LÁSSA VENDÉGÜL A LOVAKAT...
Jákob és háza népe – útban hazafelé – találkozik Ézsauval. Úgy tűnik, a két testvér megbékélt egymással. Az eltelt 20 év megtette a magáét. Ézsau, a harcias vadász most megilletődötten szemléli testvére népes családját, feleségeit, gyerekeit. Békében válnak el egymástól. Jákob folytatja az Ábrahám és Izsák által kijelölt utat, míg Ézsau megalapítja, Szeirben, az edomita királyságot, mely később a zsidók örök ellenségévé válik, akárcsak a későbbi Róma.
Jákob félt ettől a találkozástól. S ha egy zsidó fél – imádkozik. Jákob imáját a Tóra is megörökítette:
„Óh, Atyám, Ábrahámnak Istene és atyámnak, Izsáknak Istene... aki azt mondtad nekem, térj vissza hazádba, rokonaid közé, és én jót teszek veled. Méltatlan vagyok mindazon hűséges szeretetre, amit szolgáddal tettél. Hiszen (idefelé) csak egy vándorbottal keltem át a Jordánon, most pedig két táborrá lettem. Ments meg engem bátyám, Ézsau kezétől, mert félek tőle...” (1,MÓZES, 32, 10-12).
Figyelemre méltó, amint Jákob szerénykedik. „Nem vagyok méltó” (szó szerint: kicsi vagyok én ahhoz) a kegyre – mondja.
A hagyományos zsidó – különösen a haszid – felfogás szüntelen küzdelmet folytat olyan emberi gyengeségekkel, mint a büszkeség, vagy fennhéjázás. A zsidó ember legyen szerény, ne tartsa magát nagyra.
* * *
Báál-Sém-Tov, a haszidizmus megalapítója, híveinek azt javasolta, hogy halála után azt a rebbét (szellemi vezetőt) válasszák mesterüknek, aki arra a kérdésre – hogyan szabadulhatnánk meg a büszkeségtől, mint rossz tulajdonságtól – azt a választ adja, hogy maga sem tudja.
Ha viszont kész receptet próbál adni arra, miként kell szerénynek lenni, az biztos jele annak, hogy ő maga sem szabadult meg teljesen a büszkeség vétkétől, s lelkéből nem hunyt ki egészen a rátartiság.
A hívek követték a Mester útmutatását. Halála után egyik cádiktól a másikig zarándokoltak, mindegyikőjüknek feltették az ominózus kérdést, és mindegyiknek volt valamilyen csalhatatlan módszere, miként lehet a dölyföt leküzdeni. Hosszú ideig nem jártak sikerrel. Végül eljutottak a koritzi reb Pinchászhoz, aki már akkor szent ember hírében állt.
Ő volt az egyetlen, aki szívük szerint válaszolt.
– Sajnos, nekem is ugyanez a problémám – sóhajtott – magam sem tudom, miként meneküljek meg a fennhéjázás vétkétől, hogy szívem mélyén se tartsam magam nagyra.
Így lett reb Pinchász a haszidok rebbéje.
* * *
A híres kocki rebbe közismert volt különc viselkedéséről, amit az idegenek, de gyakran még hívei is gyakran furcsállottak.
Egy alkalommal egyik tanítványának – egyben sógorának – azzal a különös vallomással állt elő, hogy házasságával kapcsolatban kétségei támadtak.
– „Feleségem tulajdonképpen azért jött hozzám, mert számos haszid hívő engem tart mesterének, holott én valójában nem is vagyok rebbe, senki és semmi vagyok. Házasságom, tehát, egy tévedésen alapul, és mint ilyen – érvénytelen”.
Sógora, aki maga is neves rebbe volt, azonban megnyugtatta:
– Ne törődj vele, drága sógorom és Mesterem. Az igazság az, hogy a rebecen, azaz a nővérem szempontjából teljesen mindegy, te mit hiszel. Számára tökéletesen elegendő, ha a külvilág, a közvélemény tart annak. És a „világ” valóban igazi rebbének tart téged, és mindig is te leszel a híres kocki rebbe. Így tehát szó sincs bármiféle tévedésről...
* * *
„...és Isten rettegésbe ejtette a környező városokat és azért nem vették üldözőbe Jákob fiait” (1.Mózes, 35,5).
A fenti idézet az alábbi eseményből ered:
Jákob ideiglenesen Schemben – ez már Kánaánban van – táborozik. Az itt uralkodó fejedelem fia elrabolja és megerőszakolja egyetlen lányát, Dinát. Hosszadalmas egyezkedés után ez a pogány törzs beleegyezik abba, hogy a férfiak körülmetélik magukat, hogy egy néppé váljanak Jákob családjával, s ily módon Dinát az erőszakot elkövető megtarthatja és feleségül veheti. Jákob két fia, Simon és Lévi, azonban – a körülmetélést követő harmadik napon – bosszúból lemészárolják a törzs férfijait. Az apjuk elítéli tettüket, majd családostól gyorsan tovább mennek.
Ezt a szabad elvonulást biztosította Isten azzal, hogy „rettegésbe ejtette a környező városokat...”, tehát nem merték őket üldözőbe venni.
A következő haszid történet ezen a bibliai eseményen alapszik.
Az 1857-es év elején (a világ teremtésének 5617. évében) a Cemách Cedek néven ismert (harmadik)lubavitsi rebbe elküldte fiát, Smuél rabbit (ő lett a dinasztia negyedik feje) Szentpétervárra, azzal, hogy ott bizonyos zsidó ügyekben intézkedjen.
Elutazása előtt az apa elmesélte neki azt az esetet, ami vele történt, 1843-ban.
– A Péterváron tartott rabbi-konferenciára utaztam, s közben szerét ejtettem, hogy Lioznában felkeressem édesanyám sírját. Amint ott imádkoztam, látomásszerűen megjelent anyám, s hallani véltem a megboldogult hangját:
– Drága fiam! Tudd meg, hogy mivel egész életemben odaadó híve voltam a haszidizmusnak, itt a mennyországban sikerült bejutnom a Báál-Sém-Tov csarnokába. Arra kértem őt, próbálja irántad az égiek könyörületét megnyerni, és adjon tanácsot, miként tudnál szembeszállni a haszidizmus ellenfeleivel.
– Mivel a fiad betéve tudja a Tóra öt könyvét, a Zsoltárokat és még a Tánját is (a Habad haszidizmus kézikönyve, amit az első haszid rebbe reb Schneor Zálmán írt), tanácsolok valamit – mondta Báál-Sém-Tov anyámnak.
– Írva vagyon – hogy „Isten rettegésbe ejtette a környező városokat”. A rettegés héberül: CHITÁT. Ez a szó pedig három másik szó kezdőbetűiből tevődik össze:
CH(umás)= Mózes öt könyve, T(hillim) = Zsoltárok és T(ánjá). Aki pedig ezen könyvek tudója, az képes a sötét felhőket eloszlatni, annak életútja sikeres lesz.
– Ezt az útravalót adom neked, fiam – mondta végezetül Cemách Cedek – bárhol is jársz, bárkivel is tárgyalsz, semmi veszély nem fenyeget és sikerrel jársz, csak mindig tartsd szemed előtt ezt a „hármas könyvet”.
– Kitűnő „recept” volt ez az elszántságra, a félelem ellen – mesélte jóval később reb Smuél már az ő fiának, Sálom-Dovnak, aki őt követte tisztében. A Tóra néhány fejezetével, egy pár zsoltárral és Tánja-fejezettel sikerült kivédeni a zsidóság ellenségeinek minden mesterkedését.
***
„És Jákob követeket küldött testvéréhez, Ézsauhoz.. Mondjátok meg uramnak, Ézsaunak: Lábánnál laktam, ott tartózkodtam mostanáig. Szereztem ökröket, szamarakat és juhokat, szolgákat és szolgálókat...” (1.Mózes, 32, 4-6).
Az alábbi haszid történet ezt a problémát igyekszik megvilágítani.
Egy alkalommal Báál-Sém-Tov egy nem-zsidó ember házában tartózkodott, ahol a falon bálványképek függtek. Elhagyván a házat igen vidámnak látszott. Csak később magyarázta meg ennek okát. Annak örült – mondta – hogy sikerült egyetlen óra leforgása alatt – úgymond- az egész Tórát betartani. Hogy hogyan? A bálványimádás – magyarázta – undorító dolog, tisztátalan valami, aminek a jelenlétében a Tórával még gondolatban sem szabad foglalkozni. Nos, egész ottlétem idején meg tudtam óvni magamat attól, hogy a Tórára gondoljak. Ez pedig olybá vétetik, mintha az egész Tórát betartottam volna.
Reb Dávid, a dinovi cádik szerint Báál-Sém-Tov elbeszélésének tükrében érthetővé válik Jákob viselkedése. Ugyanis Lábán háza is tele volt mindenféle házi bálványokkal és amikor Jákob huzamosabb ideig kénytelen volt ott tartózkodni, minden erejével arra koncentrált, hogy ne foglalkozzék a Tórával. Ezt az erőfeszítését pedig úgy tekintették, mintha az egész Tórát betartotta volna.
* * *
Reb Zusa, Hanipoliból – mielőtt az egész világ megismerte szellemi nagyságát és meghajolt volna személyisége előtt – hosszú ideig önkéntes száműzetésben élt. Ide-oda vándorolt, senki nem ismerte s szegény volt, mint a templom egere.
Vándorlása során egy alkalommal, megérkezvén egy városba, egyenesen a tanházba sietett. Egész napját imádkozással és tanulással töltötte, majd az esti ima után odament a rasekolhoz (a hitközség világi vezetője) és megkérte, hívja meg magához aludni. Az végigmérte az ágrólszakadt Zusát és közölte vele, hogy ő nem szokott snorrerokat vendégül látni, koldusok számára ott van a városi menhely (hekdes).
Nem volt mit tenni, Zusa kénytelen volt a menhelyen tölteni az éjszakát, együtt a többi koldussal.
Évekkel később, amikor Zusa már ismert és elismert cádik volt, amikor már számtalan híve leste minden szavát, elvetődött ismét ugyanebbe a városba. Ez alkalommal már lovak húzta díszes kocsival érkezett és a zsidó hitközség nagy fogadást adott tiszteletére. A rasekol saját lakását készítette elő a rebbe számára, még a szolgálóját is érte küldte, hogy vezesse hozzá a vendéget.
Zuse – amint megtudta, ki az, aki őt vendégül akarja látni – azt mondta a szolgának: fogd a lovakat és vidd őket gazdád házába – ő maga pedig elment a vendégfogadóba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése