100 év mulva már senki nem fog emlékezni
VENDÉGOLDAL
Irta: Lióra (Orsi) Bárnéá (Jeruzsálem)
Nem régen olvastam el Márton Kati Wallenberg cimű könyvét. Ő sokat hivatkozik Lévai Jenőre, a magyar Holokausztról irt Trilógiájára. Igy megkértem a mamámat, aki Budapesten lakik, szerezze be nekem ezen könyveket. Ő pedig elmesélte, hogy hetekig futkosott ezek után,de már nem kaphatóak.
Végülis sikerült megtalálnia egy antikváriumban a Pesti gettó történetét. A könyv dokumentumokat elénktárva ismerteti tárgyilagosan azokat az embertelen napokat, kevés szubjektiv hozzászólással és szigorúan a tényekhez és adatokhoz ragaszkodva. Nem sok ilyen van.
.
És éppen ezért lehet csak az antikváriumban megkapni..
Ilyen preciz eseményleirás, dokumentumokkal alátámasztva...nem sok magyarnak lehet az inyére. Vegyük például az 1944. karácsony estéjén történő gettóba szállitását azon kiskorú gyermekeknek,akik már régen megárvultak és addig nemzetközi védelem alatt álltak.A nyilasok szuronyokkal végigmarsoltatták velük a Városligetet. A magyar nép pedig az ablakból nézte végig mindezt és meglehetősen szórakoztatónak találta.Boldog karácsonyt!---...
Ez nem mese. És nem is egy szubjektiv önéletrajz, amire rá lehet mindent fogni.Nem egy regény ,tele félig igaz,félig fiktiv szereplőkkel,és nem egy Spielberg film...
Vagy vegyük magának a Gestapo-beli Necolának a kijelentését,miszerint a németek számára is meglepő, hogy mennyire simán ment a zsidók gettóbaköltöztetése, hogy a helyi keresztény lakosság milyen együttműködésre kész. Nem úgy, mint Lengyelországban...
A magyar népnek kellemetlen lehet a Törvényszéki Orvostani Intézet azon jegyzőkönyve, miszerint az oda bevitt temérdek áldozatoknak csak kis része lett agyonlőve. A legtöbben bestiálisan lettek meggyötörve haláluk előtt. És feltűnően sok a csecsemőhulla...
Belémcsapott a felismerés
.
Ha most, csak 65 évvel e rémtettek után ezekről már csak az antikváriumokban lehet olvasni, mi lesz 35 év múlva, amikor már a túlélők sem lesznek közöttünk, akkor már az önéletrajzok,forgatókönyvek és regények is az antikváriumba kerülnek és igy kerek száz év után minden el lesz felejtve..
A mai magyar gyerek talán tudja-e, mi történt a Klauzál téren pár évtizeddel ezelőtt? Talán az ő nagyapja járt élen fosztogatásban ott, aki akkor tizenöt éves suhanc volt. Vagy a dédapja verte félholtra a szegény zsido öregeket ott..Ki tudja?
Senki. Mert már senki sem tud emlékezni.
*
Eszembe jutott egy esetem. Egy este ellopták a táskámat a Vasváry Pál utcából. Másnap felhivott valaki, hogy megtalálta a személyi igazolványomat egy klauzál téri kapualjban. Erre kimentem oda és elmesélték, hogy az egyik házi nénike találta meg az igazolványomat a kulcsommal együtt a szemetes mellett. Visszadta, amit talált, és leültünk beszélgetni. Elmeséltem neki, hogy a Vasváry zsinagógában fent voltam, amikor a lenti teremből ellopták a táskámat.
Mire ilyedten rám nézett és elkezdte firtatni, hogy ő igazából jó keresztény, semmi baja a zsidókkal, de tényleg...ideje volt elbúcsúzni. 80 éves körül lehetett.Ez volt tiz éve. A háború alatt fiatal nő volt és ki tudja, hogy mennyit szenvedett az a zsido,akinek a lakásában lakik ma és egyáltalán hogyan jutott ahhoz a lakáshoz...feltűnően nyugtalan lett a zsinagóga szó hallatára,
mintha számonkérni valamit jöttem volna valamit...
A szerk. megjegyzése:
A fenti irás egy fiatal hölgy szövegszerkesztőjének szüleménye. Irója a holokaust utáni második nemzedék gyermeke, alig harminc éves, de már ő is a Lévai könyvekre szorul, hogy tudja mi történt. Irása nem "objektiv", nem is lehet az: a gyilkosságok áldozatai nem lehetnek objektivek.
Lásd még a "témában" Bartus László irását, amely a magyar nép egészét passziv de zsigeri antiszemitizmussal vádolja. Mi negativan viszonylunk mindenféle általánositáshoz – de döntsön az olvasó, mi a véleménye Bartus cikkéről és Lióra szubjektiv megérzéseiről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése