2010. december 20., hétfő

MIT MOND A HALACHA A BETÉRÉSRŐL, BETÉRTEKRŐL(*

          ŐSZINTE GIJUR – IGEN;
      
       VEGYESHÁZASSÁG – NEM!   

 

          A fajvédelemről szóló cikkben már elmondottuk, hogy a betérés, csatlakozás lehetősége a zsidósághoz – ékesen cáfolja a zsidóság fajvédő jellegét és egyáltalán a zsidóságnak fajként való minősitését. Ez egyértelmü és értelmes antiszemiták nem is vitatkoznak ezen.

 

   Azonban, felmerülhet a kérdés: jó, lehet csatlakozni a zsidósághoz, nem zárt klub az, de mik a betérés kritériumai, kit fogadnak be, mikor  mi ennek az ára?

 

   A kérdés helyénvaló. Jó ha mind az érdeklődők, akiket esetleg foglalkoztat a betérés gondolata, mind azok akik meg akarják ismerni a zsidóságot belülről, első kézből, tudják miről van szó.

 

      Mindjárt az elején egy paradoxális ellentmondással találkozunk. A Halacha szerint a zsidóság nem téritő vallás, nem akarja lenyelni az egész világot, sem a meggyőzés mézes-mázos eszközeivel (gyakran anyagi igéretekkkel) mint a kereszténység, sem a kard  kényszeritő erejével, mint az Iszlám. A Halacha előirja hogy a betérni szándékozót ab ovó le kell beszélni, el kel utasitani. Azonban és ezzel egyidejüleg, a Halacha elfogadja, befogadja és betériti azokat, akik meggyőződésből akarnak csatlakozni a zsidósághoz és nem anyagi vagy egyéb érdekből és halandók alávetni magát a Halacha elvárásainak, ami a zsidó életmódot illeti

 

Egyszóval: elméletben  létezik betérés és a zsidó történelem sok neves prozelitát ismer, de a gyakorlatban ez nagyon nehéz.

 

Miért?

 

 Azért mert az igazi, kompetens rabbik ezt nagyon komolyan veszik és csak abban az esetben téritenek be valakit, ha meggyőződtek, hogy a jelölt szándékai meggyőződésből fakadnak és a zsidóság alapos megismerése után a jelölt hajlandó magára vállalni a zsidóság parancsolatait, a zsidó élet nehézségeit, a zsidó szolidaritás kötelezettségeit. Ha a jelölt felismeri és elfogadja, hogy ez nem egy formalitás, egy "papir" (pl mint az amerikai állampolgárság, amire 5 évig kell várni), hanem egy lelki elkötelezettség, amelynek igen sok gyakorlati ismérve van – akkor nyitva áll előtte az út a betérésre.

 

        Ábrahám és Sára  betértjei

 

             A zsidó  hagyomány szerint – ami a Talmudban és a Midrásokban, vagyis a Szóbeli Tanban jut kifejezésre – már őseink idejében is volt térités; akkor is  voltak pogányok, akiket megcsapott az ábrahámi monoteizmus  "füstje" és betértek. Hová tértek be? Hiszen a zsidóság mai formájában akkor még nem létezett. Azonban Ábrahám és Sára tanitványai a monoteizmusba "tértek be", elvetették bálványaikat , hittek az egyetlen láthatatlan Istenben és viselkedésükben igyekeztek legalább a hét noachita micvát betartani.(Erről lásd Naftali Kraus, Az Ősi Forrás(13) "A 613 micva", Budapest, 2004, POLGárt kiadás).

             

Amikor Ábrahám és Sára, az isteni hivásra hallgatva, kivándoroltak Ur Kászdimból, hogy Kanaánba menjenek  - magukkal vitték szerzeményeiket "és a lelkeket amiket Háránban szereztek" (1. Mózes, 12, 5). "Ezek a betértek" – mondja a Midrás és hozzáteszi, hogy Ábrahám téritette be a férfiakat és Sára a nőket (Szifré Vöetchánán és Zóhár, 1, 102).

 

Innentől kezdve, azok akik csatlakoztak az ősapák családjaihoz, mint betértek, vagyis elfogadták kötelezőnek a monoteizmus alapelveit, amiből kifolyólag az igazságosság és méltányosság útját járták. Miután Ábrahám kapta és magára vállalta a circumcisió kötelességét, a  betéréshez erre is szükség volt .

 

 A hagyomány szerint a Fáraó lánya, Zippora, Mózes midjanita felesége, valamint apja Jitró, mind betértek, vagyis elfogadták magukra nézve a Tóra kötelező parancsolatait.

 

        Azonban a betérés klasszikus bibliai iskolapéldája, az a moabita Rút, aki, miután megözvegyült, követte anyósát, Noémit Izrael földjére és ott szabályosan betért, ezzel mintegy kőbe vésve a betérés alapelveit. Rút szavaiból, aki Noémi kérlelésére, hogy maradjon Moábban, ne jöjjön vele, azt mondja hogy "ne unszolj engem hogy elhagyjalak és visszatérjek (Moáb földjére) tőled. Mert ahová te  mégy, oda megyek és is; ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok én is meghalni, és ott temessenek el engem. Úgy segitsen engem az Örökkévaló, most és mindig, hogy csak a halál választ el engem tőled!" (Rút 1, 16-17) Amikor Noémi látta hogy ennyire eltökélt Rút és erőnek erejével vele akar menni – abbahagyta a lebeszélést.

 

               Rút precedense

 

    Az idézett versekből Bölcseink levezették a betérés halachikus feltételeit. Ahogy Rút mondta: néped az én népem és Istened az én Istenem. A Midrás, félreértések elkerülése végett és nehogy azt higyjük, hogy ez szóvirág csupán, részletezi és értelmezi Rút fenti nyilatkozatát:

 

      "Amikor Noémi látta hogy Rútnak eltökélt szándéka betérni a zsidóságba, elkezdte mondani neki a betérés feltételeit. Lányom – mondta neki – a zsidó lányok nem szoktak a gój szinházakba és cirkuszokba járni (amelyek a pogányság kiemelt helyei voltak). Válaszolá erre Rút:  "Ahová te mégy, oda megyek én is!".

 

 Noémi: Zsidók nem laknak egy  olyan házban, amelyen nincs mezuza! Válaszolá erre Rút: "ahol te megszállsz, ott szállok meg".

 

Noémi: tilos szombaton egy bizonyos távolságnál többet menni (Tchum Sábát). Mondá Rút: "Ahová mégy, oda megyek én is".

 

Noémi: Tilos nekünk idegen férfiakkal együtt lenni. Rút: "Ahol te megszállsz, ott szállok meg én is".

 

 Noémi: nekünk 613 parancsolatunk van! Rút: "néped – népem!" Tilos nekünk idegen isteneket imádni! Rút: "Istened az én Istenem!" ( Midrás Rút rábbá, 2, 22 és  Jevámot, 47,b).

  

 Ugyancsak a Midrás fejti ki abból a tényből, hogy Noémi háromszor utasitotta el menyeit – hogy aki jön betérni háromszor kell lebeszélni és elutasitani (uo).

 

    Ez persze Midrás, vagyis a Biblia által elbeszélt tények legendás aláfestése. Itt azonban a halacha a Midrásra épitkezik, amikor előirja a keretet, amiben a betérni szándékozót fogadni kell, kifürkészni szándékait, főleg azt hogy milyen érdeke fűződik a betéréshez. Ha valaki érdekből akar betérni – nincs esélye hogy befogadják, de mindenesetre az utolsó szót a rabbik, vagyis a rabbinikus biróság, a Bét-Din, mondja ki.

 

      Ugyancsak a Midrás árulja el nekünk, hogy Dávid és Salamon királysága idején 150 ezer gój szeretett volna betérni, de elutasitották őket, mert nyilvánvaló volt, hogy nem azért akarnak zsidók lenni, mert meggyőződtek a zsidó hit igazáról, hanem azért mert Dávid és Salamon királyságában az élet jobb volt mint másutt, vagyis egyértelmüen anyagi okokból akartak betérni. A Talmudban külön traktátus foglalkozik a térités mikéntjével (Mászechet Gérim) és ott  hangsulyozzák, hogy azok a tömegek amelyek Mordecháj és Eszter idejében lettek látszatra zsidóvá – szintén nem számitanak betérteknek, mivel félelemből tértek be.

 

Hillel prozelitái

 

    A második Szentély idejében, a betéréshez való viszony meglehetősen ambivalens volt. Tömeges téritéseket elleneztek a Halacha bölcsei, főleg ha azok – mint a szamaritánusok -  csak látszat betérések lettek volna. Ezzel szemben ismeretesek egyes halacha-nagyságok, akik pogány szülők leszármazottai voltak, mint Smájá és Ávtáljon, a "párosok" egyike (lásd Atyák,1) majd később rabbi Akiba, rabbi Méir és sokan mások.

 

     Ismeretes Hillel, a "nagyöreg" pozitiv, majdhogynem liberális hozzáállása a téritéshez. A Talmud (Sábbát 31, a) elmond néhány esetet, amikor pogányok akartak betérni. Mindegyiknek volt valami abszurd feltétele ("amig egy lábon tud állni"), mig a másik úgy akart betérni, hogy egyenesen zsidó főpapot csináljanak belőle. A harmadik csak az  Irott Tant akarta tanaulni, de nem a szóbelit.

 

Ezek előbb elmentek Hillel kollegájához, Sámmájhoz, aki szigoru,  hirtelen haragu ember volt, aki egy jottányit nem enged abból amit fontosnak tart. (Kettejük részletes biográfiáját lásd Naftali Kraus, Az Ősi Forrás (3) A Talmud Bölcsei, 2000 Budapest, Ulpius (második) kiadás). Sámmáj amint hallotta a jelöltek feltételeit, elkergette őket szeme elő.

 

Hillel viszont, annak aki "egylábon" akart zsidó lenni, az mondta: "ami neked rossz – ne tedd másnak". Ez az egész Tóra egylábon. A többi csak részlet, magyarázat. Menj és tanuld meg a részleteket.

 

  Annak aki főpap (Kohen gádol) akart lenni – Hillel elmondta mi mindent kell egy főpapnak tudni és tanulni, mik a feladatai stb, migcsak a jelölt letett abszurd szándékáról és szivvel-lélekkel betért.  Azt aki csak az Irott Tant akarta, Hillel kicselezte egy forditott alef-béttel.

 

    A Talmud elmondja hogy egyszer összetalálkozott a három  prozelita  és kicserélték élményeiket, majd megegyeztek abban hogy "Sámmáj szigorusága kikergetett volna bennünket a világból, mig Hillel türelme és szerénysége közelhozott bennünket az isteni Dicsfényhez " (Sábbát 31,a).

  

   A betérés feltétetelei és gyakorlata

 

     A betérés halachái a Talmud idejében jegecesedtek ki és lettek irásba foglalva (az emlitett Gérim , valamint Jevámot traktásusában). Lényegük:

 

1)      Kompetens rabbikból álló Bét-Din, (tehát nem reform vagy "konzervativ" , amit ma úgy hivnak hogy "maszorti"), akik istenfélő,  feddhetetlen életü, vallásos zsidók és a Halacha alapján állnak.

2)      A lebeszélés kötelessége. Van egy elmondandő szöveg, amelyben a rabbi vázolja a zsidók sanyaru helyzetét a galutban és próbálja a jelölt értésére adni, hogy "nem érdemes" neki a zsidósághoz csatlakozni. Ez arra jó, hogy ebből kiderüljön, mik a jelölt inditékai.

3)      Ha azt mondja, hogy tudomással bir minderről, és ennek ellenére be akar térni – el kell neki mondani a zsidóság lényegét – a hitbeli dolgokat és a gyakorlati micvákat (szombattartás, kóser konyha, a családi élet törvényei, stb) majd elküldik hogy sajátitsa el a zsidóság elméletét és gyakorlatát, szokásokat, ismerje meg az imákat.

4)      Ha a rabbik (Bét Din) úgy látják, hogy a jelölt megfelel az elvárásoknak és semmi olyan dolog nem áll fenn, ami őt alkalmatlanná tenni, (például házasulás), akkor a betérés gyakorlati folyamata két részből áll:

 

a)         A zsidóság alapelvei elfogadásának deklarálása, vagyis a hajlandóság kinyilvánitása a micvák betartására. Ez a legfontosabb és legalapvetőbb feltétel és enélkül a két további mozzanat érvénytelen.

b)        Férfi esetében: körülmetélés és alámerülés a rituális fürdőben (mikve),mig ha nőről van szó – alámerülés egy kóser mikveban (nem uszodában, vagy a városi közfürdőben).

A Halacha nem kötelezi a rabbikat, hogy nyomozzanak a betértek után, mennyiben tartják a micvákat. Azonban van egy szankció: ha a Bét Din megtudja, hogy a betért "visszatért", vagyis a gyakorlatban követi előző életét (pl. eljár előző vallásának templomába) – a betérés automatikusan anullálódik.

 

   Félmillió pravoszláv

 

          Izrael állami léte nagyban komplikálta a betérés gyakorlatát, bár a Halacha nem változott és nem fog változni. Amig a betérők száma gyér volt, logikus volt a feltevés, hogy ha valaki a zsidósághoz akarja kötni az életét, annak elvi, lelki inditékai vannak és mint ilyen megfelel a Halacha elvárásainak. Nem lehet eleget hangsulyozni, hogy a zsidóság nincs érdekelve a téritésben és innen hogy a Halacha semmi olyan koncessziót nem tesz, ami  a betérést megkönnyiteni. Itt fennáll egy lényegbevágó, néha tragikus ellentét az un. Hazatérési Törvény és a betérés között. A Törvény megengedi hogy egy zsidó, aki Izraelbe érkeztekor automatikusan megkapja az állampolgárságot – nemzsidó rokonait, feleségét, gyerekeit is magával hozza. Az utóbbiak azonban ezzel nem válnak automatikusan zsidóvá – ha nem térnek be szabályosan.

 

A kilencvenes években Izraelbe érkezett nem-zsidó orosz (vagy a Fák országaiból érkező) ólék számát közel félmillióra teszik. Ezeknek eszük ágában sincs betérni, nagy részük ragaszkodik az otthonról hozott pravoszláv  vallási szokásokhoz – és abban a hitben vannak, hogy Izraelbe jöttük automatikusan zsidóvá teszi őket.

 

Fiaik bevonulnak a hadseregbe – és ha elesnek, problémák vannak a temetés körül, mert a hősi halottak – nem zsidók. Ebben a helyzetben, amikor sokan elvárnák, hogy  a térités (Gijur) egyszerü technikai aktus legyen – sok rabbi egyáltalán nem akar tériteni, mivel nem látják a Halacha feltételeit keresztülvihetőknek. Ezzel szemben a reform és "konzervativ" (maszorti) rabbik téritéseit az izraeli országos főrabbinátus nem fogadja el, mivel nem állnak a halacha alapján, vagy a "rabbik"nak nincs meg a megfelelő tudása és kompetenciája. Ugyanez a helyzet sok helyütt a világban.

       

Adoptált gyerekek szülei

 

        Külön problémát képeznek az örökbefogadott nem-zsidó gyerekek. A Halachában nincs erről emlités, a jelenség nem volt ismeretes és most a rabbik minden elkövetnek, hogy ezeket a gyerekeket zökkenőmentesen betéritsék. Igenám, de a feltétel az, hogy az örökbefogadó szülő kötelezi magát, hogy a gyerek kósert fog enni, nem lát maga előtt szombatszegést és vallásos iskolába fog járni.

 

A nem vallásos szülőknek nehéz ezeket a feltételeket elfogadni, ha nem akarnak hazugságba keveredni. Sokan megigérik, de eszükben sincs betartani és később a gyerek nem is tudja származását (Lásd Mit mond a halacha az örökbefogadásról).

 

      A delikvensek azzal érvelnek a Halacha szigora ellen, hogy ha  egy született zsidótól nem várják el hogy vallásos legyen és bármit tesz vagy nem tesz – ez nem diszkvalifikálja zsidóságát, akkor a betérővel szemben is elvárható lenne liberálisabb hozzáállás.

 

   Azonban: a Halacha nem liberális, hanem az egyetemes zsidóság érdekeit nézi. Amerikában egy ott született gyerek automatikusan lesz amerikai állampolgár, mig egy bevándorlónak öt évig kell erre várni, bizonyos vizsgákat letennni és csak azután kap útlevelet. Arról már nem beszélve hogy a bevándorlás mennyire nem automatikus, vannak kvóták, stb.

 

Ezt a logikus érvet az érdekelt felek nem-igen fogadják el. Azt sem, ami a betérés nehézségeit az autóvezetői jogositvánnyal veti össze. Ha valakinek már van jogositványa – tehet amit akar, amig rajta nem kapják – semmi baja. De amikor vizsgázik – a legkisebb technikai hibáért is megbuktatják...

 

      A halacha rugalmassága

 

       Mivel napjainkban meglehetősen ritka az olyan eset amikor egy nemzsidó elvi okokból akarna betérni (bár vannak nagyon tiszteletreméltó kivételek), a kompetens, istenfélő és lelkiismeretes rabbi, aki szilárdan áll a Halacha alapján – eleve gyanuperrel él, mindenkivel szemben aki kinyilvánitja betérési szándékát. Gyakori a huzavona, hátha a jelölt megunja és lemond szándékáról – ez  nem ritka eset – mig az izrael országos főrabbinátus sok évvel ezelőtt, minimum egy évben szabta meg a betérés minimális idejét -  ennek nyoma sincs a Halachában, amely kimondja hogy mindent a Bét Din belátása alapján kell csinálni).

 

Tehát: mig vannak világszerte (és Izraelben ) olyan ortodox rabbik, akik egyáltalán nem téritenek, elvből, mivel nem hisznek a delikvensek őszinteségében és nem akarják a zsidóságot "higitani – vannak olyan "rabbik" is, akik elvből, vagy   elvtelenségből, esetleg pénzért, a holywoody filmsztárokat is betéritik, ha az történetesen férjhez akar menni egy zsidó szinészhez. Kettejük között van Izraelben néhány olyan Bét Din, amelyek szabályosan, a Halacha szerint téritenek, de bizonyos rugalmasságról tesznek tanuságot, amennyiben nem nehezitik szándékosan a betérendők útját, ha meggyőződtek szándékuk komolyságáról.

 

     Ezek akkor is a hilleli utat járják, amikor vegyesházasokról van szó. Ha történetesen a férj zsidó – az asszonyt betéritik, gyerekeivel együtt – bár eleve a házasodás szándéka inkább ellenérv (lásd errő korunk nagy poszékjának, rabbi Mose Feinsteinnek véleményét ( Igrot Mose , Sulchán Áruch, Jore Déá, 1. kötet, 319 oldal). Ha már de-facto házasok, akkor kvázi nem áll fenn az érdekbetérés veszélye és ilyenkor a rabbik könnyitenek, ha megvannak győződve a szándék komolyságáról.

 

       Én személyesen ismerek nem egy prozelitát, akikről el lehet mondani hogy jobb zsidók mint azok akik annak születtek, mivel komolyan veszik amit csinálnak és odaadóbban tartják a micvákat. Ezek között talán a magyarok azok, akik a legmesszebbről jönnek; a legkevesebb tárgyi ismerettel és a legtőbb előitélettel népünk iránt. Legyen ez Zsuzsa N., aki évekig harcolt, családjával is és könyörgött, amig ide jöhetett és itt felvették a jeruzsálemi Machon Méirbe, hogy egy évvel később kitüntetéssel végezzen és alapitson vallásos, Tórahü családot. Legyen ez Orsi H.,  ki a Chábádon keresztül érkezett és a legszigorubb bné-bráki Bét –Din két hét alatt betéritette, vagy  Erzsi Sz. Szegedről, a vidéki tanitónő, aki a Biblia olvasgatása által került közelebb a kiválasztott néphez. Őt a Kirjat Smonai Bét din téritette be, amely hires pozitiv hozzáállásáról az "idegenekhez, akik csatlakoznak az Örökkévalóhoz" (Jesája, 56, 3).

 

    A betért szeretete

 

        Érdekes és jellemző a zsidóság hozzáállására a betértekhez, hogy  miután  az megjárta a hosszu utat, (hadd ne mondjam vesszőfutást), bizonyitott mint Rút és befogadták, mint Ovadját, a hires prozelitát – a  zsidóság és megtestesitője a Halacha a legmesszebbmenő szeretettel viseltetik a prozeliták (gérim) iránt. 36 alkalommal figyelmeztet a Tóra nem megbántani a betértet, nem szekálni, vagy becsapni; nem felhánytorgatni neki multját – mivel miután befogadták, teljes értékü zsidó. A Zsoltárokban többször előforduló "Istenfélő" kifejezést Rási a betértekre érti, ők az igazi istenfélők. Tanchuma Midrása ezt mondja a betértekről:

 

    "Kedveltebb a betért (gér) mint azok a (zsidó) tömegek,akik a Szináj hegy lábainál álltak. Ugyanis, azok, ha nem hallják a félelmetes hangokat, nem látják a villámokat és fáklyákat és nem hallják a kürtök hangját – nem fogadták volna el magukra nézve az Örökkévaló uralmát. Ez pedig (a betért gér) nem látott és nem hallott ebből semmit és mégis jön és odaadással van az Örökkévaló iránt és magára vállalja uralmát – hát van ennél kedveltebb?! (Tanchuma, Lech Löchá).

 

     Egy másik Midrás ahhoz az őzhöz hasonlitja a betértet, aki a pusztában, vadon nőtt fel, de jön és csatlakozik a nyájhoz. A pásztor eteti-itatja és láthatóan jobban kedveli mint a nyájat. Amikor rákérdeznek erre, azt mondja: mennyit fáradozok én a nyájjal; reggel kiviszem őket a legelőre, este beviszem a karámba, amig felnőnek. És ez, aki szabadon nőtt fel a pusztában, önként jön és csatlakozik a nyájhoz – ezért kedvelem őt.

 

  A Midrás hasonlata: "Azt mondja az Örökkévaló: mennyit bajlódtam Izraellel. Kihoztam őket Egyiptomból, megjelentem előttük, adtam nekik a mannát, a fürjeket és a a kutat; körülvettem őket dicsfelhőkkel – amig elfogadták Tórámat. Ez (a betért) pedig jön magától, ezért olyan a szememben mint a született zsidó" (Jálkut Simoni, Bó).

 

     Összegezve: a zsidósághoz lehet csatlakozni, a Halacha elfogadja a betérőket, ha azok meggyőződésből és nem érdekből jönnek. Az út hosszu és göröngyős. Aki ezt "buli"ból, érdekből csinálja, vagy azért hogy anyagi helyzetén javitson – van ilyen –  vagy vegyesházasságra akar lépni egy zsidó lánnyal/ vagy fiuval. – ami a zsidóság halála - az jobb ha eláll tőle.

 

    Aki meggyőződésből tér be – a zsidóság keblére őleli őt, mint a pásztor a pusztaságból jövö őzet.

 

                                              * * *

  (* A fenti cikk megjelent Naftali Kraus egyik könyvében, ("Mit mond a Halacha?)", 2005-ben, amely az Ősi Forrás sorozat 15. kötete volt. Mivel a könyv már rég elfogyott és mivel a téma, Magyarországon, de nem csak ott, egyre akuttabb lesz; a magyarországi "téritéseket" sehol a világon nem ismerik el - és a zsidók száma a vegyesházaságok miatt egyre csökken - fontosnak tartjuk ezt ujra és ujra közölni, hogy senki ne mondhassa, hogy nem tudta.

    A pesti "téritések"ről, ki csinálja, hogyan, mennyiért és miért – erről a közeljövöben egy külön tanulmányban fogunk olvasóinknak beszámolni.

 

                                                                                                                        A szerk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése