2011. április 7., csütörtök

MAGYAR  "ZSIDÓ"  VALÓTLANSÁG

 

FÉLNEK HEISLERTŐL A SIP UTCÁBAN

 

A VOLT (ÉS TÖRVÉNYTELENÜL KIGOLYÓZOTT) ELNÖKÖT, HEISLER ANDRÁST, NEM ENGEDI A DIKTÁTOR TRIO JELÖLTETNI A VÁLASZTÁSOKON, MIVEL LÁGYMÁNYOSON IMÁDKOZOTT * UJ VÁLASZTÁSOK – HOLNAP DÉLUTÁN

 

    Budapestről jelentik: holnap délután, remélhetőleg szombatszegés nélkül, uj választások lesznek Lágymányoson, miután Heisler András, volt mazsihisz elnök és Jakal kántor jelölését a sipista diktatura mamelukjai megfúrták, formális okokból kiindulva.

 

 A reális ok: Zoltai fél Heislertől, akit annak idején törvénytelenűl,  kommunista módszerekkel távolitott  el elnökségéből, ahová törvényesen választották meg és ahol sikeresen müködött; a "rabbi"-cukrász fél Zoltaitól és Feldmajer fél, hogy Heisler  méltó vetélytársa lehet.

 

   Az alábbiakban közreadjuk  Radnóti lágymányosi rabbi (Smuel-Cvi) vitairatát, amiből kihagytuk az irodalmárkódó filozofáló részeket.

 

Hangsulyozzuk: nem itélkezünk, nem vagyunk biztosak benne hogy kinek van igaza, de ismerjük a sipuccát és a bolsevista módszereket. Másrészt ismerjük a "svihák rabbi" nagy száját, de a kettő nem vethető össze. A fiatalok bocsánatos joga a szemtelenség, mig az öregektől elvárják a bölcsességet.

 

A szerk.

                                               ***

 

"Április 8-án pénteken (vagyis holnap – a szerk.) 17.00-18.00 között időközi választásokat tartunk" – irja Radnóti körlevelében – majd igy folytatja:.

)

"Mivel a BZSH Választási Bizottsága Heisler András szerzett mandátumát nem igazolta, ezért új választásokat írunk ki a körzet megüresedett BZSH/MAZSIHISZ küldött helyére.

" Mivel a BZSH Választási Bizottsága Jakal Zoltán szerzett Központi Jelölő Bizottsági mandátumát nem igazolta, ezért új választásokat írunk ki a körzet megüresedett KJB helyére".

 

 

 

Kedves Barátaim – irja Radnóti -

 

.

 

"Szeretnék nektek elmesélni egy mesét

Hol volt, hol nem volt.

 

Van egy fiatalember. 55 esztendős. A zsidóságért dolgozott már évek óta. 26 éve egy közösség vezetőségi tagja.

 

 

Megörökölte a szüleitől a saját zsidó büszkeségét, majd utána önmaga találta meg, hogyan tudná ezt a közössége javára fordítani. Az emberek szerették a lelkesedést és a küzdeni vágyást. Még nem volt 50 esztendős, amikor magyar zsidó közösség elnöke lett. Próbálta összefogni a százfelé szakadt honi zsidóságot (ZSKF). Programokat szervezett és népszerűvé vált. (Fogjuk rövidre: Heisler Andrásról van szó, a legendás "Laci bácsi" fiáról – a szerk.).

 

 

Sok embert szólított meg a mai 30-as 40-es korosztályból, akiket előtte és utána senki se. Ám egy idő óta másképpen néztek rá a belső emberek.

Két év után mennie kellett.

Emelt fővel tette. Nem sértődve, nem bosszúért kiáltva.

 

 

Közben édesapja, aki a közösség elnöke volt, eltávozott. A fiú azóta minden nap ott volt a zsinagógában. Imádkozott. Káddist mondott, ahogy kell.

 

 

Majd a gyászév után is „ott ragadt”. Minden reggel: tálit, tfilin..

 

 

Igen, a fiú szerette volna szimbolizálni a folytonosságot. Ő is ugyanott akart állni, ahol az ősei. Egyre közelebb a zsidó hagyományokhoz. Bizalom és kötődés jellemezte Istenkeresését.

Büszkén állt édesapja helyén. Szeretett volna még többet segíteni a szűkebb közösségének a Dohány körzetnek és a bővebb budapesti és magyar zsidóságnak.

És nem is gondolta volna, hogy a magyar rögvalóságban, ezt egyszer fel fogják ellene használni.

 

 

Így érkezünk meg 2011-be. A választások éve.

 

 

Jött az "üzenet" a fiú felé: a (Dohány) zsinagóga Jelölőbizottsága úgy döntött, hogy ő nem alkalmas/méltó/felkészült stb. arra, hogy azt a körzetet, amit édesapja vezetett, aminek ő évtizedek óta elöljárója, a MAZSIHISZ-ben képviselje.

Ott, ahol anno ő elnök is volt

Biztos, mert vannak jobbak nálánál. Ám a BZSH küldöttségért és az elöljáróságért elindulhat.

Így döntöttek, akik a másik fajta folytonosságot támogatják.

 

.

De itt a magyar zsidóság jövőjéről van szó, és nem a kerti homokozóról.

A BZSH és a MAZSIHISZ legmagasabb döntéshozó testületéről és négy esztendőről.

Nagyon nehéz négy esztendőről, amikor a mozgalom sorsa el fog dőlni.

Amikor néhanapján - a cél érdekében - valakinek meg kell mondania a vezetőknek, hogy „barátaim, tévedtek”. Szükség van arra, hogy valaki merje kritizálni a vezetést.

 

 

Vagy ott lesz a 80+ küldött, nagy részük alkalmazott, és ismét majd’ egy éven keresztül határozatképtelen lesz a közgyűlés a közönyösség miatt.

 

 

És az egyik nagyszájú kritikust éppen kizárják a testületből.

 

Miről van itt szó?

 

 

Itt valaki/valakik egyszer elkurjantották magukat, hogy aki zsidó, az olyan, mint ők. Ehhez a zsidósághoz való tartozás feltétele őket elismerni, mert ők a hivatalos zsidók, a „Testület”. Aki nem úgy gondolkodik, mint ők, az következésképpen nem tartozik a zsidósághoz.

 

 

Nem lehet tag a testületükben, és nem csinálhat semmit sem, mert ők így gondolják, és a többiek nem merik elvenni tőle vagy / és a tanácsadóktól a kislapátot.

 

 

Bekerítették a zsidóságot, lepakoltak egy kempingszéket a bejárathoz, odaültek, és úgy gondolják, hogy ők belépti díjat fognak szedni a zsidóságba, már akit beengednek

 

És ezen az egy emberen kívül senki sem merte megmondta nekik, hogy

kedves hittestvéreim, ez nem a ti szolgálati lakásotok, ez a magyar zsidóság épülete, amit nálunknál különb emberek építettek, ahol szolgálni kell, és nem a zsidóságot elzavarni

 

 

A fiú meg megtörölte a szemét,.

És átment egy másik zsinagógába, ahol előtte is többször volt, ahol örültek neki, és ahol lehetett őt szeretni nemcsak titokban, hanem akár mindenki előtt.

És ennek a zsinagógának a tagjai megkérték ezt a fiút, hogy erejéhez képest tegyen meg mindent a magyarországi zsidóságért. Ott, ahol tud. Mert ez mindenki érdeke. A magyar zsidóság érdeke.

 

Ennyi a mese… Mit tehetek én hozzá?

 

 

Csak általános alapelveket, miszerint, akik másokat bántanak, elüldöznek, eltiltanak nyilván azt hiszik, hogy győztek, pedig nem, nagyon nem.

 

 

De ezt bizonyos szintről már nem látják. A magasság és a nap közelsége elvakítja a felkészületlen embert.

 

És a tényeket is szeretném a mesém mellé biggyeszteni:

 

Egy hónapja zajlik ez a választási hercehurca.

Annyi mindent tehetnénk, írhatnánk, publikálhatnánk, de nem. Folyton levelek, és kard ki kard! Nem unják még?

Ez a Heisler tud valamit, ha ennyi vér folyik miatta. De mit tud??.

Az előzményt ismeritek… (lásd: http://zsinagoga.net/node/1359 )

És kezdődik ez a komédia néhány felvonásban.

.)

Az egyik oldal a saját öklét véresre rágva próbálja bizonyítani a vélt igazát. Többször futnak neki az ellehetetlenítésnek:

 

- első ütés az irányunkba: a két éves hitközségi tagság a perdöntő.

De aztán rájöttek, hogy az egyik hitközségi elnök csak 2010. február 15-én lett körzeti elnök, előtte máshová járt zsinagógába. Ezért hirtelen kitalálták, hogy a megszakítás nem számít és a korábbi évek hozzá is adódnak. (Így lettem én egy pillanat alatt a Nagyfuvaros utca, a Hunyadi tér, a Bethlen tér és a Károli körzet tagja, mert mindegyikbe aktívan jártam a 20 éves hitközségi müködésem alatt legalább két évet).

-                                                                                                                                 De egyébként ez olyan egyszerű: a szabály szerint, ha az elnök igazolja, hogy az illető hitközségi tag, akkor ő tag.

-                                                                                                                                  

- Második ütés az irányunkba: Lilike néninél kell fizetni.

Ja erről nagyon sokan nem tudtak, olyannyira, hogy az egyik érintett körzet elnöke hirtelen felszólította a másfél hete megválasztott küldötteit és elöljáróit, hogy 15 napon belül utólag mindenki rendezze a hátralékát. Azaz ha ezt az érvet sokat hangsúlyozzuk, akkor az ottani jelöltek is rögtön kiestek volna. 2. TÁMADÁS MEGBUKOTT.

 

 

- Harmadik ütés az irányunkba: Hogy kettős hitközségi tagság bizony nem létezik.

Háát, alapszabályi forrása senkinek sincs rá, ez csak amolyan hagyomány lenne. – Ám mint előbb is írtam, ezzel a lóugrásos tagságigazolással ez a 3. TÁMADÁS MEGBUKOTT.

 

 

-Negyedik ütés az irányunkba: Bét Din összehívás . A Választási Bizottság 2 oldalas levélben fordult a BZSH rabbiságához, különböző bájos vallási kérdésekben, miszerint pl: „hithű zsidóként az ünnepeken való zsinagógai részvételt és azok megtartását a zsidó élet törvényei szerint lehet-e két Templomkörzetben megfelelően teljesíteni.” és így tovább

Az ügy pikantériája, hogy később az is elhangzott, hogy lehet, hogy nem is az „aláíró” KVB írta ezt a csodálatos levelet. Opps, akkor ez mi is a magyar jog szerint?)

-

A rabbiság bölcsen azt válaszolta, hogy választási ügyekbe nem szólnak bele, mert nem kompetensek, ám imádkozni bárhol és bármikor lehet.

 

 4. TÁMADÁS MEGBUKOTT.

 

 

- Ekkor eszembe jutott, hogy 2007-ben több „fontos” ember több körzetben szavazott. Abban bíztam, ha ezt a tényt belengetem, akkor talán leállnak. Mert mégiscsak mi is róluk a nagyokról vettünk példát, és bátorodtunk fel, illetve talán rájönnek, hogy ha most erre hivatkoznak, akkor az elmúlt 4 év minden közgyűlése is meginog, és ezzel minden közgyűlési döntés, ingatlaneladásuk, költségvetés stb. jogellenes lesz. Ez botrány lenne, mert nem elég, hogy a küldöttek száma volt fals (ahonnan csak egy küldött lehetett volna, onnan három jött, - lásd BZSH jegyzőkönyv), és még ez a dupla szavazás is rárakódik..

 

 

- Ám én szeretem a tisztánlátást, éppen ezért 2011. március 30-án 6 címzettnek (köztük BZSH titkárság, jogi osztály) „mint a BZSH közgyűlés tagja, a BZSH alapszabálya 27 § alapján betekintést kértem a 2007. évi választási jegyzőkönyvekbe, a választási névjegyzékbe és a szavazás napján a választók által aláírt névjegyzékbe.”

 

 

A BZSH alapszabályát lásd: http://zsinagoga.net/dokumentumok.

 

 

Derült égből csodás szivárványkényként jött a válasz néhány óra múlva::

Mint a közgyűlés tagja az ügyvezető igazgatótól vagy titkárságától kérhet felvilágosítást és betekintést a 2007-es iratokba. A jelenleg működő Választási Bizottságot ugyanis 2007-ben választotta meg a Közgyűlés és ezt Önnek is tudnia kellene. Az archiválásról és irattárazásról ílymódon 2007-re vonatkozólag nem ezen bizottságnak volt tiszte gondoskodni. Egyéb kérdésekbe is, ugyanezen úton kaphat érdemi felvilágosítást. Budapest, 2011. március 30. BZSH Választási Bizottsága

 

 

- Egyébként 7 napja nem kaptam választ sem „az ügyvezető igazgatótól vagy titkárságától”, mikor is tekinthetek bele az iratokba, amiket a htk-nek 5 esztendeig őriznie kell(ene).

 

- ötödik ütés az irányunkba: Már szóban és írásban is célozgattak, hogy a Heisler válasszon: vajon az áldott emlékű édesapja által anno vezetett Dohány körzetet válassza, ahol felnőtt és ahová ezer szállal kötődik, vagy a lakhelyéhez jóval közelebb lévő Újbudai körzetet, akik mindig is szeretettel fogadták. Heisler András a válaszát 13 pontban megírta, de addig nem akarta átadni a VB-nak, amíg a visszatérő kérdésére, miszerint – hol van leírva ez az összeférhetetlenség – választ nem kap.

A megírt levelet számunkra rögtön át is küldte.

Pénteken (április 1.) ismét ülésezett a BZSH VB, ami 2 órán keresztül hallgatta meg őt. Ám választ nem adtak és határozatilag nem szólították fel erre a döntésre. Heisler arról az ülésről semmi anyagot, utasítást, döntést, határozatot stb. nem kapott kézhez. Azaz üres kézzel és a zsebében az előre megírt – át nem adott – levéllel távozott az ülésről.

- kedden (ápr. 5.) a VB bizottság a következő levelet küldte:

 

Tisztelt Heisler András  Úr! A Budapesti Zsidó  Hitközség Választási Bizottsága sajnálattal kénytelen közölni Önnel, hogy a 2011. március 6-án lezajlott templomkörzeti választások során – mivel cselekvő  és szenvedő választójogát egyidejűleg két helyen vette igénybe (két helyen választott és két helyen is megválasztották) – az így szerzett mandátumait nem tudja igazolni. 2011. április 5.

 

 

Ennyi és nem több…. (se hivatkozás, még a Tórára se, nemhogy paragrafusra)

 

Telefonos megkeresésre a tagok arra hivatkoztak, hogy ők pénteken szóban többször is megkérték Heislert, hogy válasszon a két hely között, de Heisler vonakodott választani (azaz várta a hivatkozási helyeket a jogszabályra), ezért kénytelenek voltak ők meghozni helyette a döntést.

 

 

Ötödik ütésre lettünk kiütve, egy olyan szóval AMIT UTOLJÁRA A NÉGY ÉVES LÁNYOMTÓL HALLOTTAM EGY KÉRDÉSEMRE: MISZERINT „CSAK”.

,

A 80+ tagú közgyűlésben kit érdekelt volna az az egy báldóver.

De igen! Érdekli őket.

Tudjátok mi ez? Ez a kontraszelekció tankönyvi esete. Ilyen ember NEM kerülhet be oda.

 

Miért is?

 

Hiszen amíg azok az emberek, akiket a sors magasabbra helyezett a társaiknál, és akiknek az lenne a dolguk, hogy ebből a pozícióból zsidó testvéreiket mindenben segítsék, ezzel is a Teremtő jóságát és nagyságát hirdessék az evilágban, azon fáradoznak, hogy hatalmukat használva valakit eltávolítsanak egy választott pozícióból. És nem egy köztörvényes bűnözőt, egy hazug embert, hanem egy olyan embert (és erre hivatkozva), aki két zsinagógába is jár.

 

 

 

Kettőbe!

 

És majd mindenhol elnök is lesz, mi? (mert ezt is írták az egyik levélben).

 

 

Szegénységi bizonyítvány ez...

 

Mert gondolom látjátok, ebben a jelenetben két fél van: a megtagadó, meg a fiú, egy közösség meg a rabbijuk.

Még aki sose rokonszenvezett a fiúval és a rabbival, az sem fog a megtagadó oldalára állni. Testvérek, ezt nem látjátok?!

 

.

- - - -Hiszik, hogy ez megmarad a sipuccában, és aztán bárki nyugodtan kiállhat bárhová és világgá kiálthatja a toposzait, az elképzeléseit a magyarországi szép zsidó jövőről, fejlődő közösségekről....

 

                                        * * *

     A levél még folyik, folydogál tovább, de ennyi talán elég.

 

   Hiszünk Radnótinak – mert nem hiszünk a mazsihisz triónaknak. Maradék hitelüket is elvesztették. Mindhármuknak menniők kell.

 

Az elnöknek, mert a Sóá kevésbé fontos neki mint Trianon és rajtakapták hogy a Tóra-adás napján ügyvédként dolgozik. Az üvignek – mert mindennek van határa és addig jár a korsó, stb és a  "fő" álrabbinak, mert nem felel meg feladatának.

   A szerk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése