"SZOKÁS TÖRVÉNYT BONT" – RENDSZERINT SZIGORITÁS
Aki csak kissé is ismeri a zsidó vallás gyakorlati mechanizmusát, az tudja, hogy nálunk a törvény, a Halacha, szorosan összefonódik a szokásjoggal, olyannyira hogy nem egyszer a szokás hatalma erősebb a Halacha szavánál, főleg ha az utóbbi nem egyértelmü és nem minden kodifikátor ért egyet vele
"Őseink szokásai – az maga a Tóra" – mondja a Talmud (Menachot 20b, a Toszfotban). Az ismert jiddis közmondás azt tartja hogy "á minheg brecht á din", vagyis hogy "a szokás (meg)töri a jogot". Persze "törésről" nincs szó, csak arról hogy a Halacha és a szokásjog gyakran karöltve haladnak. Fontos hangsulyozni azt is, hogy a gyakorlatban, amikor a "szokás törvényt bont" – ez rendszerint szigoritás formájában történik.
Általánosan elfogadott tény a halachában, hogy a helyi szokásoknak döntő ereje van arra a helyre nézve, ahol a szokás elfogadott. "Hákol köminhág hámödiná" (Minden az illető ország szokásai szerint) – mondja a Talmud (Pszáchim, 119b). Ez a munkáltató-dolgozó viszonyára is vonatkozik, valamint az öltözetre és egy sereg más dologra. Ahol az a szokás, hogy a munkáltató ad enni munkásainak – köteles adni (Bava Mecia 83, a).
Ahol nincs kimondott, egyértelmü halacha, vagy a dolog nincs emlitve a Tórában, ott a szokásjog a döntö. Ebből aztán nem egyszer az idők folyamán Halacha lesz, vagyis a szokás kötelezővé válik.
Szofrim traktátusában ( az un. "kis traktátusok" egyike) a Talmud megpróbál egységes véleményt kialakitani a szokásjoggal kapcsolatban: "Nincs olyan elfogadott halacha ami előzőleg mint szokás nem volt ismert. És az amit mondanak (a Bölcsek) hogy egy szokás eliminálhat egy Halachát – ez csak abban az esetben áll, amikor egy régi bevett szokásról van szó, de nem egy megalapozatlanról, melynek nincs alapja és gyökere a Tórában…" (Szofrim, 14, 18). Ott konkérten arról van szó, mikor olvassák fel a zsinagógában az Öt Tekercs egyikét. Ebben is vannak eltérő szokások: az askenázok a két zarándokünnep szombati félünnepén olvassák fel az Énekeket (peszách) és a Prédikátort (Szukkot), mig Sávuotkor Rut könyvét olvassák, A szfárádiak ettől eltekintenek.
Ritka eset hogy elfogadott szokás összeütközésbe kerüljön a halachával. Ha igen – előfordulhat, hogy a szokás hatalma győzedelmeskedik és a halacha irott malaszt marad.
Fontos azonban szem előtt tartani azt a tényt, hogy mindez a halacha sáncain b e l ü l történik, olyan, nem nagy horderejü dolgokban, amely csupán külsőségekben és felszines habitusokban nyilvánulnak meg. Elképzelhetetlen hogy valaki azt mondja, hogy nálunk az ünnepi sátrat (Szukká) igy szokás épiteni. Hogy? Úgy hogy a teteje ponyvával van befedve. Ez gyökeresen ellenkezik a halachával és nem más mint "Minhág ámé-Árácot", vagyis a tudatlanok szokása.
Jéhu király őrült szokása
A szokás (Minhág) fogalma sokak szerint a Bibliában gyökerezik. Jéhuról, a pártütő hadvezérről, aki király lett, tanusitja az Irás, hogy szokása az volt hogy eszeveszetten vezetett (lovagolt) mint egy őrült" (2. Kir. 9, 20-22). Itt a "nohég" – mint a mai modern héberben – szokást és (autó)vezetést jelent egyszerre.
Azt a talmudi mondást, hogy "sose változtassa meg az ember a bevett szokást" (Bava Mecia 86,b), az aggáda (legenda) Mózesre vetitette "aki felment (az égbe) és negyven napig nem evett, mivel ott nem szokás enni, mig az angyalok akik meglátogatták Ábrahámot, ettek – szokásuk ellenére – mert alkalmazkodtak a földi viszonyokhoz. Rabbi Tanchuma erre alapozta hasonlatát: "Ha mész egy városba – viselkedj annak szokásai szerint". Rómában – mint egy római. (Midrás rábbá, Smot, 47, 6).
Általában két féle szokást külömböztetünk meg. Azt ami "lentről" jön és a nép körében kelt életre és vált szokássá és azt amit a Bölcsek hoztak létre, mint egy ajánlatos és pozitiv dolgot, de aminek azonban nincs kötelező ereje mint a halachának.
Egy másik felosztás háromféle szokásról beszél. Az egyik, régi bevett és megalapozott szokások, amelyeket Izrael minden rétege, törzse tart évszázadok óta (mint a szokás a Smá Jiszráél mondásakor befedni a szemeket). A másik, amelyet csak a zsidók egy része tart, de nem mindenki, askenázok, vagy szfárádok, csak Izraelben vagy csak külföldön (például a haszidok szokása nem enni maceszgombócot Peszachkor, amit mások nem tartanak). A harmadik azok a régvolt szokások, amelyeket ma már senki nem gyakorol.
A Jeruzsálemi talmud többizben kifejtett véleménye, hogy "egy szokás érvénytelenit(het)i a halachát" (Bava mecia 7, 1, valamint Jevámot a sógorházasság érvénytelenitésével kapcsolatban). Ezt nehezményezte a középkor több kodifikátora, akik úgy magyarázták ki a dolgot, hogy csak ott és akkor érvénytelenitheti a megalapozott szokás a halachát, amikor az utóbbi csak a rabbik által hozott döntvény (Midörabbanan), de nem tórai eredetü, vagy pedig abban az esetben ha a halacha nem egyértelmü (Rofefet = vagyis gyenge lábakon áll) és a szokás erős, elfogadott és megalapozott.
"Nézd meg mit tesz a nép"
Van úgy is hogy a szokásból lesz a halacha. Amikor az amorita Rávát megkérdezték, hogy is van az, mit mond a Halacha, mikor mondanak egy bizonyos áldást – azt válaszolta: Menjetek és nézzétek meg mit tesz a nép" (Bráchot, 45). Vagyis abból amit a nép szokásból, vagy hagyományból tesz – lesz a halacha.
Jó példa erre az erev-jom kippuri Kápárot szertartás szokása (a szokás szerint meglengetnek a fej felett egy kakast (férfinak) és tyúkot (nönek) és elmondanak egy szöveget, melynek lényege, hogy a szárnyas haljon meg az illető helyett és ezzel hozzon bocsánatot vétkeire.
A szokás ősi eredetü, voltak akik a jom kippuri bűnbakra ( 3. Mózes, 16. fejezet) vezették vissza, de sokan ellenezték és megpróbálták kiiktatni a zsidó szokások tárából – eredménytelenül. A középkori Mordecháj nevezetü kodifikátor, aki a gáonitákat idézi, pozitivan viszonyul a Káppárot szokásához, ugyszintén Rabbénu Áser (Ro"s), valamint Rási tanitványa, a Máchzor Witry szerzője, aki azt irja a szokással kapcsolatban, hogy "őseink szokása – Tóra" . Ugyanakkor nem kisebb Tóra nagyságok mint a Rásb"á (Áderet) aki nem engedte városában a szokást meghonosodni, valamint Nachmanidés, aki ebben tilos "emorita szokást látott" (lásd a "Mit mond a halacha" az emorita szokásokról) és maga R' Joszéf Káró, a Sulchan Áruch szerzője, "dőre szokás"nak tartotta és tiltotta(Orách Chájjim , 605). Azonban ugyanott, az askenázi Mose Iszerlis, azt mondja hogy "ezekben az országokban (vagyis kelet-európában), ez egy élő szokás, amit meg kell tartani mert ősrégi eredetü (Vátikin)".
Nagy szerepe van a szokásjognak a zsidó imarendben. Azonkivül hogy a főbb ritusok (Askenáz, szfárád, jemenita, Lurjai, stb) imarendjei erősen eltérnek egymástól, az irányzatokon belül is vannak nüansznyi eltérések. Egyes városokban majdnem minden zsinagógának külön minhágjai voltak, amiktől nem voltak hajlandók egy jottányit sem eltérni. A Holokaust előtt előfordult, hogy a pesti ortodox főtemplomban felpofoztak egy gyanutlan hitsorsot, aki Káddist mondott és abban elhangzott az a félmondat, is, amely a messiás jöttének reményét fejezi ki ("Jácmách purkáné vijkárév mösiché").
Ennek az volt a háttere, hogy az illető a szfárdi szokásokat követte, mig a Kazinczy askenáz ritusa hallani sem akart a messiásról.
"Ne hagyd el anyád tanitását"
Izrael Állam megalakulása után történtek kisérletek az imaritusok egységesitésére, főleg a hadseregben. Néhai Slomó Goren tábori főrabbi szerkesztett egy egységes ritusu imakönyvet, valamint egy peszachi Haggadát , amelyek főleg a szfárádi ritusra alapozott. Ezek azonban nem vertek gyökeret és maradt ami volt: mindenki a maga szokásai és hagyományai alapján imádkozik. A halachában ezt a konzervativizmust azzal magyarázták, hogy jobb ha mindenki marad szülei, nagyszülei szokásainál , azon bibliai vers alapjám, ami úgy szól, hogy "hallgass fiam atyád intésére és ne hagyd el anyád tanitását" (Példabeszédek, 1,8). "Anyád tanitásai" – ez a hagyomány amely nemcsak az imaritusokban, hanem egyéb vallási szokásokban is követendő. A midrásra alapozott haszid tanitás szerint az Egyiptomból kivonuló zsidók, a Sás tengeren átkelvén, minden törzs külön csapáson haladt, nem keveredtek és imáik 12 külön csatornán keresztül jutottak el az égbe. Igy fontos hogy mindenki megőrizze saját hagyományait, addig amig ez nem ellenkezik a halachával.
J.D. Eisenstein, az Ocár Jiszráél szerkesztője, a szokásokról irván, nem tudja megállni, hogy ne kritizálja az amerikai zsidók között elterjedt gyakorlatot, amelyben nagy sulyt helyeznek apró, jelentéktelen szokásokra, de ugyanakkor megszegnek sulyos halachikus tilalmakat. Ez is egyik jellemzője a Halacha-szokás viszonyának – irja.
Annak idején, a Misna és a talmud bölcsei elrendeltek, illetve bevezettek olyan szokásokat, amelyek a hitélet elmélyitését szolgálták, illetve védőgátként szolgáltak, nehogy a halacha megsérüljön. Volt hogy előszőr szokás formájában vezettek be olyan szigoritásokat, amelyekre akkor még nem volt elfogadott Halacha. Ez az egyén viselkedésére is kihatott. Például, olyan dolgot amit szabad volt csinálni, de egyesek tiltották – nem volt szabad a tiltók előtt tenni, nehogy megsértsük azok szokásait (Szifré, Reé, 104).
Speciális női szokások
Vannak speciális női szokások, mint ujholdkor nem végezni halasztható munkát, sem szombat este, sem pedig az Ómer számláláskor, az esti órákban. Ezeknek a szokásoknak rendszerint aggádikus alapja van, mint annak, hogy Sávuotkor szokás tejes ételeket enni és Chanukakor olajos fánkot. A szemérmes női öltözetnek is vannak olyan aspektusai, amelyek előirják, hogy a helyi szokásnak megfelelőn kell öltözködni. ("Köminhág hámediná).
Jeruzsálemben specifikus szokások honoltak; Galileában eltérő szokások voltak mint Judeában, mind az esküvők, mind az ünnepeket megelőző napon végzett munka tekintetében. A fejfedés tekintetében – férfiaknál – más volt a szokás Babilóniában és más Izraelben.
A temetés és gyász tekintetében is a szokásjog dominál. Itt is parázs viták voltak a kodifikátorok között, a cáddikok sirjának látogatását illetően. Egyesek tiltják (Bét Joszéf, 179), mások megengedik, sőt kultiválják.
Már évszázadokkal ezelőtt megjelentek speciális minhág(szokás) gyüjtemények, amelyek osztályozták és szortirozták az ismert és kevésbé ismert szokásokat. Egyike a legismertebb ilyen gyüjteményeknek, a 14. században megjelent nagy magyar rabbi, r' Jichák Ájjzik Tirnaauer könyve, Széfer Háminhágim. Egyike a legutóbb Izraelben megjelent könyveknek, Smuel Pinchász Gelbárd könyve, Ocár Táámé Háminhágim, amely nemcsak a szokásokat sorolja fel, hanem ismert forrásaikat és gyökereiket is felfedi.
Azokkal a szokásokkal kapcsolatban, amelyeket egy magánember magára vállalt és ezáltal fogadalom jelleget öltöttek – vannak akik megengedik ezen fogadalmak feloldását, bizonyos esetekben és vannak akik tiltják ezt. (Rabbi Szimcha Hákohen Kook, rechovoti főrabbi, az emlitett Gelbárd szokás-gyüjtemény előszavában).
Összegezve: a szokásjog a halacha egyik fontos alkotó eleme, amely kiegésziti, olykor megelőzi, olykor helyettesiti azt. A régi, már nem gyakorolt, szokások fényt vetnek a zsidó nép életére a galutban, a középkor sötét évszázadaiban, amikor az üldözések a szokások kialakulására is rányomták bélyegüket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése