OTNIÉL BEN KNÁZ : 8 – 40
Mint már volt alkalmunk emliteni, minden ellenkező hiedelemmel szemben Jósuá nem fejezte be a honfoglalást. Maradtak itt-ott nem pacifikált területek, idegen népek lakta gócok, enklávák, amelyeket ezidáig nem sikerült elfoglalni. Jósuá ugyan "sokat (sokáig háboruzott" ( Jos, 11, 18), amit bölcseink fel is róttak neki, hogy "húzta az időt", mert tudta, hogy a feladat befejeztével meg fog halni – de nem sikerült felszabaditani az egész országot, az igért határokon belül..
Itt előttünk egy további fázis az Ország elfoglalásában. Ez még a "vének" uralma alatt történik, akik Jósuá halála után vezették a laza törzsi keretben vegetáló országot. Nincs király, nincs központi hatalom, mindenki azt teszi amit jónak lát. Azonban – hangsulyozza a szerző – a vének uralma alatt a nép hű maradt az Örökkévalóhoz "mivel látták az Örökkévaló minden nagy tettét, amit Izraelért véghezvitt" ( Jósuá, 24, 31 és Birák, 2, 6).
***
Jehuda hadjárata sikerrel járt: megverték Bezek királyát és elfoglalták a Kánááni és a Perizi országrészeit. Jeruzsálemet is bevette Jehuda, de nem
pacifikálta, hanem felégette. Később a jebusziták ujból megvetették lábukat Jeruzsálemben és csak Dávid idejében űzték ki őket onnan, véglegesen.
Innen Jehuda törzse tovább ment hogy elfoglalja Hebront, az óriások városát, amit azelőtt Kirját Árbának hivtak. A Jehuda törzsbeli hadak élén az ismert Kálév ben Jefune állt, aki kihirdette, hogy aki elfoglalja Kirját Széfert, neki adja leányát, Áchszát, feleségül. Kálév kisöccse, Otniél ben Knáz (testvérek voltak egy anyától, de nem egy apától), elfoglalta és megkapta Áchszá kezét.
Itt emliti az Irás elöször Otniél nevét, akiből később Izráel első birája lett.
Otniélról az Irás nem sokat árul el, de a Midrások kikerekitik a képet. Van aki Náchsonnal, Áminádáv fiával, cseréli fel Otniélt ("Széder Hádorot"), aki odaadásának (Ő ugrott elöször a tengerbe, amikor a zsidók menekültek az őket üldözö Egyiptomiak elől) köszönhette, hogy ő lett az első biró Jósuá után. Itt. még Josuá életében, Otniél kezdeményezte Jehuda törzsének honfoglalását és javára irták Kirját Széfer bevételét. Azt is mondták róla, hogy nagyon jó feje volt, sok Tórát tanult és ő volt az, aki Jósuá első idejében, Mózes gyászperiódusának végeztével, "visszahozott" (vagyis restaurált) többszáz halachát, amelyek feledésbe merültek a gyász miatt.
(Emlitsük már itt meg, hogy a Midrás-Bölcsek képzeletében a Birák egytől-egyig nagy Talmid-Cháchámok (chalachista tudósók) voltak, akik vallási biróságok (Bét Din) élén állottak és a népet oktatva elől jártak a vallás tanitásában és betartatásában. Ez a legtöbbször gyökeres ellentétben áll azzal, amit és ahogy a Psát a Birákat elképzeli és bemutatja).
A Midrás igen szemléltetően mutatja be a szellemi kapcsolatot Otniél, a szabaditó biró, és Jósuá a honfoglaló között: "Mielőtt leáldozott volna Jósuá napja, már fennen ragyogott Otniél napja" (Brésit rábbá, Noách, 2), ami azt sugallja hogy nem volt vákum: Otniél már Jósuá utolsó éveiben-napjaiban is tevékenykedett; akárcsak Jósuá Mózesnál; nem véletlenül lett ő az első biró..
Az egyetlen , Otniéllal kapcsolatos, személyes vonatkozásu epizódot kétszer is elmondja a Biblia: Itt (a Birák könyvében) és még előbb, Jósuá könyvében( Jós. 15, 17-19 ). Amikor Otniél jött, immár feleségével, Áchszával (ami héberül ékszert jelent) elbúcsuzni Kálévtól, az látta hogy lány sugdolózik férjével és megkérdezte: mi az, valami baj van? Mint kiderült, a lány arra próbálta rávenni ("uszitani) férjét, kérjen apósától, aki bátyja is volt, valami jobb birtokot, mint ami kaptak, mert az túl "száraz" és nem termékeny. Szószerint: "Ha egyszer a Negevet (Izrael déli, csapadékmentes részét adtad nekem (vagyis oda adtál férjhez), akkor adj nekem forrásokat is". Kálév nekik adta a Felső és az Alsó forrásokat" (Birák 1, 14-15).
***
Könyvünk a Birákról és korukról szól, de nem szándéka a Birák könyvét részletesen magyarázni-értelmezni. Ennek ellenére, az összefüggések megértéséhez, szükség van az események folyamatos regisztrálására, a teljesség igénye nélkül. Igy tehát, Jehuda harcai és sikerei után (elfoglalták Gázát és a később filiszteus uralom alatt lévő területeket), a József törzsbeliek elfoglalták Bét-Élt (a korábbi Lúzt) egy áróló segitségével, aki megmutatta nekik, honnan lehet a várost megközeliteni és bevenni. Az illetőt és családját jutalmul szabadon engedték, azt meg elment északra (a mai Sziriába) és ott várost alapitott, amit elnevezett szülővárosáról Lúznak.
Itt jön egy lista azokról a törzsekről – és helyekről – amelyeket nem sikerült a honfoglalás során elfoglalni. Példa erre Menasse törzsek , amely nem foglalta el Tánáchot, Bét Sáánt és Meggidót – és az ott lakó kanaániták helyükön maradtak, bár az idő folyamán évi sarcot kellett fizetniök az izraelieknek. Efrájimnak nem sikerült elfoglalni Gezert és Zvulun nem "örökölte" Kitron és Náhálál lakósait, bár adófizetőkké tették őket. Áser törzse sem foglalta el Akkót – az ősi kanaánita kikötővárost - sem Zidont, stb – és ennek eredménye az lett, hogy a nagy területet kapott Áser törzse kisebbségben élt törzse területén, a kanaánita többség közepette. Ugyanez történt Naftali törzsével is, amely szintén kisebbségben élt birtokán. Az emoriták Dán törzsét nyomorgatták, olyannyira hogy egy részük arra kényszerült, hogy másutt, északon, keressen magának birtokot (lsd Birák, 18. fejezet).
Hat törzset emlit itt a Birák könyvének szerzője, amelynek nem sikerült a honfoglalást teljessé és véglegessé tenni. Az egyetlen konkrét ok, amit a Biblia emlit, nem is egyszer, az a kanaániták technikai fölénye ( a "vasszekerek", a kor tankjai), de ez nem lehet egyetlen oka a totális kudarcnak, amely végső fokon megkérdőjelezte a honfoglalást és alapja lehetett annak a szellemi renyheségnek, ami a Birák korát jellemezte
Amit több hagyományos kommentátor szövetségkötésnek nevez – az a héber törzsek koegzisztenciája a leigázott és adófizetővé tett kanaánitákkal, akik "nem örököltek", vagyis nem űzték ki az őslakó kanaánitákat, ahogy azt a Tóra megparancsolta, hanem megelégedtek azzal, hogy azok hűbéri adót fizetnek.
* * *
Erre reagált (a Birák könyvének második fejezetében) "az Örökkévaló angyala" (vagyis egy próféta) aki Gilgálból jött fel, egy bizonyos helyre amit Bochimnak (sirók vagy siratók) neveztek és éles hangon figyelmeztette a népet a hűtlenségre, ami abban nyilvánul meg hogy békejobbot nyujtanak a pogány népeknek és nem űzik el őket, ahogy azt a Tóra elvárja. Ez az "angyal" (a Midrás szerint ez Pinchász, a főpap volt) ezt mondta nekik az Örökkévaló nevében:
"Kivezettelek benneteket Egyiptomból és behoztalak erre a földre, amelyet esküvel igértem atyáitoknak és azt mondtam: nem bontom fel szövetségemet veletek soha. Azonban ti se kössetek szövetséget ennek a népnek a lakósaival, romboljátok le oltáraikat. Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Hogy tehettétek ezt? Azt is mondtzam: nem űzöm el őket előletek, hadd legyenek (mint a bogáncsok) oldalatokban, isteneik pedig legyenek nektek csapdául."
"Amikor az Örökkévaló angyala ezt mondta – a nép hangos sirásra fakadt, ezért nevezték el azt a helyet Bochimnak - - -" (Birák, 2, 1-5).
Többen, köztük Abarbanel is, felteszik a logikus kérdést: Mikor történt ez? Mikor jött ez az angyal/próféta/Pinchász és mondta amit mondott? Nem logikus hogy Jósuá életében, vagy akár az őt követő "vének" idejében, mert akkor a nép még nem tért le az útról, nem hódolt be a környező népek bálványkultuszának. Ha nem üzték ki a pogányokat, ez azért volt, mert nem állott módjukban.
Innen hogy valószinű a feltevés, hogy ez abban a szürke periódusban történt, amikor már nem élt senki azok közül, akik a Szináji jelenés szem és fültanui voltak (gyerekként)és megélték Jósuá csodálatos haditetteit. Amit tudtak – az irott malaszt volt csupán és a nép egyre jobban érezte magát a kanaániták körében. Jehuda Elicur, a Dáát Mikrá (magyarszármazásu) kommentátora szerint ez a jelenés Debóra és Barak háboruja után történt és nem az irás kronológiája szerint.
Tulajdonképpen itt kezdődik ek a Birák könyve, anely felsorolja a népeket, amelyek elnyomták Izraelt, miután az megszegte az isteni Szövetséget és a birákat, amelyek alkalomadtán megmentették a népet az idegen elnyomás alól. Ennek a körforgásnak csak Sámuel idejében szakadt vége. Itt a Birák könyve maga foglalja össze ezt a körforgást, melynek egyetlen, máig is naprakész tanulsága az, hogy a zsidók nem tanultak történelmükből és nem vonták le a konzekvenciát abból ami velük történik. Ez , a máig is érvényes és aktuális megállapitás, igy hangzik a Birák könyve szerzőjének tollából:
"És Izrael fiai azt tették, ami rossz az Örökkévaló szemében, mivel a Báálokat imádták. Elhagyták az Örökkévalót, atyáik Istenét, aki kohozta őket Egyiptomból és idegen istenek után jártak, a környező népek istenei közül, azokat imádták és ezzel haragitották (magukra) az Örökkévalót. És amikor elhagyták az Örökkévalót és a Báált meg az Ástóretot imádták, föllángolt Isten haragja ellen és rablók (fosztogatók) kezére adta őket. Átadta őket a körülöttük lévő ellenségenek, ami megtörte ellenálló képességüket - - -ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerültek.
"Ám ekkor birákat állitott nekik az Örökkévaló és azok megmentették őket szorongatóik kezéből. Azonban biráikra sem hallgattak, hanem idegen istenekkel bujálkodtak és leborultak előttük; egyhamar elhagyták az utat amelyet őseik jártak, akik betartották Isten parancsolatait, de ők bizony nem - - - és amikor meghalt a biró, ismét rosszabbak voltak őseiknél - - - nem hagytak fel cselekedeteikkel és megátalkodott magatartásukkal. Ekkor (ujfent) fellángolt az Örökkévaló haragja Izrael ellen és ezt mondta: "Mivel ez a nép megszegte az atyáikkal kötött szövetség parancsolatait és nem hallgatott szavamra – én sem űzök el többé senkit a népek közül, amelyeket Jósuá maga után hagyott amikor meghalt. Velük fogom próbára tenni Izraelt, vajon ragaszkodnak-e az Örökkévaló útjához, és azt járják-e ahogy ragaszkodtak őseik" (Birák, 2, 11-22).
Ez a szándéknyilatkozat azzal a magyarázattal végződik, hogy "(ezért) hagyta helyükön az örökkévaló ezeket a népeket, nem űzte ki őket azonnal és nem adta őket Josuá kezére" (uo. 23).
***
Itt a kör bezárul. Azért nem sikerült befejezni a honfoglalást, mert hűtlenek lettek és azért lettek hűtlenek, mert ott voltak az idegen pogány népek, akiktől el lehetett tanulni a bálványimádás minden fortélyát. Az egyikbő fakad a másik és vica versa. A monoteizmus hagyományai bármennyire erősen éltek Jákob családjában, az Egyiptomban eltöltött 210 év nem tett jót ennek és itt pedig, Kanaánban, szétszórt törzsek, messze egymástól, a szellemi központ által be nem váltott reményekkel, egy fanatikus de nem népszerü főpappal, aki bezárkózótt a silói szentélybe – Jósuá halála után a környező népekbe való beolvadás kényszerü züllése indult el. Ha nem egy maga útját járó, nem asszimilálódó monoteista nép – akkor a Midjaniták erősebbek, a filiszteusok szofisztikáltabbak, és az emoritáknak tankjaik vannak. Ezek ellen nem volt a földmives hébereknek semmi sánszuk. Csak istenük.
Ezt egyhamar észre is vették. A fent leirt, évszázadokon át ismétlődő folyamat soran, amikor nagy volt a baj, a zsidóknak valahogy – hogy? – mindig eszükbe jutott az Örökkévaló, őseik istene. Az meg ilyenkor félretette haragját, féltékenységét és segitségükre sietett. Hiszen egyrész könyörületes Ő, másrészt meg kire legyen féltékeny? A fa és kőidolokra, a Báál báálványaira, az Astóret faszentjeire?
Miután a szerző felsorolja kik is voltak azok a népek, akikek az Örökkévaló meghagyott, hogy általuk tegye próbára Izraelt – mégegyszer konkretizálja, mi is volt az a kapitális vétek, ami által elveszstették jogosultsaágukat hogy zsidóknak nevezhessék magukat (figyeljünk a sorrendre!):
"Izrael fiai tehát ott laktak a kanaániak, a hettiták, az emóriták, periziek Chiviek és jebusziták között. Lányaikat feleségül vették, és a maguk lányait azok fiaihoz adták és azok isteneit imádták" (uo. 3, 5-6).
Figyeljünk a sorrendre: először jön a vegyesházasság, utána a bálványimádás!
***
Ez volt a háttere és prológusa Otniél ben Knáz birává avanzsálásnak. A Birák könyve mindössze négy verset szentel ennek. Ez teljesen elég is, ha tudjuk a történések rugóit. Bálványimádás, Báál és Ástóret, majd jön Arám királya, Kusan, aki leigázza nyolc éven keresztül Izraelt, hübéressé teszi, megalázza őket. Ekkor kiabálnak, imádkoznak, eszükbe jut a láthatatlan Isten és annak Tórája. Jön Otniél, megszállja az örökkévaló szelleme, legyőzta Kusán, felszabaditotta Izraelt és birája lett 40 esztendőn keresztül, amikor béke honolt az országban. Mai sportnyelven mondhanók: 40: 8 Otniél javára.
Ezekután meghalt Otniél és – minden kezdődött előről.(Folyt.köv)
(*) NAFTALI KRAUS HASONLÓ CIMÜ KÖNYVE ALAPJÁN AMELY MEGJELENT BUDAPESTEN, 2006-BAN, MINT AZ ŐSI FORRÁS SOROZAT 16. KÖTETE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése