2011. április 3., vasárnap

HOGYAN LEGYÜNK ZSIDÓK  (HAMÁR ANNAK SZÜLETTÜNK) 8

 

A ZSIDÓ NEVELÉS ELENGEDHETETLEN
SZÜKSÉGESSÉGE –
GYEREKEKNEK, FELNŐTTEKNEK

 

  Lehet hogy vannak akik unják már, hogy megállás nélkül hajtogatjuk ezt, pedig higyjétek el – enélkül nincs zsidóság. Hiszen hamár zsidónak születtünk – és a szomszédok úgyis tudják – akkor nincs értelme leplezni, eltagadni.

 

Nincs még egy náció, népcsoport, Magyarországon, amely annyira nem tudna semmit magáról, népéről, családjáról, őseiről, mint a "magyar" zsidók. "Magyar" idézőjelben, mert csak addig "magyar" amig jönnek a nyilasok. Ma már nem lehet ezt egy kézlegyintéssel elintézni, de nem mondjuk, hogy meneküljetek, hogy allijázzatok, mert ez nem segit, Nem, nem, nem mentek ti onnan el, mig a gazda, házigazda, furkósbottal...

 

 Hiszen tudjátok. Igy volt az 44-ben is. Akkor is addig-addig magyarkodtatok, amig jött a deportálás.

 

     Tehát – hamár ott vagytok, mert nem lehet a nagymamát, vagy a rózsadombi villát otthagyni – legalább legyetek zsidók. És ezt meg kell tanulni – nem elég a Jobbik, meg a Gárda.

 

                                            ***

    A gyerekek nevelését akkor kell elkezdeni, amikor elkezdenek beszélni. Zsidó bölcsöde, zsidó óvoda, zsidó iskola. Ez elementáris. A gyereknek tudnia kell, hogy ő más, mint a szomszédok gyereke, nem megvárni amig a szomszéd mondja meg neki borgőzős állapotban.

 

    Zsidó óvoda, zsidó iskola. Van – ha van "igény" rá. Jelenleg csak "zsidó temetés"re van "igény". Ahol a rabbi, aki nem ismerte az elhunytat, "méltatja érdemeit". Aztán zsebreteszi a diszkréten odacsusztatott boritékot...

 

    A gyerek első tanitója, óvónője a mama. A jiddise máme. Neki kell a kisfiut, kislányt, a "Majde Áni"ra tanitani. Ahogy édesanyját a nagyi tanitotta.

 

     De ha nem tudja. Ha fogalma nincs mit jelent zsidónak lenni?

 

                                              ***

    Ha ez a helyzet, és legtöbbször, sajnos ez a helyzet – akkor a mamának kell beülni az iskolapadba és megtanulnia. Lehet kérdezni, lehet levelezni, lehet megkérdezni a rabbit – ez, sajnos, a letöbb esetekben eredménytelen (tudunk eseteket amelyekben az ilyen témában kérdező tanácstalan zsidókat a Sip utcából a Chábádhoz küldték).

 

   A legegyszerübb beszerezni a már emlitett néhány könyvet, (Donin, Lau, Kicur Sulchán Áruch) és/vagy felhivni a Chábád központot, illetve Weisberger Mose orth. rabbit ( nök – a feleségét) és segitségüket kérni. Nekünk is lehet irni – minden komoly kérdésre válaszolunk. Csaló gójok és frusztrált "zsidók" -  kiméljenek.

                                                    ***

      Egyidejüleg nagyon fontos a  "személyazonosság". Ez elsősorban két távon jut kifejezésre:

 

1)   A rövid táv: Mezuza az ajtókon, főleg a külső ajtón, ami arra mutat, hogy itt egy büszke zsidó lakik, aki nem szégyeli, nem tagadja el és le zsidóságát. A mezuza nem olcsó mulatság és sok csalás is történik ezen a téren. A legjobb a két fentemlitett cimhez fordulni: Chábád és/vagy Weisberger rabbi.

 

2)    A hosszabb táv: a fiu gyerekek körülmetélése. Aki ezt az idejében – a gyerek nyolc napos korába – elmulasztotta – soha nem késő. A Micva mindig kötelező. Idősebb korban orvos, 10 éves korig szakképzett mohél végzi ezt.

 

             A kettő – a zsidó identitás alfája és omegája. Legyünk zsidók – ha már annak születtünk.

 

(Folyt. Köv.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése