2011. május 1., vasárnap

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

 

AZ EICHMAN "FŐÜGYÉSZ" ESETE
A MAZSIHISZ HONLAPJÁVAL

 

      Elöször néhány tanulságos  dátum: április 13.án tartott előadást Budapesten, egy tudományos konferencia keretében, Dr Gávriel Bach, nyugalmazott izraeli főbiró, az Eichman per ügyészének, a legendás  Gideon Hauznernek, helyettese. Aznap a Mazsihiszben fogadást tartottak tiszteletére – amelyen Csoknyak elnök nem vett részt, csak Zoltai, az örökös üvig és sleppje.

 

 Ennek eredményeképpen a Mazsihisz honlap csupán 16 (!) nappal később, április 29.én, pénteken, volt hajlandó egy rövid hirt leadni a dologról, azt sem a lelkes szerkesztő, Andika , klaviaturáról, hanem az orzse honlap tiz nappal az "esemény" után (4.23)  megjelent, felmelegitett cikkét közölve.

 

Ebben Bach főbirót megfelelő módon "kárpótolták", kinevezvén őt az Eichman per főügyészének. Ahogy pesten mindenki "főrabbi" (aki jóba van Zoltaival - kivéve néhány renitens svihákot), igy a sipucca látogatói is is egytől egyik "fők".

 

Hogy olvasóink ne veszitsék el a szenzációs, 16 nap késéssel leadott, "főhirt", ime tessék elolvasni:

 

Róbert Péter / OR-ZSE


A Mensch Alapítvány (?) szervezésében Budapestre látogató Gabriel Bach, az Eichmann per főügyésze április 13-án, magyarországi zsidó vezetőkkel, közéleti személyiségekkel találkozott a Hitközség Síp utcai székházában.



A találkozón jelen volt Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, Sterit  (?) Sándor a BZSH elnöke, Kirschner Péter a Mazsike elnöke, Heller Ágnes filozófus és még sokan mások, Ungárné Dr. Komoly Judit az OR-ZSE rektorhelyettes és Dr. Róbert Péter az OR-ZSE docense. A vendégeknek Geiger András a Mensch Alapítvány vezetője mutatta be az izraeli jogászt, akinek gondolatébresztő héber mondatait Mose Golan tolmácsolta.

Gabriel Bach 1969 és 1982 között Izrael állami főügyésze, 1982 és 1997 között pedig a Legfelsőbb Bíróság bírája volt. Bach, Gideon Hausner mellett helyettes főügyészként részt vett 1961-ben az Eichmann-perben.

Meghatottan szólt a helyről, a díszteremről ahol 1944-ben Eichmann tárgyalt Stern Samuval és a magyar zsidóság riadt vezetőivel.

Beszélt saját életéről, pályájáról. Németországból menekült Palesztinába az utolsó pillanatban, Angliában végezte jogi tanulmányait, ügyész volt a Kasztner ügyben, majd 50 éve hogy megkapta megbízatását az elfogott Eichmann elleni vád képviseletére.

Kilenc hónapot töltött a tömeggyilkossal és nagyon érdekes dolgokat mesélt nekünk erről az időről, megosztva velünk gazdag tapasztalatait. Bemutatta a náci népirtás mechanizmusát, ideológiai alapjait, valamint Eichmann szerepét az Endlösung végrehajtásában, a borzalmas népirtásban. Megrázó, de felemelő órákat tölthettünk Gabriel Bachhal

                                                                                                                    *
Rövid, de annál velősebb cikkecske, melynek végefelé Bach már csak "helyettese" Hauznernek, aki  VALÓBAN az Eichman per főügyésze volt.

AZ INDEX, MELYNEK FELDMAYER TÁVOLLÉTE NEM OKOZOTT PROBLÉMÁT, MÁR ÁPRILIS 13.ÁN, NAGY CIKKBEN SZÁMOLT BE DR GAVRIEL BACH ELŐADÁSÁRÓL. (LÁSD KÜLÖN CIKKÜNKET).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése