KI VEHETI IGÉNYBE A
JÓTÉKONYSÁGOT?
"Ha lesz közötted nincstelen szükölködő, testvéreid közül, valamelyik lakóhelyeden, az Országban amit az Örökkévaló ad neked – ne légy keményszivű és szűkmarku szegény testvéreddel. (Hanem) nyisd ki a kezedet (vagyis légy bőkezű) és adj neki kölcsönt amikor és amennyire szüksége van. - - -
Adva adjál neki (vagyis adj szivesen) és ne essék rosszul neked amikor adsz, mivel ezért áld meg téged az Örökkévaló minden munkádban és minden vállalkozásodban. Mert nem fogy ki a nélkülöző az országból, ezért parancsolom neked, hogy légy bőkezü az Országodban lévő szükölködőkkel szemben". (5 Mózes, 15, 7-11).
Már beszéltünk többször a Tóra szocializmusáról , melynek a parancsolatokban kifejezett mechanizmusa, nem engedi a nincstelent elesni. Az ókori Izraelben, békeidőben, nem voltak koldusok és nem találtattak éhező emberek. Voltak nincstelenek, akiket a Tóra parancsolatai "tartottak el", vagy a fejlett kamatmentes kölcsön-rendszer segitségével, amely lehetővé tette, hogy a kiskereskedők, házalók stb. ne menjenek tönkre, vagy a jótékonyság (Cödáká) tapintatosan gyakorolt módszerével.
Az állam, amit a király testesitett meg, nem foglalkozott ezzel, nem voltak szociális segélyt nyujtó hivatalok, amelyek kezén eladminisztrálódott volna az erre a célra szánt pénz. Csak nagy szárazság/éhinség idején volt a király, vagy a szellemi vezető (mint Jehuda, a Fejedelem az i.sz. második évszázadában) kénytelen megnyitni az állami magtárakat, hogy élelmezze a rászorúlókat.
A Tóra hivatalosan kölcsönről beszél – zálog ellenében adott kölcsönről – de a szövegből nyilvánvaló amit Rási a Szifré alapján itt mond: "Ha nem akar adományt elfogadni – akkor add neki kölcsön formájában."
A kölcsön elengedését a Tóra minden hetedik (Smita) évben előirja, de nem tiltja, hogy a kölcsönző bármikor elengedje azt, ha látja hogy a szűkölködő helyzete nem javult.
***
Itt a Tóra egy közbevetett mondatban figyelmeztet: nehogy valaki a hetedik év közeledtével, megtagadja a segitséget, abból kiindulva, hogy mindjárt itt a kölcsönelengedés éve és ilyenkor "nem érdemes adni". Mert a szegény, mást nem tehetvén, Istenhez kiált és ez neked véteknek lesz felróva. Hanem? "Adva adjál..."
A dupla "adj" igét, Bölcseink úgy értelmezték, hogy "akár százszor is" (Szifré, Dvárim, 117). Vagyis ne mondja az ember ha pénzt kérnek tőle hogy "már adtam erre a célra" , vagy "adtam már eleget", hanem adjon és ujra adjon. A zsidó bölcselők gyakran hangsulyozták, hogy a jótékonyság egyenes arányban van az ember jövedelmével. Minél többet áldoz jótékony célra – annál jobban gyarapszik vagyona.
A dolog elvi alapja a tizedek rendjében található. Az ókori Izraelben az emberek adományt adtak a kohanitáknak és tizedet a levitáknak és a szegényeknek. Erre mondja a Tóra "Tizedelve tizedelj...! (5. Mózes, 14, 22) és Bölcseink egy nyelvi bravur segitségével, ezt úgy értelmezték hogy "Tizedelj – hogy meggazdagodj!" (Táánit, 9a). (A drus alapja: a "tized" és a "gazdagság" azonos betükből, illetve szótőből ered: Á.S.R).
Izrael utolsó prófétája, Máláchi, kesztyűt dob a népnek: Hozzátok be a tizedeket a megtárakba- - - és tegyetek engem próbára: (hogy) megnyitom az ég csatornáit és bőséges áldást árasztok rátok..." (Máláchi, 3, 10). Istent tilos próbára tenni. Azonban, ebben az egy dologban szabad: ha a tizedeket megfizetik és ezzel biztositják a leviták és kohaniták megélhetését - akkor jön a megigért bőség.
***
Mivel a jómód és ellentétben vele a szegénység – nincsenek körülhatárolva és a fogalom relativ – Bölcseink a Talmudban és nyomában a Sulchán Áruchban megállapitottak bizonyos határokat. Meddig "nincstelen" valaki olyannyira, hogy igénybe veheti a cödáká szolgáltatásait? Ha valakinek van 200 zuz (korabeli pénz, nem tudjuk pontosan milyen értéket képvisel ma) – akkor már nem vehet a jótékonyságra elkülönitett pénzből. Ezzel szemben egy jobb napokat látott zsidónak, aki elszegényedett, de hozzá van szokva hogy magas szinvonalon éljen – "adnak akár egy lovat is hogy lovagoljon és egy szolgát aki szalad előtte és kiszolgálja" (Ktubot, 67b). Ezzel szemben a talmud maximálja a cödáká térfogatát, mondván, hogy egy ember ne osztogasson el jótékony célra többet mint vagyonának egy ötödét (Ktubot, 50a.és 67b)
Egyszer egy vallásos, haszid zsidóról "kiderült" hogy többet, sokkal többet "pazarol" (a Talmud ezt a kifejezést használja!)a megengedettnél. A felelőségre vonásra válaszolva, azt mondta: ha az égi biróságon majd csak ezt fogják ellene felhozni, tudni fogja, hogy helyzete jó...
Maimonides megállapitja, hogy egy nélkülözőnek, aki nem akar adományt elfogadni, olymódon kell segiteni, hogy kvázi kölcsönt nyujtanak neki és azután "elfelejtik" kérni hogy téritse meg a kölcsönt. A Chinuch könyve idézi Maimonidést, aki azt mondja hogy "nem láttam és nem hallottam egy városról, ahol lett volna akárcsak egy tizfőnyi zsidó közösség és nem volt benne cedáká pénztár.". Ez egyfajta doboz volt, amiben mindenki tett bele pénzt, senki nem tudta hogy ki és mennyit, hogy aki kapja, ne szégyenüljön meg. A pénzt erre a feladatra kinevezett feddhetetlen életü emberek osztották ki a nélkülözők között. Már a Talmud lefektette az alapelveket, ami a cedáká-pénz gyüjtését és elosztását illeti: Nem kevesebb mint két ember gyüjt és nem kevesebb mint három ember osztja a pénzt , hogy a folyamathoz a gyanunak még az árnyéka se férhessen.
A cödáká törvényei szerint, még egy olyan nincstelen, aki a cödákából él – is köteles cödákát adni, ha vannak nála is szegényebbek. Ezzel szemben a halacha alkalmaz egy megkötést: a szegénynek adni kell "szükségletei fedezésére", de senki nem köteles megváltoztatni státusát szegényről gazdagra.
***
Az idők folyamán a cödáká (jótékonyság) fogalma kiterjedt és elterebélyesedett. Ma nemcsak az egyén anyagi megsegitése, a szó szoros értelmében vett megélhetése, számit cödákának, hanem egyes nevelési és népjóléti intézmények fenntartása (mint vallásos zsidó iskolák, jesivák, betegsegélyzők, stb) is. Ma drága gyógyszereket vásáról egy erre specializálódott szervezet, mig egy másik szegény lányokat segit kiházasitani, vagy egy szülőnő szülésutáni szanatóriumát finanszirozza. Mindez a cödáká gyüjtőnév alatt.
"Jótéteményt (cödáká) gyakorolt az Örökkévaló Izraellel (vagyis a zsidókkal"), azzal hogy szétszórta őket a népek között..." (Pszáchim, 87b) – mondja egy Talmud bölcs. Az általános magyarázat keserüen pragmatikus: mi ebben a "jótétemény" (cödáká)? A válasz az, hogy ha a gójok gyilkolják a zsidókat Europában, akkor megmenekülnek Ázsiában és Amerikában. Erre mondta Káliser rabbi, a vallásos cionizmus egyik vezéralakja: Ez nagyon biztató és vigasztaló, de meddig lehet a cödókeból élni?...
***
A Chinuch szerint a cödákát "örömmel és jó szivvel" kell gyakorolni. Könyvében, amelyet kvázi fiához addresszált, azt irja többek között: "ne gondold fiam, hogy a jótékonyság csak azokra vonatkozik, akiknek nincs mit enniük, vagy nincs egy ruhájuk amit felvegyenek". A jótékonyságot néha egy tehetős ember is élvezheti – mondja a Chinuch – például, ha idegenben van, vagy beteg, vagy nincs nála pénz (vagy csekkfüzet, illetve kredit kártya) stb. Chinuch konkluziója: gyakran egy jó, vigasztaló szó, is cödákának számit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése