emberek, mintha észre sem vették volna, úgy mentek el a bőrönd mellett. Hihetetlen szerencsénk van.
Ahogy Ádám meghallotta a jó hírt,  elszomorodott, majd zokogni kezdett.

Teltek múltak a hónapok és az évek, és egyre egyértelműbbé vált, hogy Ádám szerencsekereke megfordult. Sem az üzletben, sem a közösségben nem volt már olyan sikeres. Egymás után hozta a szerencsétlen döntéseket és csúszott egyre lejjebb a ranglétrán. Gazdasági sikertelensége családi életére is rányomta a bélyegét, így bizony az is megromlott. Nem kellett hozzá pár év és a nagysikerű, mindenható Ádámból  földönfutó koldus lett. Semmije, se pénze, se családja, se elismerése nem maradt

.
Egy nap a nyilvános fürdőben még az utolsó pár nadrágját is ellopta valaki. Ahogy Ádám visszatért a kispadhoz az öltözőben és felfedezte leglényegesebb ingóságának hiányát, önfeledt örömtáncra perdült és éneklésben tört ki. Aki csak látta, azt hihette, hogy teljesen elment az esze: „Mi történt veled, Ádám?” – kérdezték. „Amikor olyan szerencsés voltál, hogy a teljes vagyonodat kockára tetted és az érintetlen maradt, akkor zokogtál. Most pedig amikor az utolsó pár nadrágod is elveszett, örömtáncot lejtesz?!”

„Az élet olyan, mint egy hullámvasút.” – felelte Ádám – „Amikor olyan szerencsés voltam, hogy a teljes vagyonom érintetlen maradt a legforgalmasabb utca közepén, tudtam, hogy innen már nincs feljebb. Innen már csak lefelé tarthat az utam. Most viszont, amikor semmim sem maradt, sőt még a nadrágom is elveszett, most örülök, mert bizony innen már csakis felfelé mehetek.”
                                                                           •••
Mit ér az atyai áldás, ha minden rámegy?


Hetiszakaszunkban Jákob elindul otthonról. Egészen pontosan nem is elindul, hanem valójában elmenekül, hiszen nem akarja magát kitenni Ézsau fivére haragjának. Boldog volt-e Jákob, amikor szaporán szedte lábait, el a Szentföldről, Hárán felé? Bizonyára igen, hiszen tarsolyában volt az atyai áldás, amit furfanggal és merészséggel elcsalt idősebb testvére elől. Ugyanakkor az is lehet, hogy mégsem….

 Hiszen ha jobban belegondolunk, az atyai áldáson kívül elég üres volt jámbor ősatyánk erszénye. Ahogy évekkel később visszaemlékezik Jákob: „botommal vonultam át ezen a Jordánon” (1Mózes 32:11.). Lehet, hogy mégsem volt olyan boldog és nyugodt? Valószínűleg teli volt kétségekkel: hogy fog tudni zsidóként és emberként helytállni a vad idegenben, Haranban, „Isten haragjának helyén” (Rási, Uo. 11:32.)? Lehet, hogy mégsem volt üdvös Ézsau kicselezése, és az atyai áldás helyett csak átok fogja érni, hiszen így nem sokkal az áldás után, nemhogy nem látszik teljesülni Izsák atyai ígérete, nemhogy nem lett „ura nemzeteknek és népeknek”, nem kapott „gabonát és mustot” (Uo. 27:28-29.), hanem - épp ellenkezőleg -  nincstelen földönfutó lett?! Hogyan fog tudni így semmi nélkül házasodni és családot alapítani?

A létra és az angyalok


Ezekkel a feltételezhető kétségekkel telve, a Szentföld határába érve, Jákob lehajtja fejét: 
„Elérkezett egy helyre és meghált ott, mert lement a nap, vett a helység köveiből és feje alá tette; és lefeküdt azon a helyen. És álmodta, hogy íme létra van állítva a földre, teteje pedig az eget éri; és íme, Isten angyalai föl és alá járnak rajta. És íme, az Örökkévaló állt fölötte és mondta: Én vagyok az Örökkévaló, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene és Izsák Istene; a földet, melyen te fekszel, neked adom és magzatodnak. És magzatod lesz, mint a föld pora és kiterjeszkedsz nyugatra és keletre, északra és délre, és megáldatnak általad a föld összes nemzetségei, meg magzatod által. É s íme, én veled vagyok és megőrizlek, bárhol jársz és visszahozlak erre a földre, mert nem hagylak el, amíg meg nem tettem, amit neked mondtam. És fölébredt Jákob az álmából és mondta: Valóban az Örökkévaló van ezen a helyen és én nem tudtam. Félt és mondta: Milyen félelmetes ez a hely; nem más ez, mint Isten háza és ez az ég kapuja.” (1Mózes 28:11-17.).


Kik ezek az angyalok, akik le-fel másznak a létrán? És milyen jelentősége van ennek Jákob jövője szempontjából?  

A középkori reneszánsz zsidó bibliakommentárok egyik legnagyobbika  – amúgy V. Alfonzó portugál király kincstárnoka – Don Jichák Abarbanel (1437–1508) szerint (Vájécé, 12.), éppen Jákob fent említett kételyeire volt válasz a létra látomása. Isten  nagyon fontos üzenetet tolmácsolt Jákobnak és általa mindannyiunknak, akik ősatyánk történetét olvassuk:

 

 „Az élet olyan, mint egy létra.” „Egyszer lent, egyszer fent” – ahogy a magyar mondás tartja. „Nem kell megijedned, Jákob! Még ha nem is rögtön látod az atyai áldás teljesülését, s még ha az ígérettel szöges ellentétes is van pillanatnyi sorsod: tudd, hogy életed minden pillanatát egy-egy angyal kíséri. Angyalok, Isten küldönceinek ezrei vannak melletted, és bizony ezek az angyalok le-fel mennek azon a bizonyos létrán, Jákob létráján. Ahogy ők le-fel mennek, úgy változik a te életed folyása, a te pillanatnyi szerencséd is. De ne ijedj meg, mert ennek a létrának »a teteje az égig ér«: sem utad, sem viszontagságaid nem hiábavalók. Ez az út az Égig, Istenhez vezet.” 


Jákob álma s a létra-történet tanulsága mindannyiunk számára megfontolandó.  Az életutunk során tapasztalt nehézségek mögött ott van az isteni létra, rajta az angyalokkal. Így még ha egy áldáson kívül semmi sincs a tarsolyunkban és még maga ez az áldás is csak arra volt elég, hogy menekülnünk kelljen saját testvérünk elől, akkor se csüggedjünk, mert lehet, hogy ez éppen annak a jele, hogy angyalaink elindultak felfelé. 


Ahogy egy régi zsidó mondás tartja: Az igazán hívő ember nem bízza el magát, ha nagyon jól megy, és nem is esik kétségbe, ha katasztrófa éri.



Fel az Égbe – apró lépésekkel


Mindezek mellett van ennek a létrának még egy komoly tanulsága. Ez pedig az apró lépések taktikája. Figyeljük csak meg, hogy Jákob létráján az angyalok lépkednek. Nem szárnyalnak. Pedig köztudott, hogy az angyaloknak vannak szárnyai… Az Égbe vezető létrán nem lehet és nem is szabad repülni, csakis apró de határozott léptekkel kell haladni.
Hányszor halljuk, hogy „nem, ezt nem csinálom, mert nem lennék őszinte”, „nem jövök zsinagógába mert nem vagyok vallásos”, „nem imádkozom, mert nem vagyok hívő”, „nem adakozom, mert nem vagyok jószívű”. Pedig nem kell, hogy „az” legyél, nem is válhatsz „azzá” egy nap alatt. Az „Égbe” nem röpít sugárhajtású repülő, oda csakis egy sokfokú létra, Jákob Létrája vezet.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése