2011. április 5., kedd

MA ESTE:RONDA-XAVÉR "IMA" AZ EGYKORI ZSIDÓ TEMPLOMBAN

VARNUS ÉS NAGYMAMÁJA
 – A DOHÁNYBAN

 

    A sipista triónak (feldmájer-zoltai-frőchlich)  megnőtt a bátorsága: ismét  merészeli megszentségteleniteni Európa második legnagyobb zsinagógáját, a nemrég még templomként szolgáló Dohányt.

 

 Ma este (április 5) a niszani Ros Chódes "tiszteletére", orgona zenekoncert "zajlik" a patinás templom falai között, amelyen két gój vesz részt: egy 73 éves Ronda-nevü matróna és szellemi unokája, a 47 éves magyar Varnus Xavér, Fröchlich fő"rabbi" jó barátja.

 

  Az "orgonák csatáján" (ahogy a blaszfémiát hivják) Bachot is játszák, ami xavér szerint "vitathatatlanul Isten hangja" (eszerint Fekete László főkántor immár  fölöslegessé vált...).

    

 A MULTBÓL OKULVA ÉS TALÁN EGY KICSIT SZÉGYENKEZVE IS – A DOLGOT MOST TITOKBAN TARTOTTA A SIPUCCA, A HONLAPON ÉS AZ UTÁNA KULLOGÓ UJÉLETBEN NEM HIRDETTÉK, A JEGYEKET SUBA ALATT ADTÁK EL.

      

Szégyelhetik is magukat azok a felelőtlen elemek akik főtemplomukat prostituálják és pénzért eladnának a saját édesanyjukat is.

 

 Nekünk nem marad más hátra mint tiltakozni és szégyenkezni, azon neves rabbik nevében is, akik valamikor a Dohányban szolgáltak. Az ő emléküket is gyalázza az emlitett, gátlástalan és szégyentelen trió.

 

    ZSIDÓ TEMPLOM NEM CIRKUSZ, NEM SZINHÁZ ÉS NEM KONCERT-TEREM. ZSIDÓ TEMPLOM ISTEN HÁZA AHOL HOZZÁ FOHÁSZKODNAK. ZSIDÓ TEMPLOM NEM A RONDÁK ÉS XAVÉROK HELYE!

 

     T I L T A K OZ U N K!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése