Smuel Hákátán "a kicsi" (szerény] szokta az alábbi Írás-verset idézni: "Ha ellenséged elesik, ne örülj, és ha elbotlik, ne örvendjen szíved, mert látja ezt Isten, és ez visszatetsző szemében, és akkor haragja feléd fordul". (Példab.24, 17). (Atyák, 4, 19).
Smuel az első jávnei nemzedék kiválósága volt. A jeruzsálemi Talmud tanúsága szerint Hil1él tanítványa volt, és a Szentély pusztulását követően került Jávnéba, ahol a második Gamliél Tanházában a rangidős szerepét töltötte be. Ő szövegézte meg - Gamliél kérésére - a besúgók és káros szekták elleni "áldást" (Völámálsinim), mely bekerült a 18 áldás közé, és a napi imarend része lett. (Lásd: Zsidó imakönyv, 63. o.) A Talmud elbeszéli, hogy az egybegyűlt Mesterek egy alkalommal égi hangot hallottak, mely azt mondta: "Van köztetek egy valaki, aki megérdemelné, hogy az isteni dicsfény rajta nyugodjék, csak az a baj, hogy nemzedéke nem érett meg erre". Az egybegyűltek találgatták, kire is vonatkozhatott a mondás, majd egyhangúan megállapították, hogy csak Smuélről, a "kicsi"-rőllehet szó.
De miért "kicsi"? Egyes vélemények szerint, mert szerénységéből fakadóan folyton kicsinyítette magát, mások szerint, mert valamivel kisebb volt, mint Smuel, a próféta. Gamliél, a Fejedelem nagy tisztelettel viseltetett iránta, nem utolsósorban azért, mert nagyapjánál, Hillélnél tanult.
Szintén a Talmud meséli: Gamliél a szökőév megállapítására összehívta a hetes bizottságot, de az ülésen nyolcan jelentek meg. "Aki meghívás nélkül van jelen, az távozzék" - szólt a Fejedelem, mire Smuel felállt, s kijelentette, hogy ő az, bár nem a megtiszteltetésért jött, hanem kérdeznivalója akadt. Mivel feltehetően Gamliél is tudta, hogy nem Smuel volt "felesleges", csak magára vállalta, hogy más ne szégyenüljön meg, Gamliél "beleegyezett", hogy ott maradhasson, mondván, nem kell távoznia, csak tudatni akarta, hogy a szökőév megállapításában csak a meghívottak dönthetnek. (Szánhedrin, 11).
****
Egyedülálló eset, hogy az Atyák traktátusában egy bibliai vers önmagában szerepeljen, és ahhoz semmiféle magyarázat ne kapcsolódjék. Egyesek szerint Smuel saját magának szokta ezt a verset ismételgetni, hogy a kárörvendést távol tartsa magától, mások szerint kortársait akarta figyelmeztetni.
Bartinora véleménye az volt, hogy ha valaki saját ellenérzését az isteni Gondviselésnek tulajdonítja - hiszen ha örülsz ellenséged vesztének, akkor az úgy értelmezhető, mintha az isteni Gondviselést a magad céljának elérésére használnád -, akkor könnyen előfordulhat, hogy a dolog visszájára fordul.
Tiferet Jiszráél kitér a Példabeszédek kettős szóhasználatára: "elesik", ill. "elbotlik", melynél az első esetben a fizikai, a második esetben a szellemi botlásról van szó.
"A gonoszok veszte öröm" - szól a Példabeszéd (11,10). De ez a megállapítás kizárólag a valóban - Isten és ember előtt - bűnös és gonosz emberekre vonatkozik. Ha valaki egy másikat ellenségének vél, még nem biztos, hogy az gonosz, lehet hogy csak előítélettel viseltetik iránta, és a gyűlölet elhomályosítja a tárgyilagos megítéltetést.
Smuel kb. 80 évesen halt meg, gyermektelenül. A Talmud szerint kulcsait és feljegyzéseit betették a koporsójába.
"Jaj, milyen nagy haszid volt, jaj, milyen szerény volt, a nagy HiIIél tanítványa volt" - mondta Gamliél a temetésen. (Jeruzsálemi Szóta és Szmáchot, 8).
****
A besúgók elleni ima szerzőjeként azt akarta Smuel mindenkivel közölni, hogy az ima kizárólag csak a zsidó nép ellenségeire vonatkozik, személyes kapcsolatban nem érvényes. A Jálkut Jehuda szerzője azt állítja, ez a felfogás Smuel saját meggyőződése volt, ezért őt kérték fel ennek az imának a megfogalmazására.
****
Szfát Emet úgy véli, hogy a Misna az ellenség alatt az ember Rossz Ösztönét érti. Még hozzáteszi, hogy senki ne örüljön, ha azt egyszer sikerült legyőznie, mert visszatérhet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése