2011. január 18., kedd

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI(67)

 

         CSODÁK A TENGEREN

 

   "Tíz csoda történt őseinkkel Egyiptomban és tíz a tengernél. Tíz csapást mért az Örökkévaló az egyiptomiakra hazájukban és tízet a tengernél. " (Atyák, 5,4).

 

 A tíz csoda és a tíz csapás közötti összefüggés nyilvánvaló. Maimonides szerint (ezt Toszfot Jom Tov és Bartinora is idézi) a csoda az volt, hogy az Egyiptomban élő zsidókat a csapások nem érintették.

 

   Az egyiptomi kivonulás, a szabadulás a "rabszolgák házából" a zsidó történelem egyik legmeghatározóbb eseménye. Egyetlen vallási megnyilvánulás sincs, ahol ez ne szerepelne. Maga a Tóra is igen gyakran hangsúlyozza ezt az eseményt mint olyat, amely a zsidó nép arculatát kialakította. Innen eredezik a zsidók szabadságszemlélete. Önmagában a tény, hogy egy abszolutista uralom alatt élő nép, több millió ember, felkerekedik és távozik, amit a hatalom tehetetlenül szemlél: ez maga a csodák csodája.A midrás aláhúzza, hogy Egyiptomból egyetlen rabszolgának sem sikerült soha megszöknie.

 

 Ilyen a történelem során se előtte, se utána nem fordult elő (ismeretes, miként végződtek a rabszolgalázadások), és ez teszi érthetővé, hogy a zsidó tudatot mennyire meghatározó módon befolyásolta.

 

   A tíz csapás egy részénél az Írás kifejezetten megemlíti, hogy azok az Egyiptomban élő zsidókat nem sújtották. A tíz csapás egynémelyikénél (mint pl. a vér, a béka, a tetű) ez nincs tételesen kimondva, de BöIcseink az Írást ezekre is kiterjesztik, mondván, ezek sem érintették a zsidókat.

 

                                    ****

 Kabbalisztikus kommentátorok azt vallják, hogy maga a tény – hogy a zsidók mentesültek a csapások alól - önmagában csoda, hiszen a zsidók is, elnyomóikhoz hasonlóan, bálványimádók voltak, valójában nem volt köztük különbség.

 

   Míg az egyiptomi tíz csapásnál könnyű dolguk volt a kommentátoroknak - mivel az Írás mind a tíz csapást felsorolja -, addig a tengeren mért tíz csapásnál már csak utalásokra tudtak támaszkodni. Ugyanez a helyzet a tíz csoda esetében is, melyben őseink a tengeren részesültek. Ezek nem a tíz csapás ellentételei, hanem olyan aggadisztikus "tények", melyeket Bölcseink az Írás szavaiból kiéreznek. Ennek felsorolása a Tanchumá Midrásban (Bösáláh), ill. az Ávot d'rábbá Nátánban található.

 

    A tíz csoda Maimonides értelmezésében:

 

1. A tenger kettéhasadása.

2. A víz közepén egy alagútszerű nyílás keletkezett, amin keresztül menekülhettek.

3. A tengerfenék kiszáradása, miáltal nem maradt a víz helyén sár, vagy agyag.

4. Amikor az egyiptomiak léptek erre, a tengerfenék ingoványossá vált.

5. A tenger 12 részre szakadt, hogy minden törzs külön-külön ösvényen haladhasson.

6. A tenger sziklává fagyott, és az egyiptomiak feje betört rajtuk.

7. A sziklává jegesedett tengervíz nem egyetlen tömbbé fagyott meg, hanem mozaikszerűen, mint a csempe, ami esztétikus látványt nyújtott a menekülőknek (Toszfot Jom Tov).

8. A tengervíz a jegesedés után átlátszóvá vált, mint az üveg, hogy az egyes törzsek láthassák egymást.

9. A kővé fagyott tengervízből több helyen édesvíz csobogott, hogy a menekülőknek legyen mit inniuk.

10. Miután ittak, az édesvíz is megfagyott, majd cseppkő formájában a tengerfenékre hullott.

 

   Mint már szó volt róla, ezek azok a legendás csodák, melyeket az Írással kapcsolatos megérzések alapján fogalmaztak meg, és melyek nagy része lefordíthatatlan szójátékokon alapszik. Jellemző, hogy Tiferet Jiszráél, a nagy racionalista, nem is bocsátkozik a tengeri csodák taglalásába, megelégszik annak megállapításával, hogy "azok részletezése megtalálható rabbi Nátán Atyák fejezeteiben".

 

                                      ****

 

   Maimonides írja: "A hagyomány azt tanítja, miszerint az egyiptomiakra több csapás jött a tengeren, mint országukban, de mind abból a tízből fakadt, ami otthon a hazájukban érte őket, csakhogy ezek különböző alfajokra osztódtak".

 

  Rási a Midrás alapján azt mondja, hogy a tíz tengeri csapás nem más, mint amivel a "Győzelmi Ének" (Sirát Hájjám) az egyiptomiak bukását kommentálja, mint pl. "bedobta a tengerbe", "vízbe vetette őket", "elsüllyedtek a Sás-tengerben", "a mélység nyelte el őket", "mint az ólom, süllyedtek el"... stb. Rási azért megjegyzi, hogy az "elnyelte a föld" nem számít csapásnak, hiszen ez azt jelenti, hogy eltemették őket "annak érdemében, hogy [az egyiptomiak] annak idején szorgoskodtak Jákob temetésén".

 

   Toszfot Jom Tov szóvá teszi a sorrendet. A Misna miért előbb a csodákat és csak azután a csapásokat említi, amikor a helyes sorrend fordítva lenne logikus? Erre az a válasz, hogy a csapások lényege az volt, hogy megismerjék Isten nevét, ami azzal vált lehetővé, hogy különbség tétetett az üldözők és üldözöttek között, hogy a zsidók Istene megkímélte az izraelitákat a csapásoktól. Ezért van szó előbb a csodákról, mert ez a lényeg, még akkor is, ha később következtek is be (Midrás Smuel).

 

   Az egyiptomiak által a tengeren elszenvedett tíz csapás - a Midrás-bölcsek interpretációjában - 50-250 csapássá szaporodik. Nincs konkrét részletezés, s a magyarázat az, hogy az Írás szavai mögött vannak olyan kódszerű jelzések, amikből az értők - a Midrás bölcsei - kiéreznek olyan részleteket is, amik ott nincsenek megírva. Mindenki ismeri azt a különleges "számolást", amivel a pészáchi Haggadában lehet találkozni: Joszi rabbi úgy jut el az 50 tengeri csapásig, hogy azt mondja: Egyiptomban 10 csapás volt, ugye? Na mármost erre mondták az egyiptomi kuruzslók - a fáraói intelligencia -, hogy ez "Isten ujja". Ha pedig egy "ujj" tíz csapást hoz, akkor a kéz, amin öt ujj van, "természetesen" 50 csapást mér az ellenségre. Ugyanis (a tenger kettéhasadása után) azt mondja a Tóra: "...és Izrael látta a nagy kezet, amit az Örökkévaló felemelt Egyiptomra..."

 

     A néhai lubavicsi rebbe a sorrendet más oldalról közelíti meg. Azt mondja, hogy Egyiptomban a zsidóknak égető szükségük volt a csodákra, és e célból hozta a Teremtő az elnyomókra a csapásokat, melyek ellenhatása a csoda volt. A sorrend tehát érthető, hiszen a lényeg a csoda volt, a csapások abból következtek...

 

Mi volt a csapások oka és célja? Hiszen az Örökkévaló kiszabadíthatta volna a héber törzseket enélkül is, minekutána a világ telve van dicsőségével, és hatalma végtelen?

 

A Midrás (Tanchuma) szolgál erre magyarázattal: az egyiptomi rabszolgatartók azt kapták, amit maguk tettek vagy tenni szándékoztak a héberekkel.

 

  Vízhordókká akarták tenni őket? A vizük vérré vált. Teherhordó szolgákat akartak csinálni belőlük? Jött a békainvázió, és tönkretette mindenüket. Földtúró páriákat akartak belőlük faragni? A tetvek ellepték a földet.

Pásztorokat akartak belőlük csinálni? Jött a pestis, és kiirtotta a nyájakat.

Végül be akarták őket börtönözni? Jött a sötétség, és mozdulni sem tudtak, mintha börtönben lennének. Genocidot akartak, ki akarták irtani őket? Megölte az elsőszülötteiket...

 

        

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése