2011. november 21., hétfő

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG


EGY SAJTÓH IBA    KARRIERJE

 

      Most, hogy az adjunktus eltünt a mazsihisz-honlap pénteki viccrovatából, ahol pállott élceit sütögette és helyét egy egykori neológ rabbi tölti be, azokból az időkből amikor még zsidókból próbált a "ferencjóska" rabbikat képezni – gondolni lehetett , hogy ezzel a dolog kerékvágásba lendült és a szerkesztő-hölgy tyúkesze nem lesz hétről hétre próbára téve.

 

    Igenám, de senki nem számolt a nyomda ördögével, aki főleg akkor túlórázik, amikor héber (vagy más, nem-magyar) szöveggel van dolga. Igy lettünk szenvedő tanui az elmult pénteken egy új héber szónek, illetve fogalomnak, amely a jó cselekedetek gyakorlását úgy hivja hogy - - - GMILUT   C S E S Z E D.

   

 Ha valaki nem hiszi, itt az idézet:

 

"Ugyanis "gömilut cseszed", a jó cselekedetek gyakorlása a zsidó hit, a zsidó vallás alaptétele. "Három dolgon áll a világ: a Tórán, az imán és a jó cselekedeteken" .(Ávot tract. 1/2). Az utóbbi számít a legfőbb értéknek. A Talmud hangsúlyozza, hogy nagyobb érték az, ha az ember saját kezével teszi a jót, mintha azt csak pénzével, adományával tenné."

 

     Persze ez nem más mint sajtóhiba, a nyomda ördöge és nem több mint buta kekeckedés lenne ezt egyáltalán emliteni – ha nem tudnánk honnan ered, hol ringott a hiba bölcsője.

 

Na hol? – kérdezi a nyájas – ki találta ki ezt a szép héber szót, hogy c s e s z e d?

 

Hogy ne találgassunk sokat: ez "Részlet Menáchem Meron: Az élő Biblia című könyvéből", amely az orzse honlapján jelenik meg évről-évre, szüntelen körforgásban, mint egy ringlispil. Onnan vétetett át a cseszed és nincs kizárva hogy magában a könyvben és igy jelenik meg.

 

   Ilymódon a butus sajtóhiba nem kis karriert futott be és nincs halvány remény sem hogy valaha kijavitják, mivel a szerk. kocsis szerint "ki olvassa ezt" és "kit érdekel ez"?

 

    Egyébként ugyanazon cikk végén helyesen áll, hogy "cheszed sel emet" vagyis cheszed és nem  cseszed és ha a szerk.hölgy végigolvasta volna az átvett szöveget, valószinüleg észre is vette volna- hiszen annyira nem buta a lelkem – dehát ő nem szokott a Mazsikeben ilyen avitt szövegekhez és nem köteles elolvasni, elég ha átveszi őket.

        

                                                                * * *

                      

    És mégis van értelme a mazsi(nem)hisz honlapjának. A feldmatyi diktatura ellenére leirják, legaláb egyszer egy héten, hogy zsidóknak szombatot kell tartani, nem szabad munkát végezni, még "frissiteni" sem. Ezt annakidején, amikor egy szombatszegő rabbi kezében volt a honlap – nem irták. Meg azt sem hogy szombaton nem szabad utazni.

 

    NYOMULNAK, NYOMULNAK,,,

 

       Magát a kifejezést, ebben a relációban (chábád), még a lefokozott és obsitolt táborszernagy találta ki anno, amikor feltüntek pesten az első fiatal rabbik, akik példátlan arroganciájukban arra vetemedtek, hogy még a Rási betüket is ismerték, de a cukrászatban nem nagyon ismerték ki magukat.

 

    Most a fogalom elérkezett a neoHacsek (és Sajó) rov-atkához, és szemléltetően mutatja be a magyarországi chábád mozgalom húsz esztendős tevékenységének állomásait, főleg azon szomorú tény fényében, hogy a kiöregedett alma-mutter már nem képes rabbikat szülni. Legalábbis – zsidó rabbikat nem.

 

    Már többször elmeséltük, de még mindig aktuális: Amikor Lewin (fő)rabbi elhunyt, a politbüró kiadta az ukázt, sürgősen keresni valakit, aki minden szempontból megfelel.

 

A feladatot egy olyan Abramovits kapta (érdekes: az orosz komcsi zsidók miért nem oroszositottak?Miért maradt Sztálin sógóra Kaganovits Lázár?) aki ismerte a szempontokat. Egy idő mulva jött és beszámolt, előbb a jewszekció (az ottani Miok) ülésén majd a politbürónak:

 

-         Minden rendben, elvtársak, találtam valakit aki minden szempontból megfelel, ha csak egy pici szépséghiba - - -

 

-         Mi lenne az? – kérdezte a szovjet Révai elvtárs, mivel az egyházügyek az agit-prophoz tartoztak és ő személyében is "érintve" volt (akkoriban a körülmetélés még csalhatatlan jel volt) – mi lehet a baj, ha ninden szempontból megfelel?  - - -

 

-         Az illetó – nem zsidó – mondta a soros Abramovits - - -

 

Nem áruljuk el  hol jelenik meg az új H.and S. rovat és főleg hogy ki irja. Legyen elég ha megjegyezzük, hogy belőle élethübben rajzolódik ki a mai magyar "zsidóság" profilja, mint az Új Élet  évi 22X8 oldalából.

 

        13.000 ÷ 325 háztartás(=500 zsidó) = 13.500. SKAJACH! 

 

             A tiz évvel ezelőtti  népszámláláson 13.000 (azaz 13 ezer) magyar állampolgár vallotta magát zsidónak. Igaz, akkor a mazsihisz kussolt mint az a bizonyos - - - - a füben, nem csinált és nem engedett propagandát csinálni, hogy a zsidó maradjon zsidó, ne féljen és ne szégyelje magát – de ez már a multé.

 

    Most az elnökelvtárs belátta, hogy akkor tévedtek( persze nem ő, más) és most nagy kampány volt, egy teljes hónapon keresztül, hogy "légy az ami vagy" és az eredményt a legutóbbi Új Élet közli, a hir fontosságának megfelelően, a cimlapon.   

 

"Népszámlálás  után" – szerénykedik a cim, amelyben egy Répás nevü valaki, feltehetően funkci, közli a nagy szenzációt: nyolc nap alatt (ennyi idő állt rendelkezésre októberben, persze "a zsidó ünnepek miatt") 325 háztartásnak, vagyis "közel 500 hittestvérnek", tudtak segiteni  és ezzel "az adatszolgáltatási  kötelezettséget biztositani".

 

Igy aztán hadd reméljük hogy az eredmény nem lesz kevesebb mint legalább13.500, vagy "közel ennyi". "Kemény munka volt – irja Répás – de megérte". Most aztán be lehet nyujtani a számlát a kormánynak...

 

     Megjegyzendő, hogy ezt a szégyenletes impotenciát bevalló tényt az Andi-honlap a mai napig nem közölte. Ennél több esze van. De mi történhetett az első emeleten? Csak nem felső kézirat érkezett a harmadik emeletről? וקורח שפיקח היה, מה ראה לשטות זו? És ki az a Vámos György, aki Fónagy dicséretét zengi, közvetlenül a népszámlálás répása alatt? Csak nem---?

 

  Megáll az ész (már ahol van).

 

ARÁNY, ARÁNY - - -

 

     Egy A HÚSZBÓL – ez az arány. Vagyis  húsz U.É. hasábból egy. Mennyi is az? Hány százalék? Tessék csak kiszámitani.

 

    Ennyi  a Mazsihisz hivatalos lapjában a zsidó vallás jelenléte. A többi blabla, sületlen politika, sóázás, kártérités, nosztalgia és bocizás. Tükrözi ez azt a mai magyarországi "zsidóságot", amelynek arcképét viseli?

 

     Tükrözi.

 

      Sajnos.

    

   Csoda akkor ha csak  alig több mint 10% meri magát zsidónak vallani?

 

Nem csoda.

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése