2010. szeptember 6., hétfő

A "STOP" IRJA, A SIKSZE LEMÁSOLJA : MÁR VAN KÖVES SLOMÓ

ÚJ TÓRA – CIONBÓL ÓBUDÁRA

 

A VASÁRNAPI VILÁGRASZÓLÓ BUDAPESTI ESEMÉNYT – AZ ŐSUJ ÓBUDAI ZSINAGÓGA FELAVATÁSÁT – HELYI TUDÓSITÓINK, VALAMINT A "STOP" HIRÜGYNÖKSÉG ALAPJÁN KÖZÖLJÜK ÉS KOMMENTÁLJUK.

 

MEGJEGYEZZÜK HOGY EZ UTÓBBIT A MAZSIHISZ HONLAP IS SZÓRÓL-SZÓRA ÁTVETTE ÉS MIG EGY NAPPAL EZELŐTTI RÖVID HIRÉBEN NEM EMLITETTE KÖVES SLOMÓ RABBI NEVÉT – MOST MÁR EMLITI ÉS BESZÉDÉT IDÉZI. ÉRDEKES LENNE TUDNI MI TÖRTÉNT KÖZBEN...

 

    De előbb lássuk a "stop"-mazsihisz hirét:

 

"Egyedülálló esemény: újjáéledt az óbudai zsinagóga" –irja Pálmai Tamás a Stopban

 

"Több mint ezer érdeklődő jelenlétében vasárnap újra felavatták a Lajos utcában a főváros legrégebbi zsinagógáját.


Vallástörténeti esemény, hogy a holokauszt óta Közép-Európában egyedülálló módon egy zsinagóga több mint ötven év hányattatás után ismét a hitélet szolgálatába állt.

Az épület az elmúlt évtizedekben Textilmúzeum volt, majd a Magyar Televízió ötös stúdióját rendezték be benne.

A zsinagóga felavat
ását
( nem "szentelését", mert szentelni a bazilikát "szentelik", egy zsinagógát "avatnak" – K.P. közlése, aki magyarul tud), Jona Metzger, Izrael főrabbija végezte el, ezt megelőzően átadták az imahely "lelkét", az új, kézzel írott tóratekercset.

A felújítást, amelyet kizárólag magánadományokból fedeztek, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija kezdeményezte, egyben ő az új zsinagóga rabbija is.

      Semjén Zsolt: "aki nem ismeri a Szentírást…

A felavat
áson a magyar kormányt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte. Semjén  a  szertartáson kijelentette: aki nem ismeri a bibliai hagyományt, az nem lehet igazán otthon a civilizációban; aki nem ismeri a Szentírást és annak történeteit, az nem lehet szellemi értelemben európai.

 

    A kormányfő-helyettes rámutatott: aki nem ismeri a bibliai hagyományt, az nem érti meg Ady Endre verseit vagy Bach zeneműveit. "Amikor ezek között a falak között újra felhangzik az Isten szava, akkor ez a legrégibb civilizációs és kulturális örökség továbbadását is jelenti" - mondta Semjén Zsolt. Hangsúlyozta: a zsinagóga felavatásának napja szimbolikus, mert ezzel "lezárjuk azokat az évtizedeket, amikor az Isten házát méltatlan célra használták". Amikor újra megnyitják a zsinagógát, akkor "helyreáll a dolgoknak a természetes rendje" - tette hozzá.

Jona Metzger: a zsinagóga-avatással bizonyítjuk, hogy Izrael népe él a nácizmus pusztításai ellenére

Jona Metzger, Izrael Állam országos főrabbija ünnepi beszédében felidézte, hogy ötven évig nem volt ebben a zsinagógában vallási szertartás. "Áldás számunkra, hogy megértük ezt az időpontot" - mondta, megköszönve a magyar kormánynak, hogy szabadon lehet vallást gyakorolni.

A főrabbi szólt arról, hogy vasárnap találkozott Schmitt Pál köztársasági elnökkel, akinek a közelgő zsidó újév (Ros Hasana) alkalmából imakönyvet ajándékozott. Jona Metzger utalt arra, hogy a most megjelentek közül többen kisgyermekként még jártak ebbe a zsinagógába. A mostani zsinagóga-avatással "bebizonyítjuk, hogy Izrael népe él" a nácizmus pusztításai ellenére - hangoztatta.

Jona Metzger emlékeztetett arra, hogy "ez az épület azért épült itt, mert az őseiknek nem engedték meg, hogy közelebb menjenek a városhoz" zsidó voltuk miatt. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy ez a zsinagóga imádkozó zsidó hívő emberekkel lesz tele, és a magyar kormány a zsinagóga további felújítását a továbbiakban támogatja majd.

Köves Slomó: ez válasz a gyűlölködő antiszemitizmusra

 

 Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija kiemelte: "ezek a falak látták a közösség pezsgő virágzását, de a fizikai, szellemi pusztulást is", s "a falak soha nem adták fel a reményt", hogy egyszer a hívek visszatérnek közéjük. Sok ember, egy valódi közösség kezdeményezésére és támogatásával indult újra ez a zsinagóga - mutatott rá.

A vezető rabbi megjegyezte: a gyűlölködő antiszemitizmusra az a válasz, hogy "kezünkbe kell vennünk saját sorsunkat, formálni kell identitásunkat, (...) ha azt akarjuk, hogy mások tiszteljenek, nekünk is tisztelnünk kell önmagunkat".

 

   A mai nap azt is üzenheti: minden gyermeknek tudnia kell, mi az a zsinagóga, és mindenki gyakorolhassa szabadon a vallását. A tóraszekrény felújítása a magyarországi zsidóság megújulását szimbolizálja. A felújítás június közepén kezdődött és a tervezett munkálatok "rekordgyorsasággal" elkészültek - tette hozzá.

Köves Slomó megemlítette, hogy Simon Peresz, Izrael államfője és Benjamin Netanjahu miniszterelnök levélben üdvözölte a zsinagóga fel
avatását
.

Oberlander Báruch: "Isten keze biztosítja ezt a zsinagógát"

Jona Metzger és Oberlander Báruch, az EMIH-hez kötődő Chabad Lubavics mozgalom vezetője a szertartáson ünnepélyesen, közösen átvágott egy szalagot, majd az új tóratekercset elhelyezték a frig
yszekrényben.

Oberlander Báruch beszédében kiemelte: ez az ünnepség a bizonyítéka, hogy "Isten keze biztosítja ezt a zsinagógát", s "a holokauszt és a múlt rendszer hallgatása után a Tóra és az ima hangja újra hallatszik" olyan fiatalok szájából is, akik a szüleiktől nem kaptak vallásos nevelést.

Jákov Margi, Izrael vallásügyi minisztere az ünnepségre küldött üzenetében többek között azt írta: a zsinagógában újra felhangzó zsidó imák a magyarországi zsidóság megújulását jelképezik. Magyarországon azonban - mint fogalmazott - hallani a gyűlölet és az antiszemitizmus hangjait is, amire "az egyedüli válasz: építeni és cselekedni". Reményét fejezte ki, a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a magyarországi zsidóság biztonságban érezze magát, és nem ad teret az antiszemitizmusnak és a rasszizmusnak.

Az ünnepség végén a zsinagógában gyertyát gyújtottak a vészkorszak áldozatainak emlékére.

  A vendégek között a Stop tudósitója látta

 Fónagy János közlekedési államtitkárt, Szőcs Géza kulturális államtitkárt, Deutsch Tamást,  aki a Fidesz európai parlamenti képviselője, Szekeres Imre korábbi honvédelmi minisztert, Tarlós Istvánt, a Fidesz főpolgármester-jelöltj
ét, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érseket, Feldmájer Pétert, a Magyarországi Izraelita Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökét, Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját, Futó Pétert, az MGYOSZ elnökét és Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét.

Az estet záró adománygyűjtő vacsorára több mint kétszáz vendég hivatalos
"
.

Szerző: Pálmai Tamás

                                          ***

  Önkéntes tudósitóink, akik elejétől a végéig jelen voltak, kint is és bent is – jelentik, hogy a szervezés sok kivánnivalót hagyott maga után. Többször annyi meghivót küldtek ki, mint amennyi férőhely volt és aki nem jelent meg egy órával idő előtt – az állva maradt. Kint a sátorban a vetités félbeszakadt, nem lehetett látni semmit és a parkolás is nehézségekbe ütközött. A környék lakói tiltakoztak és kihivták a közrendészeket, aki kiméletlenül birságoltak.

 

Külön "kabaré" volt a két "relikvia", vagyis Tóra-disz, amelyek eredetileg ezen ősuj zsinagóga tulajdonában voltak és most a Zsidó Múzeumban vannak kiállitva. Ezeket a mazsihisz két küldötte hozta – kölcsön – és egész idő alatt ölben tartotta. (Egyébként ők a második sorban ültek, Erdő biboros mögött, akit a rabbi-szónokok "elfelejtettek" köszönteni). A szónoklatok befejeztével bejött a soffőrjük ("Lacika") és a relikviákat kivitte az autóba – majd a szervezők tiltakozására visszahozta, mert az új Tóra-tekercset még nem tették be a frigyszekrénybe. Azután megint kivitte...

 

   AZ ÚJ, ERRE A CÉLRAA IROTT TÓRATEKERCSET JERUZSÁLEMBŐL HOZTÁK (30 EZER DOLLÁRBA KERÜLT), ÉS EZZEL BETELJESEDNI LÁTSZIK A "CIONBÓL ÁRAD A TÓRA" PRÓFÉTAI SZÖVEGE,

   

Az esemény kellemes meglepetése: jelen volt Mose Tuvia Weisberger, az ortodox hitkőzség rabbija is, akit együtt fényképeztek Oberlander rabbival. A neolog rabbik közül tudósitóink senkit nem láttak, de úgy tudjuk hogy az Új Élet szerkesztője jelen volt , pedig ő is (fő)rabbi.

 

Tudósitóink látták még Dr Egri Oszkárt, Streit Sándort, Áser Ehrenfeld debreceni rabbit, Feldmájer Sándort és az  európai ortodox rabbi unió két képviselőjét.

 

 A Sturem nevü israeli CHábád inteRnet site közli, hogy Mecger förabbi és kisérete vasárnap délelött meglátogatták Schmidt Pál köztársaságI elnököt, az elnöki palotában, ahol darutollas  koronaőrök fogadták őket és az elnök, aki ismert filoszemita beállitottságáról, kedélyesen elbeszélgetett a magyar és külföldi rabbikkal.

                                                              ***

     Talán a legérdekesebb és legjellemzőbb mindebben, a Mazsihisz honlap pálfordulása volt. Egy nappal előbb leadtak egy rövid hirt az ősúj templom felavatásáról – amelyből kicenzurázták Slomó Köves rabbi nevét. Ahogy ezt tegnap közöltük,  - "felső utasitásra" közölték mit mondt a "rabbi", de nem közölték a nevét.

 

    Most hogy a "felső utasitás" is jelen volt – őlében a Tóradisz – már nem lehetett cenzurázni és igy, fogcsikorgatva, van Slomó Köves...

 

    Persze ezt a Stop irja, Andika csak átveszi (nincs tudósitójuk, mióta a cs.g. felmondott) és igy kénytelenek, nebbich... a Stopra hagyatkozni.

 

   

3 megjegyzés: