2012. április 18., szerda


HAMISAN KONG A VÉSZHARANG...

Szabó György: a Mazsihisz eljárása nem etikus

vendégoldal

 

Veszélybe került az idős, beteg holokauszttúlélők ellátása Magyarországon – kongatta meg a vészharangot a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz).

 

Mint írták, az ügyben Orbán Viktor segítségét kérték. A szervezet, közleménye szerint, elsősorban a Berlinből érkező összegekből, a Conference on Jewish Material Claims Against Germany által biztosított források felhasználásával, a Magyarországi Zsidó Szociális Alapítványon keresztül azoknak az idős zsidó embereknek, akik házi gondozásra és egyéb támogatásra szorulnak, folyamatos szolgáltatást nyújt.

Hozzátették, vita bontakozott ki a magyar kormány által a holokauszttúlélőknek biztosított, a 2011. évre járó 2,8 millió dollár átutalásával kapcsolatban, mivel a külföldi szétosztást lebonyolító Claims Conference által benyújtott elszámolást a kormányzat nem fogadta el, ezért nem engedélyezi az összeg részükre történő továbbutalását.
 

A Mazsihisz szerint pedig a szervezet ennek nyomán közölte, ha az összeg nem érkezik meg a számlájára, májustól csökkenti vagy felfüggeszti a magyarországi holokauszttúlélők támogatásának forrásául szolgáló pénzek továbbítását.

„A Mazsihisz, illetve a Claims Conference lényegében két, egymástól független dolgot mos össze. Bár mindkettőben közvetítőként érintett a külföldi szervezet, a szociális juttatások esetében a német kormány utal rajta keresztül a Mazsihisznek, illetve alapítványának, míg a kárpótlásoknál a magyar államtól származó támogatást juttat a magyar származású, külföldön élő holokauszttúlélőknek. Csakhogy ez utóbbi ügyében a Claims mindmáig nem tudott hitelt érdemlő elszámolást adni az utalásokról, ami pedig minimálisan elvárható lenne” – mutatott rá lapunknak Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közapalítvány kinevezett elnöke, aki nem tartja etikusnak, hogy a Mazsihisz a tényeket valótlan színben tünteti fel, miközben a kormány mindent megtesz azért, hogy az érintettek megkapják a nekik járó kárpótlást. „Ez az itthon élők esetében már januárban megtörtént” – emlékeztetett S
zabó György.

 

(KD, Magyar Hirlap)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése